PRAE.HU: A BolognaRagazzi Crossmedia Award-ra olyan kiadói projektekkel lehet pályázni, amely egy történet többféle médiumon történő feldolgozását valósítja meg. Mik voltak azok a zsűri által is elismert értékek, amelyeknek köszönhetően az Otthon elnyerte az első díjat?

Ágoston Alexandra: Bolognában szerveztek egy panelbeszélgetést Stories On The Move címmel, arról, hogyan lehet könyvet színpadon, filmen, vagy digitális módon megjeleníteni. Ebben én is részt vettem, be kellett mutatnom az egész Otthon-projektet. A beszélgetés során kiemelték, hogy mennyire összhangban van a könyv és a film, nagyon értékelték az egyszerű filmes technikát, a papírkivágásos módszert, valamint dicsérték a témaválasztást is, mert általános és örökérvényű, és manapság több szempont miatt is nagyon előtérbe került. Ott is elmondtam, hogy amikor készült a könyv, akkor ez még teljesen személyes története volt az alkotónak, Rofusz Kingának, aztán később úgy alakult, hogy hirtelen mindenki története lett.

PRAE.HU: Hogyan jött az ötlet, hogy pályáztok erre a díjra?

Ágoston Alexandra: Karácsony után, az emailjeim között várakozott a Bolognai Gyerekkönyvvásár hírlevele, amiben ott volt ez a díj, és a pályázás feltételei. Bevallom, nem igazán szoktam pályázni, mert – főleg az itthoni tapasztalatokból kiindulva – elég nehézkes és hosszadalmas szokott lenni a pályázati anyag összeállítása. Itt viszont teljesen átlátható volt a kiírás, csak egy rövid filmrészletet meg illusztrációkat kellett csatolni, így sikerült a viszonylag rövid határidőn belül elküldeni a pályázati anyagot. Aztán egyszer csak jött az értesítés, hogy bekerült az Otthon a tíz legjobb alkotás közé.

Rofusz Kinga: A bolognai díj szervezői egyszer csak Instán küldtek egy kisfilmet, amiben mindenféle komment nélkül, többször felvillant az Otthon. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent, ezért visszaküldtem nekik egy szmájlit. Aztán - mivel Alex mondogatta, hogy még nem kapott semmi értesítést, én átküldtem neki ezt a kisfilmet, mire felhívott, hogy nyertünk! (nevet)

Klingl Béla: A hivatalos értesítés csak pár nap múlva érkezett meg, bár akkor a Bolognai Gyerekkönyvásár weboldalán már fent volt a hír.

PRAE.HU: A díj átvétele után milyen visszajelzéseket kaptatok?

Ágoston Alexandra: A díjátadás után a zsűritagok személyesen gratuláltak, és megkérdezték, hogy el tudjuk-e adni a filmet és a könyvet, sőt felajánlották, hogy segítenek. Azt remélem, hogy a film is önálló utat tud majd bejárni.

Mindez hatalmas élmény volt, de az is nagyon jól esett, amikor például Patrick Ness ügynöke – akivel Bolognában mindig találkozunk, mert mi adjuk ki itthon Ness könyveit – meglátta az Otthont, akkor azt mondta, hogy ne az ő könyveikről, hanem inkább erről beszélgessünk, mert annyira csodálatos. Vagy amikor a vásár bejáratánál lévő nagy állványnál, ahol kiállították a díjazott könyveket, odajöttek hozzánk többen is, hogy elmondják, szerintük az Otthon a legszebb könyv. Ez mind nagyon jó érzés volt!

PRAE.HU: A díjakon kívül mi jelentette számotokra a legnagyobb elismerést a könyvvel kapcsolatban?

Rofusz Kinga: Amikor szerveztünk egy kiállítással egybekötött könyvbemutatót az Arnoldo Galériában, a fiatal pártól kezdve a nagypapáig sokan odajöttek hozzám, és elmondták, hogy nekik mennyire fontos ez a könyv. A nagypapa például mindkét unokájának vett egyet-egyet, mert más-más történetük van hozzá kapcsolódóan, mind a kettővel máshogyan mesélik. Engem akkor nagyon szíven ütött, hogy ez a könyv milyen sokféle emberhez meg tud érkezni.

Ágoston Alexandra: Van egy Europe Reads elnevezésű projekt, amelynek keretén belül minden országból kiválasztanak egy könyvet, amit bemutatnak, és hatalmas meglepetés volt, hogy 2019-ben ez a könyv az Otthon lett. Egy olaszországi silent book fesztiválra szintén beválasztották, két éve pedig megkerestek egy winchesteri egyetemről, hogy az ottani diákok, akik gyerekirodalmi specializációra járnak, szeretnének Otthon könyveket. Ők is nagyon örömteli képeket küldtek vissza. A mostani díj kapcsán pedig még jóval a díjátadó előtt bejelentkezett nálunk egy Angliában élő török ügynökség is, hogy ez a könyv most jó lehetne a török gyerekeknek, szerződjünk. Belegondoltunk, hogy a földrengés miatt ennek most még egy vetülete lett. Hiszen amikor elveszítjük az otthont, akkor derül ki, mennyire fontos volt számunkra.

PRAE.HU: A silent book műfaját itthon viszonylag kevesen ismerik. Elmondanátok, hogy mit kell tudni róla?

