Mozgásba hozva és kitágítva ezzel mind a nagy klasszikusok, mind a kortárs művek értelmezési tartományát. Mert, ahogy az előszóban Szerb Antalt idézi: „Az iskolai irodalomtanítás rendkívüli haszna, hogy bizonyos közös szellemi alapot ad minden magyarnak…”  Ez a közös alap persze nem csak az olvasói, befogadói oldal szempontjából fontos, de inspiráló hatása begyűrűzik a különböző, egymást követő költőnemzedékek alkotásaiba is.

Így akár egész láncolatok alakulhatnak ki, mint Kosztolányi Dezső Őszi reggel (1929) című verse esetében. Kosztolányinál az érett gyümölcsök szépsége: „Nehéz, sötét smaragd / szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét” a közelgő elmúlást juttatja a költő eszébe: „Jobb volna élni. Ámde túl a fák már / aranykezükkel intenek nekem.” Petri György Reggeli kávézás (1988) című versében viszont a reggel békéje: „párolog a völgy meg a csésze kávé – / ez hűl, amaz melegszik.” áll szemben a hétköznapok taposómalmával: „Közelednek/ a nappali dagály/ türelmes, óriás tolóhullámai.” Parti Nagy Lajos Egy hosszú kávé (2003) és Kőrizs Imre Téli reggeli (2012) című műve már egyszerre hozható kapcsolatba Kosztolányival és Petrivel. Parti Nagy versének nyitóképe a reggeli kávézás nyugalmas idilljével Petrivel rokon, majd az őszi táj leírása a természet az élet elmúlása iránt érzett melankolikus hangulatával Kosztolányi költeményének zárlatát idézi. Ahogy Kőrizs Imre Téli reggeli (2012) című műve is, bár formailag és címadásában hű Kosztolányihoz, mégis tartalmilag az élet kétarcúságát megragadó ellentétpárjával: „A - tejhab! - levegő. // A vaj: vajkemény./ A kés: hasonlat.” inkább Petri György verséhez köthető.

Mindez már jelzi, hogy a versantológia nem klasszikus költemények, valamint azok formahű átiratainak gyűjteménye, mint például Lackfi János és Vörös István Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta című kötete, hanem inkább azt próbálja érzékelteti, milyen sokféle módon kapcsolódnak a kortárs alkotók a klasszikus elődök műveihez, hangzásban, tartalomban, formában, nyelvezetben, stílusban egyaránt. 

Vannak persze formahű átiratok is, mint például Havasi Attila Puha Gyula így mulat a hortobágyi csárdában (Petőfi: Hortobágyi kocsmárosné), Varró Dániel Minek-minek? (Petőfi: Minek nevezzelek?), vagy Tóth Krisztina Kikapcsolom a gépet (Arany: Letészem a lantot) című verse. Sőt külön érdemes kiemelni, hogy szerepel a kötetben két olyan klasszikus is, amely több kortárs alkotót is formahű átiratra késztetett témája, illetve nyelvi játékossága okán. Kosztolányi: Boldog, szomorú dala volt ihletője Szakács Eszter „Boldog, szomorú dal”, László Noémi Édes- keserű dal és Varró Dániel Leltár című verseinek. Talán érdemes lett volna kiegészíteni a sort Lackfi János Lavina-dal című költeményével (Lackfi János: Hófogók 2003), amely egyszerre rezonál Kosztolányi és Szakács Eszter művére. A másik ilyen mű József Attila Születésnapomra című verse, amely már nyelvi, rímbeli bravúrjaival is kihívást jelent a kortárs alkotók számára, így nem véletlen, hogy többen feldolgozták: Tóth Krisztina Porhó, Varró Dániel Harminckét éves múltam, Markó Béla pedig Születésnapomra című versükben. 

A versek többsége azonban inkább reminiszcencia, mint Erdős Virág Ezt is el című kultverse, amely az utolsó sorai révén („viszek egy mindig újra/ föl-földobott/ követ”) kapcsolódik Ady A föl-földobott kő című költeményéhez. De számos versben nem csupán egy, hanem akár több műre is történik utalás. Kántor Péter  Ló nyerít című műve például nemcsak Radnóti Levél a hitveshez című versét idézi meg az olvasóban Gyarmati Fanni alakját megrajzolva, de Kassák A ló meghal a madarak kirepülnek expresszionista szabad versének hangulatát is előhívhatja távoli asszociációkra épülő zárlatával: „Ló nyerít. / Metronóm kattog: egy-két, egy-két, egy- két.”

Egy helyen a szerkesztői szándéktól függetlenül is létrejön egy több művön, költőn átívelő asszociációs háló. Első latin betűs magyar szövegemlékünk, a Halotti Beszéd és Könyörgés a kiindulópontja Kosztolányi Halotti beszédének (1933), amely barátja, Dr. Dubrovie Hugó vegyészmérnök halálára született búcsúztató. Az antológiában Petri György felesége (Sírvers), Tóth Krisztina pedig nagymamája (A világ minden ország) halála kapcsán szintén búcsúversként reflektál Kosztolányi művére. Viszont szerepel a kötetben Márai Sándor Halotti beszéde is, a Szózattal párba állítva. Az 1950-ben, az emigrációs évek elején keletkezett nagyvers gondolatilag és beleszőtt idézeteivel ugyanis szorosan kapcsolódik Vörösmarty művéhez, ám igazán korszakossá a levert 56-os forradalom gyászverseként vált. Végül Horváth Eve vörösmarty tér című művének kezdete is nyelvemlékünkre parafrazeál: „ vér és szar – súgja nekem g. – most ez/ vagymuk,” , bár maga a vers a Vörösmarty A vén cigánya nyomán keletkezett Tóth Krisztina mű, A koravén cigány újragondolása.

A kötetet Grela Alexandra illusztrációi teszik teljessé. A lengyel származású grafikus kollázsai éppúgy segítenek lebontani a klasszikusainkra rárakódott értelmezési közhelyeket, mint az antológia kortárs művei. A kötet felépítésében a középiskolai irodalomkönyvek kronologikus elvét követi: Balassitól Nemes Nagy Ágnesig veszi sorra klasszikusaink költeményeit modern illetve kortárs párjaikkal kiegészítve. De persze az olvasónak nem muszáj követni az időrendi sorrendet, bárhol belelapozhat a kötetbe. Sőt, aki kedvet kap további versolvasásra vagy az egyes költők műveiben való elmélyülésre, az a kötet végén található forrásjegyzék segítségével ezt is könnyen megteheti.     

„Verset írunk – ők fogják ceruzámat / s én érzem őket és emlékezem.” – idézhetjük József Attila A Dunánál  című versét a kötetben tallózva, hisz mint látjuk, a klasszikus és kortárs művek folyamatosan párbeszédet folytatnak egymással az antológia lapjain. Így a Viszek egy szívet amolyan alternatív középiskolai szöveggyűjteményként is kiválóan alkalmazható, közelebb hozhatja a diákokhoz mind klasszikus költőink világát, mind a kortárs irodalmat.