PRAE.HU: Honnan ered a szociális érzékenységed és a művészi ábrázoláshoz való vonzódásod?

Egy kis faluban születtem, Berettyószentmártonban. Ma már nincs is meg ez a falu, összekapcsolták Berettyóújfaluval. Nálunk természetes volt a segítségnyújtás, ezt láttam a nagyszüleimtől és a szüleimtől is. Rajzolni pedig gyerekkoromtól kezdve szerettem. Nem volt ennek hagyománya a családban, de az iskolában volt rajzszakkör, ahová boldogan jártam. Ez megmaradt a középiskolában, majd a főiskolán is, és végül az alkotás az életem részévé vált. Furcsa, de talán épp azért, mert nem volt semmi művészeti kötődés a családban, úgy érzem, egy album befolyásolt abban, hogy végül képzőművész lettem. Nem volt otthon sok könyv, nem jártunk múzeumba, de egyszer édesanyám vett egy albumot, a Louvre Képtárát. Az impresszionista és posztimpresszionista gyűjteményből voltak benne képek. Rengeteget nézegettem, azt hiszem, ezek a képek voltak rám akkora hatással, hogy végig a művészet mellett tartottak. Ma is megvan ez az album.

L. Ritók Nóra: A következő lehetőségnél fordulj balra

PRAE.HU: A Láthatatlan Magyarország című kötetedben elmesélsz egy történetet, amelyben egy iskolai igazgatóhelyettes azt vágta a szemedbe, amikor egy tehetséges fiú mellett érveltél, hogy „rajzolni a hülye is tud”.  Mennyire motivált ez a kijelentés abban, hogy 1999-ben létrehozd az Igazgyöngy Alapítványt és 2000-ben elinduljon az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola?

Ez a mondat nagyon beégett a lelkembe. De sajnos ez egyébként általános, ma is létező megítélése a művészeti tantárgyaknak, mint amilyen a rajz (vizuális nevelés) is. Sokan a „nem fontos” tevékenységek, tantárgyak között tartják számon, miközben az érzelmi intelligenciát, ami az életben való boldoguláshoz nélkülözhetetlen, épp a művészetekkel lehet a legjobban fejleszteni.

De nem emiatt a mondat miatt váltam meg az állami oktatástól, hanem mert azt éreztem, hogy a művészeti nevelés a hagyományos oktatási rendszerből kiszorult. Szerencsére akkoriban nyíltak meg a kapuk a zeneoktatás mellett más művészeti ágaknak is, és alapítványi formában is lehetett iskolát indítani. Reméltem, hogy itt nagyobb mozgásterünk lesz, bátrabban kísérletezhetünk, teret kaphatnak az alternatív megközelítések.

PRAE.HU: Milyen elképzelések alapján állítottátok össze a művészeti iskola programját? Milyen képességek, készségek fejlesztésén van a hangsúly?

A mi programunk holisztikusan közelít. Használjuk az „amit megalkotok, megértek” elvet. Vizualizálunk ismereteket, ezzel megtámogatjuk más tantárgyak ismeretanyagát is. De művészeti iskola vagyunk, így nincsenek alapkészségeket fejlesztő tantárgyaink, olvasás, írás, matematika. Ezeket csak elmélyíteni tudjuk olyan készségfejlesztésekkel, melyek főleg az alapozó szakaszban rendkívül fontosak. A módszerünket hármas fókuszú vizuális nevelésnek hívjuk, ami a vizuális kommunikáció kibontakoztatása mellett hátránykompenzáló és szociális készségeket fejlesztő fókusszal is bír. Ez utóbbi nagyon fontos, és sajnos az oktatási rendszerben nem kap elég nagy hangsúlyt. Bár a tehetséggondozás is célunk, mi elsősorban erre a komplex fejlesztésre koncentrálunk.

L. Ritók Nóra és a gyerekek óra közben

PRAE.HU: A szegénység témájával foglalkozik Boldog Zoltán Hagyma és levendula című kötete, amelyet az Igazgyöngy Alapítvány tanulói illusztráltak. Hogyan kerültetek kapcsolatba a költővel?

