Az est házigazdájaként Fenyvesi Ottó, a Társaság elnöke mondott bevezetőt, aki külön köszöntötte elődjét, Reményi József Tamást, majd Sziveri özvegyét, valamint Gerle Margitot, Benes József özvegyét, akinek egy-egy grafikáját minden évben átadják a díjazottaknak. Majd felolvasta az Ingyencirkusz Mák Ferinek című Sziveri-verset, melynek zárlata vált leginkább elhíresültté: „Sziveri János voltam, ez volt a büntetésem.”

Fenyvesi ezután a költőhöz fűződő személyes emlékeit idézte fel, elmondta, hogy a díj névadója 1954. március 25-én született, idén lenne hatvankilenc éves. Tizennyolcéves korukban ismerték meg egymást, onnantól kezdve Sziveri haláláig barátságban éltek. Hiszen a barátaikat, családjukkal ellentétben, az emberek maguk választják, ezért próbálják megőrizni a barátságot és úgy alakítani az életüket, hogy egymás mellett élhessék le. Elmesélte utolsó közös sétájukat is, amely Sziveri halála előtti őszön történt. Az Egressy útról mentek az Uzsoki Kórházba, az alig két kilométeres táv megtétele közben áthaladtak a Csantavéri és a Bácskai úton, így vajdasági származásuk miatt nagyon otthonosan érezték magukat. Sziveri ekkor még tele volt reménnyel, a madarakról mesélt, arról, hogy milyen szép, amikor kora reggelente hallja éneküket az otthonában. Hozzáfűzte, Sziveri és ő is az 70-es években kapta meg a Sinkó-díjat, ami hasonló a Sziveri-díjhoz a Vajdaságban. Elmesélte, hogy amikor ő 1976-ban elnyerte, az átadó után elmentek Sziverivel, Tolnai Ottóval és még néhány barátjával egy kocsmába, ahol megvacsoráztak, koccintottak, és fizetéskor ott is hagyták a díjjal járó pénzösszeget. Kiemelte, hogy szeretne még megemlékezni nemrég elhunyt tagjukról, Mányoki Endréről, ezt azért is tartotta különösen fontosnak, mert a Társaság sehova nincs bejegyezve, magától szerveződik, egyedül a barátság tartja fenn.

Ezután át is tért az idei díjazottra, akinek röviden ismertette eddigi életrajzát. 1992-ben született, két évvel Sziveri halála után, egy új nemzedék tagjaként. Eddig két verses- és egy prózakötete jelent meg, az Irodalmi Szemle Online és a Pannon Tükör szerkesztője, a budapesti Három Szerb Kávéház Szóköz című rendezvénysorozatának szervezője. Elmondta, hogy a díjkiosztást egy jelölési folyamat előzi meg, az idei évben tíz jelölt közül választott a huszonkét főből álló Társaság.

Ezt követően Géczi János olvasta fel laudációját, amelyben felhívta a figyelmet Juhász szociográfiai érzékenységére, a margóra szorítottakkal való azonosulási képességére. Kiemelte, a szerző húszéves korában, nemzedéktársaihoz képest imponálóan későn jelentkezett költőként. Első, Ez nem az a környék című verseskötete után három évvel, 2018-ban jelent meg szociografikus novellaregénye Salgó blues címmel, ezeket követte 2021-ben az Amire telik című versgyűjtemény. „Ha lehetne, fiatal szeretnék lenni, mondjuk, Juhász Tibor. Na meg Áfra János, Korpa Tamás. Igen, olyannak szeretnék mutatkozni, együtt, hú, de jó csapat lennék. Továbbá a zágrábi Kovács Lea, hogy legyen, aki lefordítson, és az ugyancsak legendamesélő Száz Pál. És Terék Anna is” – írja Géczi.

Fenyvesi felkérte Juhászt, hogy olvasson fel néhány verset, akitől az első kötetében szereplő Egyensúly, a Legkisebb, a harmadik könyvében helyet kapó Vakvágány és a Műszak után hangzott el, valamint az elmúlt két évben született írásai közül az Égéstermék, a Talpfák és a Szilikózis. Gerle Margit, Benes özvegye vette át a szót, aki elmondta, hogy a művész harmincegy évvel ezelőtt, a díj létrejöttekor felajánlotta, hogy az oklevél mellé egy általa készített grafikai alkotás is tartozzon, így halála után Gerle viszi tovább a hagyományt. Arra tért ki, hogy az Új Symposion szerkesztőségének falain és Sziveri köteteiben is gyakran voltak láthatóak Benes-grafikák. Sziveri maga is írt Benes József munkáiról Az ember vívódásai a térben címmel, írásában kifejtette, hogy a grafikák megállapítanak, de nem tartják feladatuknak a válaszadást, ismeretlen és ismert veszélyeket mutatnak be, félelmet, semmibe nyúló karokat, végtelenbe nyúló lábakat, az ember vívódásait.

Zárásként Fenyvesi átadta az idei díjazottnak az oklevelet, Gerle pedig a Benes-grafikát, amelyek együtt alkotják a Sziveri János-díjat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Mariia Kashtanova