Milyen érzés volt, hogy a darabról film készül?

Ahogy Csukás István mondja: „zötyögtette a szívem, de most már szeretem az utat, mely hozzád vezetett”. Most már mondhatjuk, sorsszerű találkozások voltak – de a hétköznapok során ez nem látszott. Ki számít ilyesmire? Minden egyes megtett lépésünk után úgy éreztem, csúcsra értünk, de a film a korona. Nagyon meglepne, ha ennél nagyobb meglepetést is tartogatna az élet számunkra.

Valahogy nehezen mondok hálát. Azt szeretném mondani, normális, természetes az, hogy így alakulnak a dolgok. Hogy szükséges volt, hogy mindez így legyen, mi csak szolgálatot teljesítettünk. Ilyesmiket mondogatok magamnak, hogy valahogy el tudjam fogadni mindezt. És hálás vagyok az életért, általában véve.

Mesélj a karakteredről a filmben! Ismersz ilyen embereket?

A karakterem egy negatív figura, de nem akarok igazságtalan lenni vele. Magammal lennék az. Meg veled, meg a nézőkkel. Tehetetlen, ahogy mindannyian azok vagyunk. Dumálunk, de az élet egyszerűen tele van ellentmondásokkal, nem nehéz belegabalyodni. A rendező, akit játszom, csak azért hibáztatható, amiért hazudik magának, és ezzel másokat is hazugságra kényszerít. Felháborítja az igazságtalanság, de része a rendszernek, kiszolgálója, működtetője, fenntartója. Képmutató. Nem képes a változásra – tuti nem fog tudni változtatni. Remélem, hogy a nézők képesek lesznek vele azonosulni, egyetérteni bizonyos mondataival, aztán viszolyogni ettől.

Igen, ismerek ilyen embereket. A próbák alatt Ádám és én is sokszor ismertünk magunkra. Ezért is szeretem ezt a filmet. Nem másoknak, magunknak tartunk tükröt. Nézd csak meg, egy nagyjátékfilm főszereplője lettem. Árnyalatlan, rosszindulatú, de mégsem mentes az igazságtól, ha azt mondom, nekem megérte „jó embernek” lenni. Ha nem vagyok tudatában ennek, akkor válok hiteltelenné.

Most mondhatnám, hogy sokan tagadják a roma származásukat. Inkább azt mondom, én sokszor tagadtam le a roma származásomat. Mert az érte meg. Nekem könnyű, apám nem roma. Szégyellem, hogy tagadtam, de nem gondolom, hogy szégyellniük kell magukat azoknak, akik letagadják. Azt gondolom, az a szégyen, ha olyan világot építettünk és működtetünk, amiben tagadnod kell, hogy ki vagy. De ennek köszönhetem ezt a filmet. Ha nem lenne, mondjuk rasszizmus, film se lenne róla. Tudod mit? Nem érzek hálát.

Milyen volt a forgatás?

Kőkemény. Elbírni, hogy egy sok száz milliós projekt kellős közepe vagy a „tesséktől” az „ennyiig”. Viszont Cristopher, Franci, Mizo, Rómeó és Norbi voltak a partnereim ebben a gigaprodukcióban. Biztonságot adott, hogy ha a szemükbe nézek, akkor a jelenben vagyok. A nekem legkedvesebb alkotótársaimmal voltunk a világ közepe. Ellentmondásos. Mit is kérek számon a világon, ha egyszer minden a helyére került a szemem láttára? Büszke lehet magára mindenki, aki ebben részt vett, aki ezt lehetővé tette, támogatta, vállalta.

Melyik volt a legnehezebb rész neked?

Voltak mondatok, amiket elmondani olyan volt, mint savat hányni. Verbál terror. Nehéz volt hidegnek maradni, meglepő helyeken törtek rám az érzelmek. Például amikor a berlini színházi jelenetben szétnyílik a fal. Ott ült mögötte Gerner Csabi és Kornél, a kisfiú. A díszlet mögött hüppögtem két felvétel között, „tessékre” meg átnéztem rajtuk.

Egy forgatáson nekem úgy tűnik, hogy a tápkábelekből is árad a feszültség. Mindig toppon kell lenni, rengeteg a várakozás, a beállás, a kamerapróba. Aztán jön a „tessék”, és te csak pár dolgot tehetsz, hogy ez legyen az, amit „megjelölünk”. És senki nem akarja azt érezni, hogy rá várnak. Közben pedig nekem az a munkám, hogy könnyed, spontán, játékos, felszabadult legyek. Itt és most. Pontosan abban a pillanatban, amikor az egész csapat a legjobbját hozza, és mellénk állt a szerencse is. Az a legnehezebb, hogy élvezd minden pillanatát. Ez valószínűleg lehetetlen.

Én ilyen analizáló vagyok, gondolhatod, Ádám mennyire örül, amikor reggel azt mondom, van egy ötletem. Na, nem is nagyon mondom inkább, próbálom becsempészni. És amíg észre nem veszi, addig csinálom. Ha eltúlzom, egyből ugrott az egész. Szóval, ebből a szempontból is nehéz volt. Bízni abban, hogy a legjobb, ha nem csinálok semmit. Igyekszem intenzíven olyan lenni, amilyen vagyok.

A forgatáson azzal nyugtattam magamat, hogy nem kell a legjobb színésznek lennem. Csak legyek „elég jó”, és a film világszám lesz. Képesnek tartom magamat arra, hogy ne tegyek tönkre egy világszámot. Ádám is képes arra, hogy megítélje, elég jó voltam-e. De most meg inkább már nem gondolok az egészre, türelmetlenül rettegek, mivel kínáltam meg az örökkévalóságot.

Nagyon-nagyon kíváncsian várom ezt én is. Ilyen film még nem készült, nem hogy itthon, de a világban sem. Ezt nem lehet majd a szokásos módokon megközelíteni, itt nem fog egyszerű megoldókulcsot a kezedbe adni a politikai hovatartozás. Remélem, hogy minden néző komoly ellentmondásba keveredik majd önmagával. Kritikával illeti azt, amit eddig csodált, és elismeri, amit eddig megvetett.

A beszélgetés a film forgatása idején készült. Forrás: Unio Film.

A Háromezer számozott darab, Császi Ádám filmje 2023. április 6-ától látható a hazai mozikban, a Mozinet forgalmazásában.

Kritikánk a filmről itt olvasható: Kész a leltár

Képek forrása: Unio Film/Mozinet