Karafiáth kérésére Szilágyi Ákos rögtön a JAK kezdeteihez, a ’70-es évekbe kalauzolta a közönséget, szó esett a szervezet elődjéről, a ’73-ban alakult FIJAK-ról, amely, mint ahogy Szilágyi fogalmazott, már egy mozgalmi jellegű aktivitás eredményeként jött létre, majd az elkövetkező évek szinte forradalmi hangulatú, rendkívül eseménydús időszakáról, amikor is egy függetlenedési folyamat meghatározó állomásaként megalakulhatott a JAK.

Szilágyi – felidézve a híres, 1981. március 11-i ülés eseményeit – elmondta, hogy az Írószövetség elnöke, Dobozy Imre egy memorandum keretében tette fel a kérdést a FIJAK behívott képviseletének, hogy szándékoznak-e egy második írószövetséget létrehozni. Szilágyiék fél óra tanácskozási időt kértek, majd legépelték válaszukat, melyben kifejtették, hogy a kérdést ultimatívnak találják, így elutasítják. Ennek következménye aztán az lett, hogy Dobozy kijelentette, kénytelen kihirdetni a FIJAK működésének felfüggesztését. Mint később kiderült, Aczél Györgyék terve az volt, hogy lecserélik a FIJAK teljes vezetőségét, közösségüket azonban – s itt említésre került többek között Tóth Erzsébet, Lezsák Sándor, Elek István, Csajka Gábor Cyprian, Csordás Gábor és Reményi József Tamás neve is – végül még a rendszeres rágalmazások ellenére sem tudták szétforgácsolni, így nyár végén visszahívták őket a tárgyalóasztalhoz.

Ekkor kezdődtek meg a tervezett szervezeti működéssel, a JAK-füzetekkel, az ösztöndíjakkal kapcsolatos egyeztetések. Szilágyi egyébként, mint mondta, a márciusi eseményekre vers formájában is reagált annak idején, a Játszmánk és A bábu önérzete című szövegét – utóbbi Dobozyról szól, aki azon a bizonyos márciusi napon a döntés kihirdetését informálisan úgy vezette fel a vezetőségnek, hogy azt mondta, gyerekek, nem tudunk mit csinálni, kiosztották a szerepeket, mint az Aidában – a FIJAK-kal szoros kapcsolatban álló Mozgó Világ 1981. márciusi száma közölte.

A két verset Szilágyi fel is olvasta, majd ismét Karafiáth vette át a szót, felvetve a kérdést, hogy a szervezetnek a ’90-es évek végén kezdődő gyengülése vajon az ellenzéki szerep és öntudat kikopásából, elaprózódásából – hisz ekkor már például a Szépírók is a porondon volt – következhetett-e.

Balogh Endre szerint ez a szerep problematika – a történelmi, politikai körülmények megváltozásával – szinte biztos, hogy adott volt, ugyanakkor a JAK a 2000-es években az ő meglátása szerint végül is jól reagált a lényegi kérdésre. Ez pedig az volt, hogy demokratikus közegben hogyan működjön egy olyan szakmai szervezet, amelynek célja az, hogy a leginkább előremutató szerzők és elméleti írók egy olyan közös térben találkozhassanak, ahol a generációk és városok közti szakadékokat egyaránt átívelve lehetőség nyílik a párbeszédre. Kialakult tehát egy jól működő rendszer, Menyhért Anna elnöksége alatt a szervezet gazdasági, jogi értelemben is rendezettebb állapotba került, és az sem volt elhanyagolható tényező, hogy a JAK egy valóban demokratikus egyesületként működött, tehát az elnökségi tagok mindig választás útján kerültek pozícióba, ellentétben több más szervezettel.

Menyhért szerint a ’90-es évek végén valóban látható volt a JAK működésében egyfajta szerepzavar. Erősek voltak a tartalmak, de a célok, funkciók mégis körvonalazatlanok voltak és szervezeti szinten is volt mit fejleszteni, ugyanis a rendszerváltás után már rendelkezésre álló, jól használható EU-s szabványokhoz nem volt még hozzáhangolva a működés. A pénzügyi és szakmai beszámolók szabványhoz igazításával, az alapszabály újraírásával – mely folyamatokban, mint Menyhért megjegyezte, sok segítséget kaptak például L. Simon Lászlótól is –, a felelősségi körök differenciáltabb, világosabb elosztásával aztán egy sokkal gördülékenyebben működő, praktikusabb rendszer tudott létrejönni. Menyhért szerint ugyanakkor már a 2000-es évektől elindult az a trend, hogy a stabil, éves finanszírozási keret helyett egy jóval kiszámíthatatlanabb támogatási rendszer kezdett egyre központibb szerepet kapni, ez pedig a szervezet(ek) függőségét nagymértékben elmélyítette.

