Az est házigazdája az életmű keletkezésének kezdetét szeretné felidézni, arra kíváncsi miképp látja a szerző irodalmi munkásságának első évtizedeit. Gál szerint az ő indulása különös történet, hiszen eleinte hiába fogadták el verseit, nem jelentették meg őket. Az első kötet szerkesztése pedig kifejezetten esetlegesre sikerült, hiszen a kiadó az utolsó pillanatban tájékoztatta a költőt arról, hogy a kötet terjedelme nem haladhat meg egy bizonyos oldalszámot. Ennek következtében egyes oldalakon több vers is szerepel egymás alatt csillagokkal elválasztva. A rendszerváltás miliőjében a Magyar Naplóban még egységesnek tűnt a magyar irodalomi közeg, ez Gál számára egy inspiráló időszak volt, azonban, mint mondta, nem sokkal később ez a közeg kettészakadt. A költő pályája nagy részére jellemzőnek tartja a csetlés-botlást. Ebbe illeszkedik az is, hogy Prae Kiadóhoz is Pollágh Péter, egy nála húsz évvel fiatalabb költő javaslatára kezdett el közeledni. 

Ahogyan gyűltek a Ház körüli munkák versei, édesapja halála után a halál, az örökség és a hagyatéki tárgyalás visszatérő témaként jelentkezett, ekkor vette észre, hogy a szövegek egy nyártól nyárig tartó időszak, vagyis öt évszak történetét foglalják magukban. Áfra szerint fontos fordulatnak vagyunk szemtanúi: a korábbi kötetek hermetikusan zárt világát jóval könnyebben körülhatárolható, személyes hivatkozásoktól sem mentes költészet váltotta fel. A lírai ént rendre a szövegeivel küzdő költővel tudjuk azonosítani, ezáltal közelebb kerülünk egy alanyi beszédmódhoz annak ellenére, hogy a szenvtelen hanghordozás valamelyest megmaradt. Gál számára a ház körüli munka nem a kapálást jelenti, hanem gyászmunkát és az emberek azon általános működését, hogy megdolgoznak örömeikért. Az volt a célja, hogy a kötetét folyamatosan végig lehessen olvasni, ennek érdekében fontos volt megtörni a jól bejáratott, rutinszerű megoldásokat.

Szóba került a kötet borítója, az Odüsszeusz visszatérését ábrázoló vázakép, amelyen lemészárolja a kérőket. A szerző az esetek többségében a borító elkészülte után szokta maga előtt látni kész egészként az alakuló könyvet, azonban ettől a gyakorlattól most el kellett térnie, ugyanis technikai okokból az eredetileg kigondolt borítóterv helyett egy hét leforgása alatt másikat kellett választani. Itt vette kezdetét a vesszőfutás, azonban hamar összeállt számára, hogy Odüsszeusz cselekedete mindösszesen nyitójelenet. A gyilkosságok után fertőtleníteni és takarítani kellett, ezek ház körüli munkának tekinthetők, hiszen egy férfi feladatai nem mindig jelentették azt, hogy kiveszi részét a mosogatásból – jegyzi meg ironikusan. 

Áfra szerint az est során a költő válaszaira jellemző irónia és szarkazmus a kötet verseinek is fontos szervezőeleme. A borító értelmezésére alternatív javaslattal rendelkezik. Szerinte a borító összhangban van a Gál Ferenchez kapcsolt visszahúzódó költőszereppel és a költészetére jellemző magánmitológia-építéssel. Beszélgetőtársa szerint a borító megválasztásában nagyobb szerep jutott annak, hogy jól nézzen ki a kép, azzal sem ért egyet, hogy ő egy rejtőzködő ember lenne, hiszen ha valahová meghívják, oda rendszerint elmegy, azonban az, hogy egymás után járja a helyszíneket újabb és újabb bemutatók szervezése reményében, távol áll tőle.

Áfra arra kíváncsi, ebben az esetben mi lehet az oka annak, hogy Gál Ferenc költészetének elsősorban szakmai figyelem jut osztályrészéül szélesebb olvasóközönség helyett. A szerzőt alapvetően zavarja, hogy nem olvassák sokan, azonban úgy véli, azok lesznek népszerűek elsősorban, akiket nagy kiadók reklámoznak nagy felületeken és a kritikai mainstream is tolja előre karrierjüket. Esetében a recepció mindösszesen két olyan írást tartalmaz, melyeket nem egy-egy költő jegyez. Ha azt vesszük figyelembe, hogy róla javarészt költők írnak, és még ők is úgy érzik, enigmatikusan fogalmaz, miközben önmagára realistaként tekint, akkor ezek keresztmetszetében érhető tetten szerinte az ok, miért nem lehet esetében tízezres példányszámokról beszélni.