Ágoston Alexandra: Olyan könyv, amelyben az illusztrátor kizárólag képeken keresztül mesél el egy történetet, vagyis nincs benne szöveg. Kinga mindig hangsúlyozza, hogy nemcsak az a fontos, hogy mi kerül bele a történetbe, hanem az is, amit kihagyunk belőle. Aki majd „olvassa” a mesét, ezeket a kihagyott részeket a saját sztorijával fogja kitölteni.

PRAE.HU: Az animációs film hogyan indult? Együttműködtetek a készítés során?

Klingl Béla: Egyből láttam, hogy ez a kötet nagyon jó alapanyag. Szeretem a néma animációs filmeket, az emberek jobban tudnak figyelni a képekre. Az a tapasztalatom, hogy fesztiválokon is jobban lehet szerepeltetni őket. Külön felszabadító volt, hogy két dimenzióban kellett gondolkodni a film készítésénél, mert én általában 3D-s animációval foglalkozom, ami technikailag nehézkesebb.

Rofusz Kinga: Nekem nagyon jó dolgom volt Béláékkal, egyrészt nagyon befogadók voltak, másrészt csodálatos animátort kaptam Szántó Zsanett személyében, aki nagyon érzékenyen nyúlt hozzá a történethez. Emlékszem, amikor az első jeleneteket megláttam, azt éreztem, hogy igen, pont ezt szerettem volna. Annyira ráérzett a kisfiú karakterére! Az egyik kedvenc részem, amikor leteszi a lábát a hintáról, meg ahogy teszi-veszi magát, amikor unatkozik. Végigkísérte a filmet Richly Zsolt is, aki Bélát és engem is tanított még az egykori Iparművészeti Főiskolán (mai MOME – a szerk.). Azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom, hogy csodálatos mester volt. Főiskola után is megmaradt köztünk a kapcsolat, mindig megmutattam neki, amin éppen dolgoztam. A filmnél konzulensnek kértem fel. Vagyis ez abszolút csapatmunka volt.

PRAE.HU: A zenei világ számomra tökéletes összhangban van a látvánnyal. Még a csönd is megjelenik, amikor néhány hangsúlyos ponton abbamarad a muzsika. Ezt is közösen találtátok ki?

Rofusz Kinga: Elmeséltem Salamon Eszter zeneszerzőnek, mit szeretnék, és ő nagyon ráérzett, érzékeny, finom zenét írt.

PRAE.HU: Én a nagymama alakjával tudtam leginkább azonosulni. Ti hol láttátok magatokat a történetben?

Ágoston Alexandra.: Én is a nagymama lennék!

Klingl Béla: Én a lakásvásárlókkal tudtam most azonosulni...(nevet). Igazából a kisfiúval.

Rofusz Kinga: Én is a kisfiúval. Bár egyszer azt mondta egy kislány, hogy a titok a nagymamánál van, méghozzá a teában. Az biztos, hogy ő is kulcsszereplő. Nekem pont az tetszik, hogy mindenkinek van hozzá kapcsolódása. Persze a kisfiú az, aki minden képen ott van, és az ő szemszögéből látjuk a világot, de azért mindenki rá tud csatlakozni a többi szereplőre is.

PRAE.HU: Mindenkinek az életében létezik egy nagybetűs Otthon. Számotokra mit idéz föl ez a szó?

Ágoston Alexandra: Számomra a békességet. Azt a helyet, ahol önmagam lehetek, ahol biztonságban vannak a dolgaim. Hogy egy szakmai érdekességet is megemlítsek: a külföldi megjelenéseknél mindig nagy kérdés, hogy mi legyen a könyv címe. Hiszen magyarul több értelme is van az otthon szónak: jelenthet konkrétan egy lakást, de azt a helyet is így hívjuk, ahol jól érzem magam, ahova hazatérhetek, tehát sok minden benne van. Ezt más nyelven nem mindig lehet ugyanígy kifejezni.

Klingl Béla: Nekem a gyerekkoromat hozza vissza, talán azért, mert a történetből teljesen hiányoznak a modern játékok. Nincs benne számítógép és telefonnyomkodás, csak olyan dolgok, amiket még a nagyszüleimnél láttam.

Rofusz Kinga: Nekem is hasonlót jelent, szerintem a gyerekkor nagyon meghatározó mindenkinél. Akárhová születünk, mindig az lesz az ideális otthon, mindig oda fog visszavágyni az ember. Az otthon az, amiben benne van a saját, és a családunk története. Számomra sokkal kevésbé fizikai tér, mint inkább egy belső meghittség. Minden, ami fontos, és amit viszünk magunkkal mindenhova. Ahol igazán önmaga lehet az ember.

Ágoston Alexandra: Nekem valószínűleg azért nem kapcsolódik az otthon szóhoz a gyerekkor, mert összevissza költöztünk, és nagyon sok helyen laktam gyerekként. Nekem ezért az az otthon, amit felnőttként, saját magam által sikerült megvalósítanom.

PRAE.HU: Mit üzennétek annak, aki a ti példátokon felbátorodva pályázna majd a következő hasonló díjra? Mi a sikerhez vezető recept titka?

Ágoston Alexandra: Egyrészt be kell vállalni azt, amit az ember a szíve szerint akar csinálni, másrészt nagyon fontos a csapatmunka, az összedolgozás azokkal, akik ugyanazt a nyelvet beszélik. Ebben mindez megvolt. Ami ezután jött, az egy plusz csoda.