A közös kapocs Fűzfa Balázs és a Savaria University Press. Balázzsal a szakmai kapcsolatunk régi keletű, Vekerdy Tamás nevelési programja, tanításai kötnek össze minket az alternatív pedagógia mentén. Nem ez volt az első „könyves” együttműködésünk, ő ajánlotta figyelmünkbe Boldog Zoltán verseit, amihez örömmel adtunk rajzokat.

PRAE.HU: Boldog Zoltán úgy nyilatkozott, hogy a lányai mellett az Igazgyöngy diákjai voltak a társszerzői. Hogyan fogadták a gyerekek ezeket a verseket?

Nehéz kérdés ez. A versek egy gyerek szemszögéből és szavaival íródtak, de nagyon is felnőtteknek szólnak. Mi nem szembesítjük a gyerekeket így a szegénységgel. Ők ezeket megélik, és számukra ez az élet a természetes. Mindenki a saját közegében keresi a boldogságot, ők is. Tudják, mikor jön a „családi”, mit jelent a közmunkában „előleget kikérni”, mi az, hogy nincs valami, mert nincs rá pénz. Megélik a csúfolódást is, „mi van, neked igazgyöngyös táskád van? Akkor te csóró vagy!” Nyilván ezeket a helyzeteket kezeljük, megbeszéljük. De egyébként természetesen kezeljük az állapotukat, a szegénységüket. Nem hangosítjuk ki, nem elemezzük velük. Hagyjuk, hogy a rajzaik meséljenek arról, hogyan érzik magukat a világban, a világukban. Igyekszünk ezt megfelelően kezelni és pozitív irányba fordítani az énképet.

Így a verseket mi, tanárok olvastuk el, és kerestünk olyan rajzokat, amelyeket a témához passzolónak éreztünk. Sok ilyen kép volt, mert nálunk fontos szempont, hogy az egyéni viszonyulásukat tükrözzék a rajzok. Ezekben pedig minden benne van, a szegénységben élés is. Könnyen megtaláltuk bennük a versek üzeneteit is.

PRAE.HU: Egy másik projekt eredménye a Gyöngyhalászok című kötet. Hogyan született? Kinek, milyen céllal szántad ezt a könyvet?

Ebben több projektünk is benne van. Egyrészt az „Egy kép, egy arc”, ami kifejezetten érzékenyítési céllal készült kiállítási anyag volt: egy-egy gyereknek a rajza, fotója és magnóval felvett, majd általunk legépelt bemutatkozása. Ezt most a könyvben az azóta életbe lépett GDPR szabályoknak megfelelően mutatjuk be, megfejelve azzal, hogy megnéztük, mi történt azóta velük, hol élnek, tudunk-e róluk. A másik projekt egy papírszínházas program volt, amelynek során a gyerekek találtak ki egy mesét, készítettek hozzá rajzokat, és bemutatták a többieknek. Emellett még pár írásos kérés, vers is van benne.

A könyv célja hasonló, mint a Boldog Zoltán verseskötetnek. Megmutatni a szegénységet, láthatóvá tenni a gyerekek rajzain, írásain, életútjain keresztül azok számára, akik ettől távol élve nem értik, és könnyen hibáztató attitűddel közelítenek. Érzékenyíteni szeretnénk a gyermeki lélek tisztaságának megmutatásával.

PRAE.HU: A Hagyma és levendula, de a Gyöngyhalászokban Elvira meséje is azt a tanulságot közvetíti, hogy nekünk is tenni kel azért, hogy a helyzetünk változzon. Ez egyébként a mintafalu programotok része is: aki önkéntes munkával segíti a közösséget, többet kap. Mennyire sikerült ezt a szemléletet tudatosítani a gyerekekben? 

Ez egy hosszú folyamat. A generációs szegénység erősen rögzült szocializációs mintákat ad át, az „akarás képességét” felőrli, újra felépíteni pedig nehéz munka. Sokat kell dolgozni a felnőttekkel és a gyerekekkel is, hogy változzon a helyzet. Azt szoktuk mondani, hogy az Igazgyöngy a következő generációért dolgozik a mostanival. Vagyis dolgozunk a gyerekekkel, de a számukra mintát adó szülőkkel is. Nyilván a 13 éve kezdett munkának már látszanak az eredményei, de messze még a vége.

