Tonka fene dühös. A torkán akadt valami erős, és ennek nagy hangot is ad! Kihúzta nála a gyufát az élet, megesik az ilyen. De ki az ördög az a Tonka? És miért nyelje le a Nyájas Olvasó, hogy kortárs irodalom címén majd’ kétszáz oldalon keresztül, elölről-hátulról vastagon sértegetik?

Az elhamarkodott gondolatokat elkerülendő, célszerű tüzetesebben megnézni, hogy jelen esetben mi a kiindulási pont, azaz miről is szól a Fül, gége, kés. Az alapbeállítás mindenesetre könnyen felvázolható. A helyszín Horvátország, meghatározatlan idővel a délszláv háború után. Tonka ötvenes nő, inkább horvát, mint szerb, férjezett, van egy lánya. Tonka nem tud aludni, így egész éjszaka a tévécsatornákat pörgeti, dokumentumfilmek után kutat, és csokoládét majszol. Állítólag a szeretőjét várja, aki majd reggel eljön érte. Közben leveszi a hangot, és ádáz filozofálgatásba kezd. Mindenről és mindenkiről lehúzza a keresztvizet, mialatt többes szám, második személyű alanyával vívja sok szempontból egyoldalúan ordenárénak tetsző vitáját.

"Valaki a mi nevünkben a saját játékát játssza. A mi érdekünkben húzza le a csadort. Vakok vagytok, ha nem értitek, hogy mi mind csadorban vagyunk. Csadorban vannak a kibaszott tálibok. Csadorban vannak a megboldogult amcsik az ikrekből, és az élő amcsik is az isten háta mögött Indianában és Afganisztánban és Irakban és Iránban és Boszniában és Horvátországban és Guatemalában és a Fülöp-szigeteken és Olaszországban. Csadorban vagyok én, és csadorban vagytok ti is, hülye majmok, akik nem értetek semmit, a fasz belétek. Vannak-e fedetlenek, hallom, ahogy ordítjátok reménykedve. Vannak. Talán száz vagy százötven fedetlen faszverő van a földön, akik az életünket tartják a markukban. Öt kokakóla bassza az egész világot. Mi, többiek pedig mind tálib nők vagyunk." (39.)

Ezt a visszatérő, kedves gondolatát Tonka máshol még egyértelműbben fejti ki:

"Hát erről beszélek! Hogy kibasznak velünk! Hogy kibasznak veletek! Veletek is, meg velem is! Én legalább észreveszem, hogy fasz van a seggemben. Hosszan! Mindörökké! De ti a faszt sem veszitek észre! Hanem bűnösnek érzitek magatokat mindazért, amit a háborúban elkövettetek, mintha a háború valami abnormális, őrült dolog volna. És most lelkifurdalással, de jó szó, "lelkifurdalás", vastag fasszal a seggetekben, hamut hintetek a hülye fejetekre, újjáépítitek a házakat, amelyeket korábban élvezettel gyújtottatok fel, és amelyeket talán nem gyújtottatok volna fel, ha tudjátok, hogy mi a fasz miatt gyújtjátok fel." (67.)

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a ti a feltételezett mi vagyunk, vagyis a szereplőben élő Közvélemény. El kell ismerni, a sorozatos ostorozás közepette az ember kezét megremegteti párszor az egészséges önérzet. Hogy menten odacsapja a személyes szférájában vérfürdőző szókupacot. Ez alapján optimista szemszögből elmondható, a könyv vitathatatlanul hatásos. De vajon mennyire kétes a dicsőség? Hiszen már önmagában az indulatos trágárságfolyamtól még a legjámborabb empátiagombócnak is kétszázon pörög a vérnyomása. És akkor a témakörökben gazdag világnézeti fejtegetésekről még szó sem esett. Pedig akár háborús és összeesküvés-elmélet, akár sajátos párkapcsolati tanácsadás vagy személyes családtörténet a soros, a "minősíthetetlen" minőség érzékelhetően ugyanaz. És mégis, a szöveg működik.

