A verses mesékre és meseregényekre a modernebb, huszadik századi magyar gyerekirodalomban számos példát találunk (Kormos István, Zelk Zoltán, Fazekas Anna meséi), manapság pedig a műfaj ismét reneszánszát éli. Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen, vagy A szomjas troll című könyvei mellett Keresztesi József (Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza), Gáti István (Tök-Magda kalandjai, Kornél, a Kobra) , M. Kácsor Zoltán (A tolvaj ajándéka), Kiss Ottó (A bátyám öccse), Harcos Bálint (A Boszorkánycica, Felhőcukrászda) remek kötetei is gazdagítják a sort, nem beszélve azokról a dramatikus költeményekről, amelyek színpadra szánt adaptációkban dolgoznak föl mitikus vagy éppen népi történeteket, ahogyan azt Zalán Tibor kiváló munkái bizonyítják (Háry, a rettentő magyar vitéz és A rettentő görög vitéz). Tóbiás Krisztián egyik legutóbbi kötete, A mikulás rakétája pedig több szempontból is kifejezetten a műfaj határvidékén helyezhető el.

André Ferenc kötete ebben a kontextusban olvasható, azaz formai megoldását tekintve egy élő hagyományban áll benne. Noha nem tart meg következetesen egyetlen metrumot sem, ehelyett lendületesen váltogatva, játszi könnyedséggel használ többféle versformát. Meseregényének koncepciója, és a benne felvetett kérdések izgalmasak és szórakoztatóak.

A történet lényegében egy átok feloldásáról szól: a gonosz varázsló a földön járva látja a számára elviselhetetlen jókedvet, vidámságot, ezért rontást küld az emberekre vírus formájában. A világ megzavarodik, ám egy tízéves kissrác, Bence, egy zoknival a kezén előlép és bújócskaversenyt javasol:

Ez egy varázsjárvány: gyógymód semmi.
De hogy ne találjon ránk, az a tervem,
Hogy maradjon otthon most mindenki,
Játszódjunk globális bújócskaversenyt!

Két zoknimanó, nevezetesen Zokni Zoli és Zokni Szandi tanúi lesznek a világ megfertőződésének, ám előbbi kisvártatva eltűnik, ezért a keresésére indulnak. A zoknik titkos királyságának bejárata a mosógép, amelyről mindenki tudja, hogy különösen a fél pár zoknikat szereti vég nélkül falni. A hétköznapi tapasztalat számára megmagyarázhatatlan eset válik tehát a mesei csoda indítójává, sőt átváltozási pontjává, transzformációs helyévé. Zokni Zoli is csak akkor tud majd előkerülni a nyolcadik fejezetben, ha a portál, azaz mosógép, amin keresztül közlekedni tud, megjavul.

A fordulatos és vicces szöveg hétköznapi szófordulatokkal, a karanténidőszakból ismert helyzetek leírásával, lendületes fricskákkal, ironizálva, folytonos párbeszédben áll a költészeti hagyománnyal, a jelenkor médiaeseményeivel vagy éppen a kortárs popkultúra zeneszámaival. A hetedik fejezetben Bence otthoni félelmeit, érzéseit a Quimby Együttes Unom című dalára és az Antal & Day Zavar című rap számára rímelő sorok verselik meg, áttételesen idézve fel a világ slpeenjét vagy romlottságát.

A járvány felszámolását végül a zoknik intézik:  A halálra táncoltatott lány meséjének motívumát használja fel a jelenet, a varázslót vidám zenére táncoltatva megpukkasztják mérgében. A meseregényt, szemben például Tóth Krisztina kifejezetten tanító jellegű Járványmeséjével, a különféle aktuális élethelyzetekre, életkörülményekre és ismert mesei szüzsékre való utalások szövik át, slamesen, ugrálva, spontán fordulatokkal. A lendületes, humoros meseregényhez László Noémi és Lackfi János írt ajánlást, melyeket a hátsó borítón olvashatunk.