A függőség, illetve az elosztás radikális asszimetriájának kérdését emelték ki válaszukban Gaborják Ádám és Szilágyi Ákos is. Gaborják egyetértett a korábbi hozzászólókkal abban, hogy a JAK a ’90-es évek végén kezdett tisztán szakmai (érdekképviseleti) szervezetté alakulni, ám ezzel egyidőben a társadalom politikai megosztottsága is egyre határozottabban kezdett kirajzolódni. (Ez ráadásul belülről is érezhető volt, hisz, amint arra Menyhért Anna kitért, bár a megosztottság csökkentése érdekében ők L. Simonnal megpróbálták még a FISZ és a JAK egyesítését is, az ötletet mindkét szervezet leszavazta.) E tendencia, mint Gaborják fogalmazott, azt eredményezte, hogy Balogh Endre elnöksége alatt a szervezetnek már csökkentett támogatási összegek mellett kellett fenntartania magát, később pedig egészen rohamos ütemben kezdett romlani a helyzet.

Kapcsolódva a fentiekhez Szilágyi az Írószövetség rendszerváltás utáni, változatlanul beágyazott szerepére tért ki, megjegyezve, hogy ekkor már ők, JAK-osok is tagok voltak, és bár igyekeztek volna az Írószövetségből egyfajta ernyőszervezetet kovácsolni, ez olyan szintű ellenállásba ütközött, hogy ekkor döntött jónéhány, körülbelül 25 író inkább amellett, hogy kilépnek, és megalapítják a Szépírók Társaságát. Az Írószövetség, mint hozzátette, már akkor is, de most is a támogatások körülbelül 90%-ával rendelkezett, rendelkezik; az egyenlőtlen elosztás problémája tehát jelen volt már a rendszerváltást követő legelső évtizedben is.

Svébis ezután az egymást követő JAK-elnökök közti kommunikációra kérdezett rá. Mint kiderült, az új elnökök rendszerint kapcsolatban voltak a régiekkel, az információcserével tehát – a megjelentek elmondása szerint és saját elnökségük folyamán – nem volt gond. A forrásokhoz való egyre korlátozottabb hozzáférés – s itt szóba került a MASZRE által nyújtott, viszonylag szabadon felhasználható támogatások megszűnése is – ugyanakkor, mint Gaborják és Balogh fejtegette, a 2010-es évektől kezdve az addigi működés fenntartásának fokozatos ellehetetlenüléséhez vezetett. Világos volt, tette hozzá Gaborják, hogy amennyiben a korábban meglévő, s fokozatosan, majd egyre gyorsabb ütemben kieső forrásokat nem sikerül helyettesíteni, akkor képtelenség lesz elkerülni az egyesület leépülését.

S bár az utolsó elnök, Nagy Kata lemondása után egy válságstáb még összeállt, és, mint Balogh hozzátette, ebben a stábban olyan személyek voltak jelen, akik a gazdasági-pénzügyi ügyekben is igen járatosak voltak, ekkor már – ahogy azt az esten szintén felszólaló egyik stábtag, Kellermann Viktória és Kassai Zsigmond, volt JAK-titkár is kifejtette – menthetetlennek bizonyult a szervezet.

Balogh szerint ugyanakkor nem biztos, hogy a JAK-ot végleg és egészen temetnünk kell, hiszen a JAK L. Varga Péter által szervezett műfordító táborát a Prae pár éve például már átvette, és vannak egyéb, kvázi földalatti kezdeményezések is, amelyek a JAK hagyatékának, hagyományának az ápolását tűzték ki célul, ilyen például a Borsik Miklós és Kellermann Viktória által vezetett JAK-szekrény projekt is.

A vegyes hangulatú, ám e szavakkal végül mégis kicsit optimistább kicsengéssel végződő est – melynek teljes felvétele az esemény egyik szervezőjének, Gerőcs Péternek a jóvoltából itt meg is tekinthető – zárásaként erről a projektről hallhattunk röviden. Megtudhattuk Borsiktól, hogy amellett, hogy a Gólyában elhelyezett JAK-füzetek – mind a 209 darab – helyben, szabadon olvashatók, a közelmúltban retrospektív estek is indultak, s bár a fellépőknek jelenleg nem tudnak még fizetni – a projekt számára pedig ennek megfelelően bármilyen, kisebb vagy nagyobb pénzadományt örömmel fogadnak –, már zajlanak a tervezett eseménysorozat második felvonásának az előkészületei.

Az első, március 27-i alkalmon – melyről itt hangfelvétel is elérhető – a Csordás Gábor által szerkesztett 1985-ös Mű? Munkás című kötetről Dvorácskó Balázs és Fehér Renátó beszélgettek, a következő, április 25-i kerekasztalon pedig – melynek Zelei Dávid, Balogh Gergő és Balajthy Ágnes lesznek a résztvevői – a Hekerle László írásaiból válogató, 1988-ban megjelent A nincstelenség előtt című JAK-füzet lesz terítéken. Az érdeklődők a további – így a májusra tervezett, a Ver(s)ziók és a Medium-Art című JAK-füzetekkel foglalkozó harmadik, illetve a várhatóan szeptemberben megrendezésre kerülő negyedik, Nádas Péter Nézőtér című könyvét megvitató – alkalmakkal kapcsolatban a JAK átnevezett Facebook-oldalán tájékozódhatnak.

Fotó: Mariia Kashtanova