A bemutatót a könyv szerkesztője, L. Varga Péter nyitotta meg, felvezetőjében elhangzott a könyv alcíme – Paradigmaváltások nyomában: elmélet, történetiség és romantikafogalom a kora romantika értelmezéstörténetében –, valamint az is kiderült, hogy Mesterházy már régóta dolgozott a most megjelenő tanulmánykötetén.

Weiss János filozófus vette át a szót. Első kérdése a könyv borítójára irányult, arra volt kíváncsi, miért Caspar David Friedrich Vándor a ködtenger felett című festményének átdolgozott változata szerepel a borítón. Az ötlet Mesterházytól származott, ugyanis abból indult ki, hogy a romantikáról szóló könyvekben igen népszerű a Vándor alakja, ezért úgy döntött, „idővándorként” jeleníti meg a figurát, aki a ködtenger és a sziklák helyett felhőkarcolókat, egy város távoli képét szemléli. Mesterházy már a borítóval is, melyet végül Szabó Imola Julianna öntött végső formába, a szétcsúszás tapasztalatát igyekezett érzékeltetni.

Weiss ezt követően Mesterházy első verseskötetére, a Szélen balzsamra tért rá, mely a Jelenkor kiadónál jelent meg 2006-ban.

Csak olyan verset szabad megírni, amit senki más nem tud”

– nyilatkozta a szerző a költészettel kapcsolatban. Ezt követően Mesterházy felidézte, miképpen méltatta költészetét Margócsy István az Élet és Irodalom hasábjain. Mesterházy hosszas töprengés után adta oda akkori kollégájának a verseit. Az irodalomtörténész „a deromantizált líra […] visszaromantizálásaként” jellemezte Mesterházy verseit, amit ő hatalmas dicséretként élt meg.

Mesterházy a romantika kettétörésének gondolatával folytatta fejtegetéseit, és rátért a kora romantika és a romantika közötti szakadékra, mely a tanulmánykötet alapgondolatául szolgál. Példaként Novalis lírikusi és gondolkodói munkásságát  hozta fel, Mesterházy szerint ugyanis a híres szerző költészete közelebb áll a romantika hagyományaihoz, míg elméleti szövegei vonatkozásában „dekonstruktív gondolkodóként” jellemezhető. Véleménye szerint Novalis munkáinak ezen aspektusa révén közelebb áll Derridához, mint Goethéhez.

Weiss továbbfűzve Mesterházy gondolatát elmondta, hogy szerinte a romantikáról alkotott általános képünk inkább a romantika recepciójához köthető, mintsem a konkrét művekhez. Ő is úgy látja, hogy a kora romantika önálló koncepcióját a később kibontakozó érett romantikáéval nehéz összhangba hozni. Az előbbi ugyanis inkább a dekonstrukcióval, valamint a posztmodernnel rokonítható, míg a későbbi romantika a modernséggel állítható párhuzamba.

Mesterházy kitért egy Manfred Frank-tanulmányra is, melyet megkísérelt lefordítani egyetemista korában, azonban akadályokba ütközött, ugyanis a nyelv nagyon bonyolult megkonstruáltságával szembesült a tanulmány olvasásakor. Ezt a nyelvi komplexitást a kora romantika jellemzői közé sorolta.

A romantika és a modernség eltünteti a kora romantika korszakokat átugró teljesítményét”

– összegzi Mesterházy, itt példaként említi Goethe korai költeményeit. Ha a romantika paradigmája felől értelmezve olvassuk ezeket a verseket, úgy érezhetjük, „szét vannak csúszva” az alkotások. Weiss elismerően szól Mesterházy tanulmánykötetének Goethéről írt fejezetéről, melyben éppen a költő korai és kései műveit veti össze.

Mesterházy ezután a tanulmánykötet előszavára tér rá, amely a Reloaded címet viseli – utalva arra, hogy a szerző korábban készült tanulmányait átírta annak érdekében, hogy jelenlegi irodalmi meglátásait hűen prezentálják a szövegek. A szerző hozzáteszi, hogy az angol nyelvű címet viselő előszó távolságot is teremt az olvasó és a szövegek között. A tanulmányok közül Mesterházy a Kierkegaardról szóló szöveget írta meg legelőször, a másodikat Novalisról írta, amellyel akkoriban megnyerte az OTDK-t.

Weiss a magyar romantikára terelte a szót, és megkérdezte a szerzőt, kit tart igazi romantikus szerzőnek. Mesterházy elsőként Petőfit említi, politikai témájú költészete mellett  kiemeli a  a Felhő-ciklus verseit is. Vörösmartyt is a romantikus költők közé sorolja, akinek nyelvhasználatát csodálatra méltónak tartja. „A szerző alakja egy olvasási kód” – jegyezte meg Mesterházy a romantikus írókkal kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy ő kizárólag a szövegekről tud nyilatkozni, arról, hogy azok a kora romantika vagy pedig a romantika jellemzőit viselik-e magukon.

Végezetül pedig a könyv utolsó tanulmányának megtárgyalása következett, amelyben Mesterházy Eminemről, a híres rapperről ír, amit Weiss provokatív gesztusnak tart. Mesterházy viszont úgy gondolja, hogy az Eminemről írt tanulmánya nagyon is jól sikerült, így nem hagyhatta ki a kötetből. Ennek kapcsán azt is kiemelte, hogy korábban a populáris kultúráról tartott kurzusokat az ELTE-n. A maga részéről úgy véli, hogy az angol nyelvre Shakespeare óta nem volt senki olyan nagy hatással, mint Eminem, akit Mesterházy „konstrukcióként” fog fel, egyfajta projektként.

Képek: Mariia Kashtanova