A Kristály Színtér Hajó színpada szombat este zsúfolásig telt érdeklődőkkel, akik a Prae Kiadó két legújabb krimijének könyvbemutatójára érkeztek. Mészöly az esten elhangzó kérdéseit papírcetlikre írta fel, amiket egy dobozban összekevert, és a két vendég felváltva válaszolt rájuk. Az első kérdés kapcsán Bánhidi elmondta, számára a tér és az idő különösen hangsúlyos regényszervező erő. Regénye Miskolcon játszódik, napjainkban. Azért választotta ezt a helyszínt, mert ő maga is Borsodból származik, és úgy véli, hogy ez a közeg megfelelő  egy regionális krimi számára.

Gráczer regénye az 1400-as évek Budáján bontakozik ki – számára könnyű volt visszahelyezkedni ebbe a korszakba, hiszen Az Úr szukái előző könyvének, A háromfa hölgyének folytatása. Történészi végzettségéből és érdeklődéséből kifolyólag választott történetének középkori szcénát – hozzátette, hogy Mátyás, mint az ország utolsó nagy királya, mindig is népszerű téma volt.

A második kihúzott cetlin a „senki sem ártatlan” felirat állt, amit Mészöly azzal magyarázott, hogy mindkét regényben árnyalt, sokdimenziós szereplők tűnnek fel, és sok esetben a „bűnüldözők” is kétes szituációkba keverednek a nyomozások során. Így arra volt kíváncsi, hogyan jelenik meg ez a „relatív bűnösség” a szereplők jellemében.

Gráczer főhőse hóhérként dolgozik, és már alapból bűnös emberként indul – a hóhér pozíciójának elfoglalása számára felmentés volt a halálos ítélet alól. Ennek kapcsán kitér arra, mi számított bűnnek a középkorban, és miféle szankciók éltek abban az időben – végtaglevágás, nyilvános megszégyenítés, égetés, mindezek mára már kivesztek a büntetések közül. Gráczer történetében senki sem ártatlan, minden szereplőnek van valamilyen kisebb-nagyobb bűne.

Bánhidi a szereplők bűnösségének tekintetében kevésbé volt tudatos – úgy nyilatkozott, hogy a történetben mindenki kicsit ártatlan, és a bűnök alóli felmentés tendenciája érvényesül inkább a regényében. Mészöly elismerte, sosem gondolta volna, hogy valaha is szimpátiát vagy szánalmat tudna érezni egy olyan sorozatgyilkos iránt, mint aki Bánhidi krimijében szerepel.

Az újabb kihúzott papírdarab – „nők áldozatszerepben, női nyomozókarakterek” – a két krimi női szereplőire terelődött hát a szó. Mészöly rávilágított, hogy mindkét történetben rengeteg női áldozat jelenik meg, illetve a bűntények megoldásában női karakterek is hangsúlyos szerephez jutnak. Gráczer egyetért abban, hogy nemcsak a középkorban, de manapság is jelentősen több nő esik gyilkosságok áldozatául. Kötete kapcsán a margitszigeti apácák hátteréről is szót ejtett, valamint Az Úr szukáiban több szerepet kapó Regináról is, aki egy fürdőház vezetőjeként keresi kenyerét, illetve a hóhér segítőtársa, szerelme.

Mészöly a női szereplők kapcsán rámutatott Bánhidi, és regényének főszereplője, Alexandra közötti hasonló vonásokra – mindketten borsodiak, dolgoztak egy ideig a médiában; Mészöly arra volt kíváncsi, hogy mennyire tudatos koncepció, hogy a főszereplő hasonlít a szerzőre. Bánhidi elismerte, hogy bizonyos dolgokban valóban hasonlóak, hiszen a saját életéből és emlékeiből építette fel a karaktert, azonban  kiemelte, hogy vannak jellembéli eltéréseik is közte és fiktív szereplője között.

Ezt követően az írástechnika merült fel újabb témaként. Mészölyt, lévén maga is író, az érdekelte, a szerzők mennyi írói szabadságot engedtek meg maguknak, mennyire dolgoztak szigorú vázlat alapján, hogyan működött az írás folyamata náluk.

Bánhidi először azt hitte, az „impulzus-írás” működő technikának bizonyul majd, azonban akadályokba ütközött, így a mélyebb tervezés mellett döntött. Gráczer szerint egy idővonal hasznos lehet a történetszervezés szempontjából, azonban ez csupán egy ideig működik, aztán, ahogyan ő fogalmazott „a cselekmény részben önmagát alakítja”.

Az újabb kihúzott cetlin mindössze az „intermodalitás” szó szerepelt – Mészöly ezzel arra utalt, hogy a szövegekben megjelenő zenék és versek milyen koncepció alapján kerültek bele a történetekbe. Bánhidi szerint a zeneszövegek sokat hozzátesznek a szerző Borsodról kialakított képéhez, valamint szerinte így a befogadóknak is egyszerűbb lesz ráhangolódni Miskolcra. Gráczer inkább maradt az érzékszervekre gyakorolt hatásnál – hangsúlyosan jelenítette meg a középkorra jellemző szagokat, valamint verseket is illesztett a történetébe.

Ezt követően a szerzőknek egy-egy fun factet, vicces történetet kellett megosztaniuk az írásfolyamatról, háttérmunkákról. Bánhidi arról számolt be, hogy az áldozatok a barátairól kapták a nevüket – később egyfajta morbid „presztízskérdéssé” alakult a szerző baráti körében az, hogy ki hal meg előbb. A szereplők kialakításához pedig meglepő módon egy társkereső oldal is inspirációként szolgált – Bánhidi férje segített a keresésben, ami különös szituációt eredményezett, amikor a szerző egyik barátja meglátta a férj profilját a társkeresőn. Gráczer az áldozatai, illetve néhány szereplője nevét saját múltbéli ismerősei köréből kölcsönözte. Ezek az utalások Gráczer előolvasójának feltűntek, így ő tudta, melyik szereplő kicsoda lehet a szerző életéből.

Az utolsó kérdés a lehetséges folytatásokra vonatkozott. Bánhidi már dolgozik a folytatáson, a Sorsod Borsod egy trilógia első része – annyit elárult, hogy a következőkben egy budapesti szubkultúra köré fogja szőni a történetet. Gráczer még nem kezdett neki a harmadik könyv munkálatainak, azonban reméli, hogy jövő év vége felé elkészül vele – a zárókötet fő témája a vér, illetve az ehhez kapcsolódó vallási vonatkozások lesznek.

Képek: Mariia Kashtanova