Az eseményt lelkes közönség fogadta. Mi sem mutatja mindezt jobban, hogy a helyszín szinte résmentesen megtelt. Az est moderátora felhívta rá a figyelmet, hogy egy poszthumán kávéházban tartózkodunk, hiszen akárhányszor megfordul itt, minden alkalommal belefut különböző non-humán ágensekbe. Általában egy kutya van jelen, azonban most őt a bemutatott könyv példányain pihenő plüssdelfin, Bob helyettesíti. A delfinek nem alszanak borítója kapcsán Nemes Z. megjegyzi, hogy a rajta megannyi állat látható: delfinek és tehenek, amelyek jó példák a kötet ideális olvasóira, ő is hozott egyet Samu, a rénszarvast mintázó ujjbáb formájában. Oláh felolvas két rövid és velős novellát. Az első hőse minden tőle telhetőt megtesz, hogy találjon valamelyik áruházban egy Bombit, hiszen meggyőződése szerint a puszedli vonzóbbá teszi a nők szemében. Innen származik a címadó mondat. A soron következő még mélyebbre vezet bennünket a Bombi-vadászat rejtelmeibe. Megtudjuk, hogy elbeszélőnk az édesség hatására elefánt füleket növeszt, miközben ezeken gondolkozik, hazaérve felfedezi, hogy barátnője megcsalja egy krokodillal.       

A szövegek megadták az este alaphangját. Nemes Z. szerint a kötet számos kérdést felvet. Mit tanulhatunk a szövegtehéntől? Valóban novellákról lenne szó, ahogyan azt a szerző állította? Fontos tudatosítanunk, hogy az elbeszélő mániákusan fogyaszt különböző mesterséges termékeket az energiaitaltól a gumicukorig. Mikor fedezte fel magának a szerző a Bombi-puszedlit? Oláh örömmel válaszol a kérdésre. Nagyszüleinél evett először gyermekkorában az aszaltszilvás ízűből. Sokat gondolkodott azon, milyen ételt lehet a delfinekhez hozzákapcsolni. Elsőre a sportszeletre gondolt, de végül a Bombi-puszedlit választotta nosztalgikus és addiktív jellege miatt.

A szerző eleinte versekkel kísérletezett. Amint elköteleződött a próza mellett, egy áruházban állt és meglátta a sorban Szegő Jánost. Erre ómenként tekint, akárcsak arra, hogy egy McDonald’sban tudta meg, hogy beválogatták a Sárvári írótáborba. Nemes Z. szerint Oláh művei olvashatóak versek gyanánt, hiszen nehéz bennük egyértelmű műnemi markereket beazonosítani. Az, hogy valaki prózában gondolkodik, azt jelenti, hogy prózai hagyományokhoz kapcsolódik. Oláh állítása szerint kezdetekben sokkal több prózát olvasott, leginkább Szvorent, Nádast és Hajnóczyt, azonban az utóbbi időben nagyobb arányban olvas verseket, melyet leginkább azzal magyaráz, hogy munkái mellett kevés ideje marad az olvasásra. A trendeket vizsgálva a házigazda szerint Oláh szövegképző alapelvei leginkább a lírában figyelhetőek meg napjainkban.

Amennyiben megnézzük az egyes szövegeket, erősen feleselnek egymással, visszatérő motívum az állatmánia és a konzumerizmus. Honnan jön ez? Oláh szerint leginkább Hazai Attila hatásának tudható be. Izgalmasnak találta, hogy abban a szövegvilágban mennyi minden megtörténhet. A közönségszavazásból kiderül, hogy a jelenlévők nagy része olvasta Hazait. Oláh róla írta szakdolgozatát. Elsőként a Maximalistát olvasta el. A kötet elején található nekrológ és a szövegek összhatása magába szippantotta. Elragadónak találta, hogy már-már dilettáns mondatokból felépíthető egy ilyen erős életmű. A Feri: Cukorkékség és a Budapesti skizó tekintetében lényegében nem történik semmi a függőség ábrázolásán kívül.

Nemes Z. szerint mindenkinek el kell döntenie előbb-utóbb, hogy milyen állat esik a fejére. Van ma Hazainak egy látens reneszánsza, ő is sokat tanult tőle, azonban azt érzi különböző huszonévesekkel folytatott beszélgetések során, hogy generációs tapasztalatról is beszélhetünk: vannak, akik a 90-es évek látleletének tartják műveit, melyek szökési útvonalat valósítanak meg napjaink politikai valóságából. Felveti emellett, hogy ezek a mondatok olyanok, mintha egy mesterséges intelligencia írta volna őket. Oláh szerint egyértelműen van reneszánsz, azonban a közvetlen környezete esetében nem tapasztalja. Az volt az első benyomása, hogy Hazai Attila egy Hajnóczy-epigonnak tekinthető, azonban ez a kép idővel sokat árnyalódott benne. Nagyon kedveli továbbra is ezt a prózát, azonban második kötetében egészen mást szeretne csinálni. Az abszurd és az állatok központi szerepe és a rövid szövegek helyett leginkább egy Carwelléhez hasonló poétikát szeretne megvalósítani terebélyesebb novellák formájában. A rendezvény zárókérdésére, honnan származik a szerző éhség iránti elmélyült érdeklődés, mire a kötet szellemiségéhez illeszkedő válasz következik: nem tudja; mégis mihez kezdjen az ember, ha egy nap arra ébred, gumimacik támadásának áldozatául esett.

Fotó: Mariia Kashtanova