A mostanival ellentétben a megelőző kötetek fülszövegét a róla megjelent kritikákból válogatta össze, és az egyik esetben egy laikus értelmező által írt véleményből is kiválasztott egy részletet, amely szövegei versjellegét és szépségét egyaránt megkérdőjelezte. Gál úgy gondolja, sokkal jobb nyolcoldalas elemzések helyett olyan visszajelzéseket olvasni, mint amikor egy olvasója e-mailben értesítette arról, hogy kötetét ellopta a könyvtárból. Miközben sok felfogása lehetséges a lírának, úgy véli, az egyik legfőbb kritériuma annak, hogy egy lírakötet jól működik, az az érzés, amikor elolvasunk egy verset és az kedvet ad ahhoz, hogy elolvassuk a soron következőt. A meglepetés önmagában nem elég, hiszen ha a földre hajítana egy poharat, az is meglepő volna, azonban nem válna verssé, ha nem mozdulunk el a konceptualitás irányába.

Áfra szerint a versekben jól látszik, hogy a bemutatott ház körüli munkák örömökön túl fájdalmat és vesződséget is okoznak. Állítását idézetekkel támasztotta alá kiegészítve az anyagot szervező irónia megemlítésévél. Úgy érzi, komoly hétköznapi küzdelmek állnak a versek mögött. Felvetődik benne a kérdés, hogy mennyiben szervezi az írásokat az élet, és mennyiben az olvasmányélmények. Gál elmondta, hogy mások dolgaival nem szeret foglalkozni, miközben a sajátjaival szívesen elbíbelődik, szerinte nem állja meg a helyét a házimunka és a versírás közötti párhuzam, legalábbis neki nem állt szándékában így megjeleníteni őket, vannak azonban olyan helyzetek, amikor szívesebben fűrészelne, mint hogy a szövegeivel fogalmazzon. A nyűgösség érzete számára alapvető viszonyulás az élethez, melynek ellenszere az irónia. Általában úgy éli meg, hogy a hétköznapokban kesereg, a versekben pedig ironikusan áll hozzá a problémákhoz.

Hirtelen váltással a kötet keletkezéstörténete került terítékre. Az első szövegek 2010-ben keletkeztek, nagyjából három évvel ezelőtt álltak össze, utána leginkább a versek csiszolása volt hátra, azonban a kötet szerkesztése egy négy-öt körös komoly munkának bizonyult. A Prae-nél úgy álltak hozzá, ahogyan egy könyvhöz hozzá kell állni, ezért köszönetet mond mindenkinek, mindenekelőtt szerkesztőjének Péczely Dórának. 

Áfra még késleltette volna a búcsúzást, ezért újabb témát vetett fel: az alanyiság és a megszólítás erőteljesen vannak jelen a versekben, azonban bizonyos esetekben a lírai én olyan dolgokat beszél el, melyek mindannyiunk számára közös élménynek tekinthetőek, a beszédmód is izgalmas skálát jár be, visszatérő elem a feltételes mód, számos esemény elképzelt jövőként lepleződik le, a hétköznapi jelenségek leírása pedig erősen filozofikus jelleget ölt. Zárásként a szerző munkamódszere kérdezett rá. Gál Ferenc miután ironikusan megjegyezte, hogy talán jobb volna, ha nem tenne hozzá semmit, hiszen beszélgetőpartnere sokkal magasröptűbben látja működését, mint ő, mégiscsak elárul néhány műhelytitkot.

Számára nagyon fontos például a versek hangzása. A megfelelő ritmushoz való ragaszkodás sok esetben a tegezés és magázás közötti váltásra sarkalja. Úgy gondolkodik, hogy másodpercnyi felvillanásai vannak, ezekből temérdek cédulát készít, amelyek később verseinek alapanyagát képezik. Nem törekszik rá, hogy a megszólítás módja gazdag legyen, elsősorban technikai érzékére hallgat. A kötet számozott verseit cikluscímmé emelt mottók tagolják nagyobb egységekre. Az idézetek szerzői a szerkesztő, Péczely Dóra tanácsa ellenére rejtve maradtak, hiszen Gál előző köteteinek gyakorlatát követve fontosnak tartotta, hogy ne adja meg a forrásokat. Miközben mindig olyan személyektől választ, akiknek a szövegei fontosak számára, a paratextusok célja inkább az atmoszférateremtés, mintsem a számára fontos referenciát jelentő szerzők listázása. Zárásképpen Járóföld című készülő kötetének részletei hangzanak el, melyek jól szemléltetik a korábban elhangzottakat, hiszen a versek önreflexiója, a személyesség és a megszólítottak kiemelt szerepe itt is tetten érhető.

Fotók: Mariia Kashtanova