irodalom
Kazsimér elmondta, a támogatás nem életkorhoz kötött, minden olyan szerző pályázhat, akinek addig maximum három kötete jelent meg. Elsőként Bakos Gyöngyit kérdezte, aki egy novelláskötet tervével pályázott. Elmondta, Bakosnak 2020-ban jelent meg az első kötete Nyolcszáz utca gyalog címmel. Bakos szövegeinek karakterei jellemzően szorongóak, nehezen találják a helyüket az őket körülvevő világban. Ennek az archetipikus szorongó figurának az irodalomtörténeti előzményeit is kutatja a szerző. Mint mondta, a hétköznapi hős szerinte már-már lerágott csontnak tekinthető, az orosz irodalom csinovnyikjaitól Kafka és Camus karaktereiig több helyen találkozhat velük az olvasó. Ezeket a korábbi alakokat Bakos igyekszik a saját stílusában megidézni szövegeiben. Elmondta, a mai kisember-tapasztalat eltér a korábbiaktól, szerinte a kortárs művekben már „nem halnak bele a kisemberségbe”. Őt az foglalkoztatja, hogyan ragadható meg a korábbi időszakokra illetve a kortárs jelenre jellemző szorongások mibenléte, melyek azok a pontok, amelyekben megegyeznek, illetve amelyekben eltérnek. Mint mondta, az ő karaktereinek válasza a kötetből ki fog derülni, de még nem akar spoilerezni. A történetek keletkezéséről elmondta, hogy monológok formájában kezdtek el alakulni a szövegek, eleinte inkább férfi hangok, majd nőiek is, aztán elkezdte keresni ezekben a hangokban a közös pontot, amiről kiderült, hogy nem más mint a szorongás. A szorongás gyakran van jelen szövegeiben, ezzel összhangban első kötete nyelvileg is fragmentált. A készülő kötetben is találkozhatunk majd töredékes szöveggel, de más típusúval is, mint mondta, kísérletezik, „tud-e igazi novellát írni”. A szövegek karakterei sokfélék, más a nemük, életkoruk, társadalmi hátterük, csak a szorongás közös bennük.
Szóba került a pályakezdés is: Bakos évekig Kukorelly Endre mentoráltja volt, és a mai napig kapcsolatban van vele, a szövegeit is gyakran mutatja meg neki. A mentorálás kapcsán elmondta, szívesen olvassa el kollégái szövegeit, azonban olyan rendszerességgel és akkora szövegmennyiséggel nem tudna dolgozni, mint Kukorelly.
Kazsimér ezután Bíró Zsombor Aurélt kérdezte a pályázatra benyújtott novelláskötetéről. Bíró a Telexen publikálta Mellőzöttek című novelláját. A szöveget az Színház-és Filmművészeti Egyetem 2020-as egyetemfoglalása ihlette, ezért gondolta, érdekelheti a közügyekkel is foglalkozó portált, még akkor is, ha a szöveg nem a klasszikus értelemben vett tárca. Mint mondta, ő úgy látja, nem foglalkozik eleget az irodalom a közéleti szorongásainkkal: míg a színházban rendszeres az erre irányuló reflexió, ez a kortárs irodalmi művekből ez gyakran hiányzik. Az ő szövegeiben azonban megjelennek közéleti kérdések.
A pályázatra ugyan novelláskötettel jelentkezett, azonban végül kisregényt írt: mint mondta, egy nehezen készülő novella írása közben úgy érezte, csak a határidő miatt dolgozik, de a vállalt írást be kell hogy fejezze. Amikor nyolcvanezer karakternél járt, egy szerkesztő barátja hívta fel a figyelmét arra, hogy már nem is novellát, hanem kisregényt ír. Mint mondta, ha műfaji tekintetben nem is, mennyiség szempontjából sikerült teljesítenie a pályázatban ígérteket. A szövegben megjelenő apa-fiú kapcsolat vonatkozásában elmondta, hogy természetesen van egy komplikált kapcsolata az apjával, ez azonban a regényben jóval sematikusabban jelenik meg. Ennek ellenére nem nevezné aparegénynek a szöveget, inkább egy coming-of-age jellegű történetről van szó, egy családregényszerű szállal. Elmondta, ő a saját környezetében azt látja, nagy küzdelmek folynak az apákkal, nem azért, mert azok rossz emberek lennének, inkább generációs szemléletkülönbségről van szó: ő már nem tud úgy férfi lenni, ahogy az apja az.
Élő Csenge Enikő Átmenetileg örökké munkacímű művével pályázott, amelyben egy harmincas éveiben járó nő traumáit írta meg. A szöveg központi motívuma az apa halálának élménye és annak feldolgozása. A történetben visszafele halad az időben, az elbeszélő harmincas éveitől tizennégy-tizenkét éves koráig. A megszólalói hang éppen ezért gyakran gyermeki. Mint mondta, a szöveg novelláskötetnek indult, azonban organikus módon kisregénnyé fejlődött. Korábbi szövegeiben a saját családja történeteit dolgozta fel. Mint mondta, nagyon ragaszkodik az igazsághoz, fontos számára, hogy annak lényege jelen legyen szövegeiben. Korábban a trauma organikus jelenléte foglalkoztatta, azonban a mostani kisregényének szereplője hiperreflexív, vagyis tudatában van az őt ért traumának, így a múltra, a jelenre és a jövőre is tud a traumán keresztül reflektálni. Ennek ellenére nem szereti traumairodalomnak nevezni a szövegeit, mint mondta, ezen az elven a teljes világirodalmat tekinthetnénk traumairodalomnak. Úgy gondolja, ő nem traumákról ír, hanem emberekről, akikkel jó és rossz dolgok is történnek, miközben erre reflektálnak is.
