Az előadás idillikus nyitóképpel indul: Böbe arcára egy ablakra emlékeztető keret és faágak árnyéka vetül, a háttérben madárcsicsergés. A színpad vizuális összhatása beszédes: a sárga fal, bútorok, padló és a kék jelmezek kontrasztja láttán szinte lehetetlen nem az ukrán zászlóra asszociálni. A minimalista, nagyrészt dobozokból, egy hűtőből és egy kanapéból álló díszlet tükrözi, hogy Böbe (Ullmann Mónika) és férje, Marci (Lengyel Tamás) nemrég költöztek új lakásba, ahová ebédre érkezik Böbe húga, Julcsi (Földes Eszter) és férje, Beni (Molnár Áron).  

Az alaphelyzet kissé az Ernelláék Farkaséknál című darabra emlékeztető nővérek és férjeik által kirajzolt szituáció, ahol úgy a testvérek, mint a házastársak között fokozatosan a felszínre kerülnek problémák. Az ebéd során kiderül, hogy egy rakéta csapódott a nővérek magyar-ukrán határmenti szülőfalujába. Az összejövetel dinamikáját a háborús hírek alakítják: a feszültség odáig fokozódik, hogy a végén Julcsi már késsel hadonászik. Miután kiderül, hogy az országot ért támadás miatt 24 órán belül lezárják a határokat, a férfiakat besorozzák, felmerül a kérdés, hogy maradjanak a hosszú évek munkája során felépített életükben vagy hagyjanak csapot-papot. A dilemma során mérlegre kerül a család, karrier. A szájhős Beni eleinte azt hangoztatja, hogy bevonul a seregbe, és az élete árán is megvédi a hazát. Idővel belátja, hogy a családjának nagyobb szüksége van rá, és orvosi felmentésért kuncsorog Marcinak. Végül mindenki marad.

A karakterek tipikusak, ugyanakkor összetettek és hitelesek. Böbe és Marci látszólag mindenben ellentéte Julcsinak és Beninek. Kezdve a politikai nézeteiktől, a pénzügyi helyzetükön át egészen a temperamentumukig. 

Molnár Áron szórakoztatóan formálja meg a nagypofájú, szélsőjobbos, oltásellenes, tudománytagadó, oroszpárti edzőt, mellette a liberális gondolkodású, törvénytisztelő értelmiségit játszó Lengyel Tamás higgadt, kimért játéka jól szemlélteti a két embertípus, két világszemlélet egymásnak feszülését. 

A nővérek között a darab több pontján is érzékelhető a feszültség, az eltávolodást az anyaság kérdése még inkább mélyíti: míg Julcsi fiatalon szült, nővérének hosszú évek óta nem sikerül teherbe esni, pedig mindent megpróbálnak. A nem épp felhőtlen, ám támogató nővéri viszonyt érzékletesen viszi színre Ullman Mónika és Földes Eszter, akik a kistesó-nagytesó dinamikát hitelesen adják vissza.

A segítő szándék ellenére nem kérdés, hogy a szűk család elsőbbséget élvez a testvéri viszonnyal szemben: Julcsiék a végsőkig elmennek, hogy Beninek ne kelljen bevonulnia a seregbe, de Böbe és Marci is az esetlegesen születő gyerekük jövőjét tartják szem előtt.

Közvetetten felmerül a férfi- és női princípiumok kérdésköre is: férfi a férfi, ha nem harcol a hazáért? Nő a nő, ha nem szül gyereket? Ezek a kényes kérdések, és a köréjük sűrűsödő társadalmi nyomás és/vagy frusztráció emberien és életszerűen jelenik meg a színpadon, a téma összetettségét és a szereplők őrlődéseit, vágyait tükrözve. 

A becsapódás Beni kapcsán eszünkbe juttathatja a becsapás, átverés elszenvedését is. A dezinformáció és a propaganda általi becsapódás mellett a hamis gyógyszer-forgalmazók és piramisjátékok áldozatainak becsapása is felmerül. Beniről ugyanis kiderül, hogy a család összes megtakarított pénzét méregdrága, illegális, importált gyógyszerekre költötte. 

A színpadon a természet békéje és a háború oppozíciója erős vizuális megoldásokkal jelenik meg. A becsapódásról szóló hírek olvasása közben, illetve a jelenetek váltakozása között az elsötétülő színpadra természeti mozgóképek, videórészletek vannak vetítve, zenei kísérettel. Ezek során a néző kitekintést nyer a darab jelenéből, és oldódik a háború közelsége okozta nyomasztó érzés. Az előadás feszültségét enyhén oldja a reményt sugalló, újfent a természetbe kitekintő, pozitív felhangú zárlat: Böbe az ablakon kibámulva konstatálja, hogy madarak vannak a ház előtt álló fán, amit ki akartak vágni. A zárókép megegyezik a nyitóképpel, a Böbe arcára vetülő ablakkeret árnyéka mintegy keretbe foglalja a történetet is, kihangsúlyozva ezzel a természet nagyságát és folytonosságát az emberi élet mulandóságával, a háború pusztításával szemben. 

A téma súlyosságát enyhíti a humor. A hangulat összességében nem lesújtó, de kijózanító, szembesítő hatású. A ,,velünk úgysem történhet meg” típusú nézői álláspontot a darab végére felváltja az ,,én vajon mit tennék, ha háború lenne?” kérdés. A háború közvetetten minket is érint és foglalkoztat, ezért fontos beszélni és gondolkodni róla. Ez kifejezetten jól sikerült a Loupe Színházi Társulatnak. A bemutatót vastaps zárta.

Horváth János Antal: Becsapódás

Szereplők:
Földes Eszter
Lengyel Tamás
Molnár Áron
Ullmann Mónika

Díszlettervező: Pallós Nelli
Jelmeztervező: Kisprumik Ádám
Dramaturg: Balassa Eszter
Zene: Hunyadi Máté
Vetítéstervező: Karcis Gábor
A rendező munkatársa: Perényi Luca

Rendező: Horváth János Antal

Marczibányi Téri Művelődési Központ
2023. március 12.

Képek forrása: Marczibányi Téri Művelődési Központ Facebook oldala