A bibliai történetek örök érvényűek. Újra és újra elmondhatók, megírhatók, elmesélhetők, értelmezhetők, illusztrálhatók. Noé alakja és cselekedetei ráadásul olyan alapvető üzenettel bírnak a mai kor embere számára, amelyben a régmúlt idők özönvíz-története és a jelen kor társadalmának ökológiai szorongása kapcsolható össze. A bibliai mesék pedig kétfélék: vagy egy-egy kisebb, lokális közösségtől eredtek és akár a mai napig mondják őket, vagy olyan mitológiai történetek, amelyek más kultúrák kanonikus irataiban is szerepelnek. Ezeknek a mitológiai történeteknek, amilyen Noé története is, több ókori változata ismert.

A mitológiai történetként is felfogható szövegek többnyire a Genezis első 11 fejezetében olvashatók. Ember, isten, félistenek valamint beszélő állatok kapcsolatáról szólnak, olyan alakokéról, akikkel a mesékben is találkozni szoktunk. A változatokban gyakori, hogy az ősi bibliai eseményeket az adott kor emberéhez igazítják, relevánssá, aktuálissá téve azokat számára. Az illusztrált kötetek is régről datálhatóak: már a 15. században, közvetlenül a nyomtatás megjelenése után Pfister két német és egy latin nyelvű bibliát adott ki – pontosabban bibliai szövegrészleteket –, Ulrich Han pedig Rómában nyomtatott Jézus életéről szóló meditációkat és fametszetekkel illusztrálta a kötetet. Ezek a kiadványok aztán rendkívül népszerűvé váltak. A nyomtatott könyvek fekete-fehér fametszeteinek színezése viszont utólagosan történt. A képeket vagy a tulajdonos maga, vagy egy megfizetett „színező” fejezte be, látta el színekkel.

Gyerekeknek készült bibliai szövegek évszázadok óta vannak forgalomban, és jelentős mértékben különböznek egymástól attól függően, melyik korban, milyen társadalomban íródtak, igazítódtak közönségükhöz. A bibliai szövegek gyerekeknek szóló illusztrált változatainak hatását mutatja Jacob Grimm 1785-ös kiadású gyerekkori bibliája: a történetek és az illusztrációk hemzsegtek az erőszaktól és brutalitástól.

A gyerekeknek szóló bibliai történetek piaca a 17. század végétől virágzott igazán. Azóta is számtalan kiadvány születik. Ebben a kontextusban izgalmas Simonyi Cecília kötete, amely meglehetősen egyedi a magyar gyerekkönyvpiacon, amennyiben egyetlen bibliai epizód illusztrált földolgozása. Ahogyan az a könyvbemutatón kiderült, az illusztrációk elkészítésének technikája is sajátosan kapcsolódik a témához: egyszerre régi, ami a képkészítés technológiáját illeti, és természeti. Merőben eltérnek például Serge Bloch humoros, firkaszerű, profán illusztrációitól, amelyet a Scolar kiadó által publikált Biblia kötetből ismerhetünk.

Ha végiglapozzuk Simonyi Cecília 22 oldalpárból álló kötetét, világos, hogy egy anagogikus ívű történetről van szó, de nem abban a népmesei értelemben, ahol a hős egyéni útját járva jut sikerre, hanem a kollektív üdvtörténet értelmében, hiszen az egész emberiség megmenekülése, továbbélése a tét. És szükség is lehet ilyen történetekre, vagy ezek újramesélésére, ahogyan Kiss Judit Ágnes a Pagony podcast sorozatában elhangzott interjújában visszatérően utalt rá. Meg kell írni ezeket az üdvtörténeteket, eljött az idő: a szónak ereje van, az elmondott történet pedig mélyen hat valóságunkra.

