Ha kategorizálhatom a jelenséget, vannak méltán mellőzött művészek, és vannak méltatlanul mellőzöttek. Mindkét kategória létezése sajnálatos, ám Böszörményi nem tartozik egyikbe se. Ezt azért szeretném mindjárt az elején leszögezni, mert sokan úgy vélik, hogy őt a polgárpukkasztó akciói, érzelemdús facebook-kitörései miatt mellőzik. Kétségkívül hátrányt szenved amiatt, hogy rögeszmésen ragaszkodik amúgy olyan elvekhez, mint humanitás, esélyegyenlőség, demokrácia, amelyekkel különösen a mostani politikai kurzus ellenérzését váltja ki. Sokakat megbotránkoztatnak az igazságérzetéből fakadó spontán akciói, így a szakmaiság védelmében elkövetett pécsi Weöres-szobor elleni lisztes flashmob, amely miatt egy neokoncepciós perpen elítélték, s azóta a „garázda” megbélyegző feliratot viseli saját magán. Botrányt kavart két másik performansza is, mikor szolidaritásból a saját szobrát öntötte le festékkel, vagy a diákokat fenyegető agresszív pedagógusok elleni tiltakozásból az egyik pécsi középiskola bejáratára szegezett közönséges jelképű grafika facebookos publikálása. Bizonyos értelemben kockázatot vállal a pécsi Nick Galéria is a képeinek kiállításával, ahol a megnyitó idején a galéria mindkét bejárata állvánnyal volt eltorlaszolva, nehezítve az érdeklődők bejutását. Szintén az ellehetetlenítésre hajazott egy társaság, amelyik a galéria passzázsában lévő vendéglátóhelyen pont akkor kezdett hangoskodni, amikor Borza Endre építész – az ő munkássága is külön cikket érdemelne – a megnyitóbeszédét tartotta. Ennek ellenére a galériában telt ház volt. Sok helyi művészt hiányoltam a megnyitóról, ám meglepően sok fiatalt láttam. Böszörményi tehát nem mellőzött művész, hanem világszerte – Latin-Amerikától a távol keleti országokig – foglalkoztatott magyar szobrász. Bár ez a recepció még így sincs arányban azzal a foglalkoztatottsággal, amikben a határainkon belüli kurzusművészek részesülnek, mégis kevés szobrász mondhatja el, hogy szobrai egy helyben összegyűjtve láthatók szabad téren. Márpedig Böszörményi legtöbb szabadtéri alkotása megtekinthető Erdősmárokon, előzetes bejelentkezés alapján a holland Simon Wintermans portáján.

A szobrász tehát nem mellőzött, hanem elhallgatott művész. És itt jön képbe újra az, ami engem, mint zeneszerzőt megszólított: az elhallgatás nem azonos a hang megszűnésével, nem azonos a formaalkotó csenddel, vagy tételszünettel. Böszörményi művészetével félnek foglalkozni, pedig amit csinál, az nem érthetetlen, és még a szándékaiban is tiszteletre méltó. Szobrászként statikai és geometriai problémákra fókuszál. Különös kihívást jelentenek számára a hibás kövek, amelyekben repedés van, vagy anyaguk nem homogén, s melyeket nagyon nehéz megmunkálni. Így bonyolult gondolkodási folyamatot igényel az egy-egy kőben rejlő forma kibontása. Böszörményi másik területe az ábrázoló kisplasztika. Ezekben a Klein-kancsóban rejlő lehetőségekre mutat rá, és ez összekötő tevékenysége a festészettel: a Klein-féle palack ugyanis kétdimenziós faktúra, amit plasztikusan önmagába folyó csatornaként lehet elképzelni. A Möbius-szalaggal rokon egyoldalú nyílt felület, egyfajta geometriai transzformáció.

Böszörményi festészetéhez úgy kapcsolódik, hogy képein főleg portrék láthatók egy színekkel forszírozott, de rejtett mélységhez, mely leginkább a fotók mélységélességén alapul. Ezeket a festményeket jobb definíció híján, a fotorealizmus alapján foto-irrealizmusnak neveztem el, gondolom, majd a szakértők korrigálnak. Az elnevezés mellett szóló érv a valóság elleni tiltakozás a fantázia révén egy természetközeli helyzet bemutatásával. Ez, mintha egy akció dokumentációja volna, a fő témája az öngyilkosság, azaz a valóságból való agresszív kilépés, mely így egy zárt motívum alapján mutatja meg a művész képi megfogalmazásának legfőbb erejét: az elképzelhető mélység által nyújtott plaszticitást. Ezen a ponton újabb kapcsolódást látok a saját szakterülethez: a zenéhez. A zene történetében évszázados jelenség a zárt gondolat elhagyása. A jazz megjelenésével meggyengültek az egyetlen spekulációs vonalra alapozott időben szorosan determinált műalkotások, amelyek a korábbi műveltségünk törzsét adták. A jazzben nincsenek szimfóniák, szonáták, versenyművek vagy oratóriumok. A jazzben alkotói és előadói folyamatok vannak. Ebben az esszében már foglalkoztam az alkotói folyamatok szerepéről az információs forradalomban. Ez alapján Böszörményi festményei sem tekinthetők festményeknek, ám amit csinál, az mégis festészet. A szobrász nem egyszerűen sorozatot vagy ciklust fest, hanem felvesz egy alkotói szálat, mely a színek plaszticitásával foglalkozik. A kezdete a Keserü Ilona által kezdeményezett Színerő kurzusra tehető, mely azóta is rendszeres kiállításokkal mutatja be a pigmentekkel kapcsolatos kutatásokat. A magyar festészettörténet talán legfontosabb kiállítás-sorozatáról van szó, mellyel szerencsére foglakoznak az illetékes művészettörténészek-kritikusok is. A kurzuson Böszörményi elindított egy alkotói magatartást, melyben gyönyörű modellek élettől való elszakadását ábrázolja olyan térben, melynek kiterjedését a felrakott színek alapján a kép nézőjének kell elképzelnie. Ahogyan egy ember igen sokféle helyzetben ábrázolható, úgy egyetlen emberi helyzet is sokféle imaginárius térben képzelhető el.

Böszörményi a színek faktúrájával ehhez a térhez ad sejtést, így képei előtt sétálva az az arcok domborulatait és elképzelt tereit is mozgásban láthatjuk. Ennek a mozgásnak szinte zenei tempója lehet, kis fantázia persze kell hozzá. S bár a folyamat kezdete meghatározható, a vége beláthatatlan: ugyan végesen meghatározható egy arc kiterjedése, ám végtelen tér vesz minket körül. Emiatt az alkotó lezárta a motivikus lehetőségeket egyetlen irreális motívomta: a szuicidra, mint emberi tettre. Ez a motívum Böszörményi festészetében egy fedőtevékenység. Az igazi tevékenység egy végtelen performance, melynek lényege a tér színnel való sejtetése, a dimenzionális gondolkodás fejlesztése. A kiállítás címe Problémás képek. Valójában nem a képek problémásak, hanem az a karteziánus dualista gondolkodás, mely kizárólag a fedőmotívum jelentésére koncentrál. Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez nem a képek, nem is az alkotó, hanem a befogadó problémája. Magam semmiféle negatív problémát nem láttam a tárlaton.

A kiállítás 2023. április 14-én nyílt meg a pécsi Nick galériában, és május 6-ig látogatható. 

A szerző fotóival