Ebben, sunyi módon, sokat segít a szerkezet, ami tudatosan a drámára hajaz. Ezt nem túl bonyolult felismerni, hiszen a párbeszédes Prológusban (!) ott áll világosan a felvetés, hogy Tonka lehetne akár egy monodráma főszereplője is. Az ezt követő két "felvonásban" (Kezdünk, illetve Lazuljatok), Tonka bele is megy a formai játékba. Epilógus is van, ami minden tekintetben élesen elkülönül a többi szövegtől, így az elbeszélő személyében, stílusában és tipográfiailag is. Ezt a Belégzés című önálló részt okos ötlet úgy felfogni, mintha egy doksi lenne, amit Tonka néz az "előadás" végén újból felhangosított tévében. Mindez azért érdekes, mert ily módon a regény sikeresen zsonglőrködik a befogadó és a szöveg közti távolsággal. A bevezetőben egy rövid csevely erejéig felbukkanó narrátor-szerűség a kezdésre végleg eltűnik. Ettől fogva az olvasó teljesen magára van hagyatva, közös ketrecbe zárva ezzel a dühöngő nővel. Amire pedig épp sikerülne "összebarátkozni", a záró szakasz hirtelen kipenderít Tonka vákuumából, hogy egy teljesen idegen valaki naplószerű történetmondását kapcsolja a helyébe.

A másik ügyes fogás a főhős jól megformált alakja, aminek köszönhetően a keresetlensége ellenére sem lehet elintézni annyival, hogy ostoba, közönséges trampli. Egyrészt ott a következetesen alkalmazott józan paraszti ész, amivel a világ veséjét rugdossa. Másfelől a többes szám, második személy nem(csak) egy eltávolítandó, ellenséges közegnek szól, hanem egyfajta cinkos viszonyt is igyekszik teremteni. Hiszen Tonka mégiscsak az egész sorsát, egész valóját ömleszti mindennek elhordott közönsége elé. A káromkodó indulatban összekeveredik a fájdalom a megértés iránti vággyal. Mialatt az olvasó torkának esik, Tonka a sajátját is nyiszálja. Eközben pedig tagadhatatlanul vicces, szatirikusan és pengeéles cinizmussal.

"Létezik két elmélet arra, hogyan kell a férfiakkal viselkedni, ha az ajtóban állnak, és csöngetnek. Az első a "kozmóelmélet". Gyorsan föl kell pattanni az ágyból, az ajtóhoz rohanni, kinyitni, letérdelni, lehúzni a sliccét, leszopni azonnal, még a küszöbön, bal kézben tartva a tojásait, úgy, ahogy a legjobban szereti. Létezik egy másik elmélet is. "Magdaelmélet". A glóriából. Csak csöngessen! Várjon csak! A férfiaknak várniuk kell! Imádom a Magdát! A Magda a törvény! Horvátország legokosabb nője! Csöngessen csak! Várjon csak! És várni fog! Mert a képernyőn egy "dokumentumfilm" megy! És ti tudjátok, mit jelent ez nekem! Bolondulok a dokumentumfilmekért." (148.)

Fortyogó konzervativizmus, vagy egyszemélyes szexuális forradalom? Tonka nem beskatulyázható. Mindenhol szűkös neki kicsit. A Fül, gége, kés alapvetően demokratikus mű. Tabuk nélkül, gátlástalanul kiaknázza a szólásszabadság lehetőségeit, és a regény elég erős, hogy a szöveg ne öncélú trágyaság legyen. No meg mindenkihez szól, hiába is próbálkoznánk, hogy mi nem vagyunk horvátok vagy szerbek, ezért ránk nem vonatkozik. Tonkával bárki feleselhet, ha tud. A stílusra azért nem árt vigyázni. Észrevehetetlenül könnyen rákap az ember.