A beszélgetést a kiállításnak és könyvbemutatónak helyet adó Punktum Galéria és Műhely vezetője, Mátyus Krisztina nyitotta meg üdvözölve mind a gyerekillusztráció, mind a kézművesfoglalkozások, táborok területén végzett eddigi munkát. Simonyi Cecília főként Molnár Krisztina Rita köteteinek illusztrátoraként ismert, de Bajzáth Mária Népmesekincstár sorozatának egy kötetében is az ő képei gazdagítják a meséket, valamint az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Pán Péter könyv illusztrációit is ő jegyzi.

A Noé bárkája című kötet több év munkájának eredménye, amely egy hat évvel ezelőtti  olaszországi, a maceratai egyetemen elvégzett illusztrációs mesterkurzus vizsgamunkájából fejlődött ki. A képeskönyvhöz először a képek készültek el, belőlük adódott egy ív, ez szolgáltatta a történet alapját. Az illusztrációk végső megvalósulásukban pedig speciális technikával jöttek létre. Simonyi Cecília a cianotípiát használta, egy, a fotográfia kora előttről származó képrögzítési technikát. A speciális, fényérzékeny festékkel ellátott (papír)felület a napra téve ott színeződik el, ahol fény éri, az egyéb helyeken, ahová növényi részek, levelek, egyéb alakzatok vannak helyezve, világosabb vagy teljesen fehér marad. A képeken ezután vagy ki lehet tölteni a fehéren maradt részeken, vagy kivágni alakzatokat és továbbrajzolni, ez esetben ceruzával vagy vízfestékkel. A fényérzékeny technika miatt a könyvbemutatót kísérő kiállításon nem is az eredeti cianotípiák szerepeltek, hanem reprodukcióik.

A technika maga a kötet színvilágát meghatározó kék színt eredményezte, hiszen a fényérzékeny festék maga kékre színeződik a napsütés hatására. A narancsos-sárga a kék komplementer színeként vált hangsúlyossá az illusztrációkon, no meg azért, mert a kék természetesen a víz színe, a sárga a napsütésé – és mi másról is szólna Noé története, mint az özönvízről és a napsütésről, a pusztulásról, túlélésről, majd a túlélés utáni új életről.

A könyvbemutatón szóba került az a kiadói tapasztalat is, mely szerint – és a gyerekkönyves szakma szerint általában – Magyarországon egyelőre nehezen adható el képeskönyv, mert a vásárlók még mindig elsősorban a betűt fizetik meg, a történetre kíváncsiak: a könyv legyen tele szöveggel, akkor értékes. Ugyanakkor a bolognai gyerekkönyvvásáron a külföldi példák azt mutatták, hogy még Simonyi Cecília szellős szövege is a sokszorosa annak, mint például a kortárs olasz gyerekkönyvekben szereplő szövegmennyiség. Ami itthon talán kevesebbnek tűnik, máshol már túl sok. A 2023-as bolognai gyerekkönyvvásárra a Noé bárkájából francia, angol és olasz fordítás is készült.

A könyv keletkezéséről szólva a szöveg elkészülésének története is figyelemre méltó. Az eredetileg elkészült hat oldalpárhoz írt szöveg biblikus, ritmizált nyelvet használ, de beszűrődik a népmesei, mondott szöveg ritmusa is. Azonban a képek mégsem előzték meg teljesen a szöveget. Az illusztrációk végső kidolgozása együtt haladt a szövegírással. A szövegbe bekerültek a szerző álmaiból, emberekkel való találkozásokból, gyermekkori emlékekből származó elemek. Azaz, a történet mélységesen személyes színezetű, átsajátított történetté vált, mondhatni azt is: egy bibliai történet átírása született sajátosan egyéni színezettel.