De miért is lehet izgalmas egy zoknimese? A kék szemű Lyuk-grófot, aki zokniföldön vándorol, Varró Dániel meséjéből ismerjük, de ott vannak Berg Judit Cipelő Cicáinak egyik fejezetében is a játszótéren zoknikat összeszedő és elültető macskák jelenetében, ahol majd egy, a sorozat történeteinek hangvételéhez illeszkedő szürreális fordulattal zoknifa nő ki belőlük. Timo Parvela is bedobja egyik könyvének történetébe a negyvenlábas zoknifát, amikor Patét Edu bácsinak meg kell fegyelmeznie. És ott van Alex T. Smith sorozata is, melynek főszereplői Claude, a piros micisapkás kutya és legjobb barátja, Bolyhos Zokni uraság. Ahogy látható, a zokni mint tárgy és mint az öltözet leginkább fantáziálásra okot adó darabja a kortárs gyerekmesékben gyakran előbukkan, noha többnyire nem a teljes mesét meghatározó motívumként.

Hagyományosan ugyanis a mesékben a lábak kapcsán inkább a cipők szoktak meghatározó szerephez jutni. Általában ott szoktak felbukkanni, ahol átalakulás történik, azaz funkciójukat tekintve transzformatívan mágikusak. A legtöbb cipős mesét a Grimm-gyűjteményben találjuk, de Andersen is szentelt figyelmet nekik a piros cipőkről szóló történetben. A cipők olykor valamifajta divinitást jeleznek vagy éppen a társadalmi rang megváltozásának eszközei, mint a Csizmás Kandúr című mesében, máskor büntetés a szerepük, földhöz kötnek, megkínoznak, kifejezetten anti-mágikusak lehetnek. A mesékben különösen a vasból készült cipők szolgálnak büntetésül; ezt a hagyományos funkciót Harcos Bálint fordította meg a Halandzsrablók mesenovelláinak egyikében. A hétköznapi viselet során főként a társadalmi rangot mutatják, anyaguk, színük, a sarok mérete mind-mind viselőjének gazdagságára vagy éppen szegénységére utalnak. 

A mágikus és a szent képzete össze is keveredhet a cipőkben, hiszen a szentek relikviaként őrzött cipői és a varázslatos cipők között inkább csak a kulturális hagyomány, a kontextus, a nézőpont tud különbséget tenni. Gyakran a szentek cipői is luxustermékek voltak, csak úgy, mint a mesebeli aranycipők és selyemtopánkák. A relikviák kultuszának kialakulása egyébként egy-egy folyamat eredménye, amelyben összefonódik egymással a néphagyomány és a keresztény gyakorlat; a középkori ember nem látta élesen a különbséget a varázslatból fakadó és a vallásos csodák között. A lábbelik története ugyan felvázolható, és a divat, a cipőkészítés mesterségének változása is nyomon követhető, ugyanakkor a cipő megfoghatatlan érzelmi töltés hordozója is egyben. Történetileg megőrizte szakrális, emocionális jellegét, amelyről a járvány idején, legalábbis André Ferenc meséje szerint, le kellett mondanunk a higiénia javára. Azaz arra mutat rá: egy időre ki kellett lépnünk cipőinkből. A zoknival otthonának négy fala közé zárja és totálisan hétköznapivá teszi az embert, még akkor is, ha közben az összes mesei csodás elemet hozzávalóként beledobálja a mesemondás hatalmas üstjébe.

A Bújócskaverseny gonosz varázslója, aki megfertőzte és felbolydította a világot, sajátos módon nyer büntetést. Mivel gyűlöli az örömöt, a zenét, az éneklést és ezekre önkéntelen mozgással válaszol, halálra lehet táncoltatni. A gonosz varázsló átkát megtörő mulatság zenei aláfestése kifejezetten olyan zeneszámra komponált nóta, amely a nagyobb kamaszok és a huszonévesek kérdéseit feszegetik. A Szabó Benedek és a Galaxisok A teljesség felé című számra rímelő strófák a „csak azért is” érzését erősítik, ahogyan a dal refrénje is azt ismétli: „akármilyen meglepő, mégiscsak ezek a legszebb éveink”. A Bújócskaverseny az iskolás korú gyerekektől kezdve valójában bármilyen korosztályt megszólíthat, és miközben szórakoztat, mindenki megtalálja benne a számára érdekes, továbbgondolásra érdemes részeket. Bár egy speciális élethelyzetre reflektál, a kötet többször olvasható, humora, utalásai, játékossága, összetettsége, a nyelv ritmusa mindenképpen a legfigyelemreméltóbb kortárs gyerekirodalmi szövegek közé emeli.