PRAE.HU: Érdekes összehasonlítani a Gyöngyhalászokban a körösszakáli gyerekek Sellős meséjét és a toldi gyerekek Elvira meséjét. Mintha két külön világ lenne. Pedig mind a két történetet 8-9 éves gyerekek írták.  Ennyit számítana a toldi mintafalu program?  

A 11 éve működő Toldi Tanodában a gyerekek sok mesét hallgatnak, olvasnak. Még online meséléseink is vannak, ahol rendszeresen önkéntesek mesélnek a családnak a tabletek segítségével. Itt a szülők is bevonódnak. Körösszakálba csupán néhány elemét tudjuk elvinni a munkának, míg Toldon sokkal többpontú a beavatkozás. Ott több papírszínház-mese is készült, rutinosabban dolgoznak benne a gyerekek, és itt volt már meseírás a szülőkkel is. Azt hiszem, ezek látszanak a különbözőségben.

PRAE.HU: Van-e arra remény, hogy a toldi példa nyomán más települések is bekapcsolódjanak a mintafalu programba? Az alapítvány honlapján található információ szerint 17 településen dolgoztok állandó jelleggel, ami karácsonyi ünnepkör idején 27 településre bővül.  

Ez egy nagy dilemma. Először én is azt terveztem, hogy majd franchise-rendszerben visszük tovább a modellt más falvakba. De közben egy sor állami feladatot vettünk át, amit adományokból finanszírozunk, miközben az állam fenntart ugyanerre egy rosszul működő rendszert. Az állam pedig berendezkedett arra, hogy a civilek leveszik a felelősséget a válláról, helyette dolgoznak. Gyakorlatilag így asszisztálunk a rendszerszintű problémákhoz. Mi pedig hatni akarunk, átalakítást, esélyteremtő, kooperatív munkakultúrát, az ügykezelő szemlélet helyett ok-kezelő, tömeges hatást. Ezért nem akarjuk felépíteni a teljes modellt máshol. A települések, ahol még dolgozunk, bizonyos elemekkel fontos tapasztalatokat adnak. Mérjük a hatásokat, leírjuk az utat, elemezzük a hibákat, jelezzük a kockázatokat, és reménykedünk abban, hogy egyszer lesz politikai szándék a társadalmi leszakadás csökkentésére, nemcsak látszatintézkedésekben, hanem fenntartható hatásokkal.

Kooperatív munkák

PRAE.HU: A Gyöngyhalászokban 37 gyerekportré szerepel, rajzzal, rövid bemutatkozó levéllel, majd egy mondatban összefoglalva a gyerekek mostani helyzete. Készítettem egy statisztikát.  A 23-30 év közötti korosztály 16 tagjából 4 ember szerzett szakmát; a 21 fős 17-22 év közötti fiatal felnőttek között már 8 fő tanul középfokon, illetve szerzett szakmát. 

Ezek a gyerekek már felnőttek. Amikor a könyvben látható rajzokat készítették, még csak a művészeti oktatáson belül kerestük a megoldásokat. Ahogy telik az idő, egyre eredményesebbek vagyunk, mert egyre több időt töltenek velünk a gyerekek, egyre többirányú a támogatás, és a hatásunk erősebb lehet. Az ösztöndíjas gyerekeink fele már érettségit adó középiskolában tanul, és vannak már a felsőoktatásban is általunk mentorált gyerekek. Toldon tudjuk a legjobban mérni a hatást, itt már tudatos iskolaválasztást látunk és össze tudjuk vetni a kezdeti helyzetet, amikor a gyerekek nagy része 16 évesen kiesett a közoktatásból, a mostanival, amikor többen érettségire készülnek. A tömeges előrelépéshez rendszerszintű változások kellenének. A jelenleg is folyamatosan erősödő oktatási szegregációs helyzetben nem várhatunk túl sokat.