A kiadókkal való viszonya is szóba került: mint mondta, az ő esete más, mint sok pályatársáé, ő nem szeretné minden áron kiadni a szövegeit. Úgy gondolja, a kiadás nem egy szakdolgozat, aminek mindenképpen meg kell lennie határidőre, így szeretné, ha ő dönthetné el, mikor adja ki a szövegeit.
Hidas Judit egy regénytervvel pályázott, a könyv azóta meg is jelent a Park Kiadónál. A szövegben a transzgenerációs szerepminták, a felnőtté válás és az apával való kapcsolat is megjelenik. A regény egyik központi kérdése az, hogyan tud a haldokló apa utoljára odafordulni lányához, és hogy meg lehet-e bocsátani egy rossz apának. Az egyik lehetséges megküzdési stratégia az elfordulás, amiben nincsen feloldozás, ahogy ez a regény egy pontján meg is jelenik. Hidas elmondta, ez az elfordulás nem a végpontja a történetnek, mind a haldoklásban, mind pedig a kitárulkozásban vannak fokozatok. Mint mondta, nagyon gyakori, hogy a családtagok egymással sem képesek megbeszélni a transzgenerációs konfliktusokat. Nagyon sokan küzdenek önmagukkal és szüleikkel egyaránt, pedig, ahogy ő látja, mindkét fél esetében lenne igény és hajlandóság a párbeszédre.
A regény munkacíme sokáig Örökség volt, ez a szó azonban túl gyakran szerepel címként, így végül Nem vagy többé az apám cím mellett döntött. Hidas szerint ez a cím megosztó, vannak, akik felháborodnak rajta, de vannak olyanok is, akiket vonz. A regény több strukturális változtatáson is átesett, míg elnyerte végső formáját. A nehézséget a regény magjának személyes jellege okozta, mint mondta, sok időbe telt, amíg rájött, hogyan tudja fikcióvá alakítani a személyes történetet. Jövőbeni terveiben nem szerepel fikciós szöveg, egy portrékötetet szeretne készíteni, de hogy az miről szól majd, még nem árulta el.
Kazsimér végül Székely Szabolcsot kérdezte pályázatról, akinek első kötete 2005-ben jelent meg, a második pedig jóval később, 2021-ben. Első körben ennek okáról kérdezte a szerzőt. Székely elmondta, számított a kérdésre, mint mondta, úgy érzi, 13 éves kora óta alkotói válságban van, amiből csak néha sikerül kilépnie. Megtanulta, hogy nem kell mindig írni. Ha aktuálisan van szépirodalmi ambíciója, annak örül, de nem szeretne kényszerként tekinteni az írásra. Néhány évig csak az asztalfióknak írt, ami számára „kimaradt” kamaszkorában, így ezt is egy hasznos tapasztalatként élte meg.
A beszélgetésen ő képviselte az apaság „másik oldalát”: lírája akár családi líraként is keretezhető, a Beszélgetés története című kötet azonban valójában sem hitvesi, sem családi lírának nem nevezhető a klasszikus értelemben. Az apaság-tematika Kazsimér szerint nem sok irodalomtörténeti előzménnyel rendelkezik. Székely azonban úgy véli, nincs jó válasz arra a kérdésre, műfajteremtők-e a versei. Mint mondta, a kortárs szcénában egyre inkább beszédtéma a szülővé válás egzisztenciális válsága, mégis tabunak számít családos emberként arról írni, hogy saját családban élni néha olyan, mint a pokolban. Nyelvet találni ennek a pokolnak a leírására jó kihívásnak tűnt a számára. Elmondta, a megosztó téma ellenére a szakmai visszajelzés is pozitív volt, és az olvasók közül is többen jelezték, hogy jól sikerült megragadnia a családalapítás küszöbén álló emberek érzéseit, félelmeit. A pályázatra A csiga, aki nem talált haza című szövegével jelentkezett. A felező tizenkettesben írt elbeszélő költeményről nehéz megállapítani, gyermek- vagy felnőttirodalomnak szánták-e. Székely elmondta, írás közben nem volt előtte egy fiktív közönség, sem felnőtt, sem pedig gyermek. A történet humorában vannak felnőttes elemek, azonban mégis egy verses állatmese. A gyerekkönyveknél fontos a pontos korosztálybesorolás, ő azonban csak arra figyelt, hogy élvezettel írja a történetet, számára jutalomjáték volt a meseírás. A történet ősváltozata egy mese, amit a saját gyerekeinek mesélt, így a könyv végül egy gyerekkiadónál fog megjelenni.
A beszélgetés végén Kazsimér megköszönte a szerzőknek a részvételt, a közönségnek pedig a figyelmet.
Fotók: Mariia Kashtanova
Szerzők
-- Sziráki Sarolta --
További írások a rovatból