Eredendően magyar irodalmat, néprajztudományokat, kommunikációt, kulturális antropológiát tanulva a szövegek írása nem idegen Simonyi Cecília számára, ugyanakkor gyerekeknek szóló irodalmi értékekre igényt tartó szövegei közül ez az első. A 2020-as karantén ideje alatt fogott neki az írásnak, és ez a réteg, a bezártság, a világvége hangulat, a járvány időszaka alatt megtapasztalt létmód érzékelhető is a szövegben. A fajok kihalásáról és újjászületéséről szóló saját álom egy másik réteg, a saját fiának nevére rímelő főhős alakja – Samu-Sám –  még egy újabb, fiának tapasztalatai egy tiszafüredi tartózkodás alatt ismét újabb réteget jelentenek. Tiszafüredi barátaik története két, a piacról megmentett újszülött kiskecskéről, akiket éjszakákon át tápláltak, énekeltek nekik, ringatták őket – ismét újabb réteget jelentett. A kecske alakja több helyen is felbukkan a könyvben, sőt a borítón a cím alatt középen is láthatunk belőlük kettőt.

Ennél még személyesebb illusztráció az utolsó oldalpáron szereplő szivárvány, amelyen a nagymama minden unokája, azaz Samu unokatestvérei kedvenc állataikkal szerepelnek. A kép önmagában is finom színvilágú, gazdag ornamentikájú alkotás, amelyben hullámzik a szöveg, a szivárvány sok színével, és ívei a jövő ígéreteként emberi, állati alakokkal teli futnak. Az utolsó oldalpáron látható felívelés, Isten emberrel kötött szövetségének jelképe végül is az unokáknak dedikált színes és szép jövő vizuális megjelenítése. A mese azonban ezek nélkül az ismeretek nélkül is világosan érthető, a személyes belefonódása a mitologikusba, biblikusba rejtetten vonul benne. Ugyanakkor jelzi azt, hogy minden kollektív üdvtörténet személyes tapasztalatokon is nyugszik.

A munka gyűjtéssel kezdődik, mondta Simonyi Cecília, de nem csak ötletek gyűjtésével, hanem séta során merengéssel, tárgyak megfigyelésével, földről fölvett termések, levelek összeszedésével – ezek a növényi alakzatok a cianotípiával készült illusztrációkon köszönnek vissza. Az alkotás sem előre tervezett folyamat. Az üres papíron rajzolódnak ki figurák, alakzatok töltik be a teret, az előzetes koncepció folyamatosan alakul az egyes képek konkrét létrehozása során. Eközben a személyes, a hétköznapi és a biblikus keveredik a szövegben, közel hozza hozzánk, olvasókhoz a szó szerint özönvíz előtti eseményeket: a pusztulást, ami kívül zajlik, majd felrajzolja azt a békét és játékot, ami belül van. Az eredeti storyboardon szereplő kulcsszavak mentén kibomló történet írása alatt véglegesítődtek az illusztrációk is. Az utolsó két oldalpár pedig a legeslegutolsó pillanatban. Nagyjából úgy, ahogy Noé építette a bárkát: menj és csináld meg! Nincs több idő! Ez Isten parancsa Noénak, de Simonyi Cecília is ezt a javaslatot kapta a könyv befejezéséhez egyik illusztrátor társától, amikor az idő szorításában tanácsért fordult hozzá.

A társadalmilag aktuális és közvetlenül személyes rétegek mellett a vizuális világon keresztül egyfajta spontaneitás és együttmozgás is megjelenik. A szövegek és képek egymáshoz viszonyított elrendezése szándékosan nem katonás, hol így, hol úgy futnak. Az oldalpárokon dinamikusan elhelyezkedő képek, szövegek, olykor szavak nem tartanak igényt a kimértségre: apróbb jelenetek olykor egymás mellett láthatóak, de egész oldalpárokat betöltő képek is szerepelnek. A könyvbemutató azzal zárult, hogy hangsúlyt kapott a remény gondolata. A könyv maga is ezt a reményt üzeni. Hiszen a kék is a remény színe, a történet maga pedig kezdetektől fogva arról szól, van még folytatás az ember számára. A szövetség istennel és a kötet utolsó lapjain látható szivárványban szereplő alakok és alakzatok a természettel és a mindenkori családdal ennek a folytatásnak, reménynek a szimbólumai.

Fotók forrása: Lampion Könyvek, és a Punktum Galéria és Műhely Alapítvány facebook-oldala