PRAE.HU: A Láthatatlan Magyarországban bemutatod egy fiú történetét, aki építészmérnöknek tanult. Elmesélnéd, mi lett vele? A családját, a faluban a környezetét hogyan motiválta az ő kiemelkedése? Féltetted, hogy se itt, se ott nem találja majd meg a helyét…

Végigkísérni egy gyereket nem egyszerű feladat. Számtalan előre nem látható buktató, élethelyzet jöhet, nehéz meghatározni azt a pontot, amikor az ember biztos lehet abban, hogy jó úton van egy mentorált fiatal. Vele is több hullámhegyet-hullámvölgyet éltünk meg. A tanulmányaiban végül nem az építészmérnöki pályát választotta, egy darabig az ELTE szociális munkás szakán tanult, most külföldön él. Kapcsolatban vagyunk ma is, tudatosan építi az életét, szorítok neki, hogy a vágyai valóra váljanak. 

PRAE.HU: Az Igazgyöngy Alapítvány mottója: „Olyan világot szeretnénk, ahol minden gyermek azzá válhat, ami lehetne.” Mennyire látod ma megvalósíthatónak ezt a célt? 

Egy esélykiegyenlítő oktatási rendszerben lenne esélye minden gyereknek a tehetsége kibontakoztatására. De most nem ez a helyzet. Azt szoktam mondani, hogy az esélykiegyenlítő lámpa kialudt a közoktatásban. Az oktatási szegregáció sosem volt ekkora az országban, mint most. Sokat harcoltam ez ellen, ma sem tudom sem megérteni, sem elfogadni, hogy az egyházi iskolák jelentős része szegregáló hatással van az állami iskolákra, mert abból épít vonzerőt, hogy nem vesz fel halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, zömében roma gyerekeket. Miközben épp az egyháznak lenne a feladata a szegények felkarolása. Éveken át küzdöttem, de alulmaradtam. Nagyon szomorú kép alakult ki bennem az egyházról. Ma az állam és az egyház összefonódása olyan mértékű, hogy ebben nincs sem jogorvoslatra, sem változásra lehetőség.

PRAE.HU: Milyen terveitek vannak, hogyan látod az Igazgyöngy és a toldi mintafalu közeli és távoli jövőjét?

Az első etap egy 20 évre tervezett stratégia. Ennek most vagyunk a 14. évében. Hat év múlva sok következtetést le lehet vonni már, és remélhetőleg kevesebb befektetéssel, a közösség által átvett feladatokkal tervezhetjük meg a következő időszakot. Én két év múlva, 65 évesen szeretnék a napi operatív munkából kiszállni, rábízni ezt a fiatal kollégákra, és elemezni, összegezni, leírni mindazt, amit megtanultunk, megtapasztaltunk, remélve, hogy hasznára lesz majd egyszer azoknak, aki belevágnának egy rendszerszintű újratervezésbe. Közben az ügy-képviseletet szeretnénk tovább erősíteni, főleg a felsőoktatással együttműködve, de másokkal is, szakmai alapon.

PRAE.HU: Végül egy személyes kérdés: hogyan tudsz feltöltődni, erőt meríteni a munkádhoz, megóvni magad a kiégéstől, amely mint a Láthatatlan Magyarországban is írod, fokozottan jellemző tünete a pedagógustársadalomnak?

Nem egyszerű ez nekem sem, mert sajnos munkamániás vagyok… könnyen elvesztem a kontrollt az erőforrásaim felhasználása fölött. Segít ebben a család, van már három unokánk is, ők igazi feltöltődést adnak. Aztán ott van a rajzolás is, no meg írás, ezekre szükségem van a ventilláláshoz. A másik erőforrás a csapat, akikkel együtt dolgozunk. Az egymást támogató légkör nagyon fontos. Ahogy a sok segítőnk is, az Igazgyöngy támogatóinak nagy a holdudvara.  Jó emberek vannak körülöttünk, és ez ad erőt a mindennapi munkához.

A képek forrása L. Ritók Nóra weboldala