Hogy tárgyunkhoz közelítsünk, a 19. század nagyra tartott és ismert magyar zeneszerzőit egy kezünkön meg tudjuk számolni: Liszt, Erkel, Mosonyi, Egressy – és az ötödik ujjunk már bizonytalanul remeg. Dobszay László Magyar zenetörténetében a legérdekesebb fejezetek egyike A kismesterek című, mely sorra veszi a magyar romantika szerzőit. E nevek szinte egyikét sem ismerjük. Helyi mesterek ők, akik egy-egy város zenei életében fontos szerepet töltöttek be, de „országos hírre” nem emelkedtek. Ha negatívan viszonyulunk életműveikhez, könnyen epigonoknak, jelentékteleneknek hívhatjuk őket, és unott elfordulásunkban inkább ezredszerre is meghallgatunk egy jelentős Liszt-művet.

Szabó Ferenc János kismonográfiájában az ellenkező útra ad remek példát. Verebi Végh János alakját idézi meg, aki az egyik legkülönlegesebb magyar zeneszerző volt: jogász és komponista. De nem a műkedvelők közül, hanem, Szabó hatalmas dokumentumanyagának tanúsága szerint Végh János a 19. századi magyar, azon belül is pesti, majd budapesti zenei élet meghatározó alakja volt.

Szabó könyve alapvetően forráskutatásra épül, és jószerével az első, amely e különös komponistának a pályaképét és műveinek világát megrajzolja. Dobszay László említett könyvében ír a verebi Végh-család 18. század végi, 19. század eleji, a vidéki kúriai életet aktív zenéléssel töltő tagjairól, ám a legjelentősebb családtagot, Jánost, már nem említi a 19. századi kismesterek sorában sem.

Különös világ tárul fel a kismonográfia olvastán: a 19. századi magyar vidéki élet korántsem pezsgő zenei élete, a Krúdy által megálmodott régi Magyarország ködös, sejtelmes világa, melynek fontos eleme a zongoraszó vagy a vonósnégyesek felhangzása, mégis, elszigetelt kis kastélyok és kúriák között járunk, és egy-egy nagyobb város már életesebb zenéje is feltűnik. Csáth Gézának van egy kevésbé ismert novellája, a Muzsikusok című, melyben egy meg nem nevezett magyar vidéki város ambíciójukat vesztett elzüllött zenészeinek tragikus portréit rajzolja meg. A város Kosztolányi Pacsirtájának beszélő nevű Sárszege is lehetne. A novella így zárul: „Nem tudták, hogy tragédiájuk tulajdonképpen az volt, hogy a XIX. század második felében kerültek Magyarországra, egy műveletlen és szegény korszakban, amikor senkinek se volt kedve és ideje, hogy muzsikával törődjék. Az új nemzedék izgatott és telhetetlen vágya a szép és művészi iránt pedig csak a század utolsó esztendőiben ment át a társadalom vérkeringésébe. (...) És a ’muzsikusok’ is valamennyien pontosan erre az időre öregedtek meg és dőltek ki a pultok mellől. Nem tudták meg soha, hogy a cigányos, kulturálatlan Magyarország áldozatai voltak, hogy ez rontotta meg az életüket, ez vette el tőlük a zene élvezetét, amihez csekély tehetségük mellett is joguk volt, ez rabolta el nemtörődömségével az ambíciókat, ez kényszerítette rá őket az ivásra, arra, hogy nyomorultul éljenek, és szegényen, csalódottan, nyomorultul haljanak meg.”

Végh János azon kevesek közé tartozott, akik mind a zenei élet szervezésével, mind a komponálással arra törekedtek, hogy a század második felében Budapesten Liszt mellett bábáskodjanak a Zeneakadémia megnyitásánál, és Végh az új intézmény igazgatóhelyetteseként központi szerepet töltött be az immáron metropolisszá váló főváros európai lendülettel épülő kulturális életében. Ha van korszak, amelyre igazán szeretettel és vágyakozva gondolunk vissza, az a kiegyezés utáni Budapest világa. A kor, amikor Liszt Budapesten élt, majd Mahler pár évig az Operaház főzeneigazgatója volt, amikor úgy tűnt, a távolság Bécs és Budapest között egyre kisebb. És ehhez a megfelelő zenekultúra is létrejött, ahogy Csáth a régi, kulturálatlan világtól búcsúzva előrevetíti azt a kulturáltabb országot, amelyben az ő generációja, a Nyugat nemzedéke elkezdhetett dolgozni.

Végh János kompozícióiból hangfelvételen mindösszesen két lemezt hallgathatunk meg, az egyiken a kismonográfia szerzője, Szabó Ferenc János zongorázik, és a zeneszerző művei mind kéziratban vannak még. Alighanem Szabó Ferenc Jánosra hárul az a feladat is, hogy miután összeállította a teljes Végh-műjegyzéket, lehetőséget találjon a zeneművek közreadására is.