Március 16-án mutatták be a könyvet a Három Hollóban, ahol a szerzők egymásnak feltett kérdésein keresztül, kaleidoszkópszerűen felsorakoztatták, hányféleképpen nyúltak Petőfi figurájához. Az esemény a kötet humorához méltóan indult: Szabó Borbála, a kötet egyik szerzője Grancsa Gergely szerkesztő, és a beszélgetés moderátora távollétében rögtönzött március 15-i ünnepséget rendezett az írók segítségével. Nényei Pál, Rojik Tamás, valamint Herbszt László, az antológia illusztrátora meg is nyerték a márciusi ifjak szerepét. További férfiak hiányában Landerer helyett Wéber Anikó alakításában Landerernétől kellett elfoglalni a nyomdát, a Nemzeti Múzeum lépcsője itt egy zsámoly volt, a Pilvax pedig egy dohányzóasztal.

Mielőtt azonban Táncsics kiszabadulhatott volna Szabó Borbála rendezésében, Grancsa Gergely megnyitotta a beszélgetést. A szerzők házi feladatot kaptak: mind elolvastak egy másik novellát a kötetből, és egy kérdéssel készültek az írójának, amelyből sokszínű beszélgetés bontakozott ki. Az antológia szövegei tartózkodnak attól a Petőfi körüli pátosztól, amely eltávolítja az olvasót a költő alakjától. Molnár T. Eszter Petőfi mítoszából disztópikus János Vitéz átiratot kovácsolt Doktor Júlia című szövegében, és Gévai Csilla kérdésére válaszul megosztotta, milyen volt megírnia az első elbeszélő költeményét. Baráth Katalin a Sherlock Holmes történetekbe illesztette be Petőfi figuráját a Sherlock & Sándor című novellában, és Molnár T. Eszter kérésére azt is elmondta, milyen akcentussal beszélné a költő az angolt.

Nényei Pál novellája alternatív történelmet vázol fel: A békés Petőfiben a költő a Fa leszek, ha… című szerelmes verssel mozgatja meg a polgárságot a Nemzeti dal helyett. A szerzőt Miklya Luzsányi Mónika kérdezte a forradalom ilyen alternatív kimeneteléről: „Egyszer megbíztak minket, hogy csináljunk egy március 15-i műsort, és ennek a végén Petőfi elszavalta a „Csüccs le magyart”. Csodálatos béke szállt az egész magyar honra. Úgy gondolom, hogy jelenleg Magyarországnak nem ártana, ha kevesebbet foglalkoznánk a forradalommal, és többet mással. Nem feltétlenül forradalmakkal kellene meghatároznunk magunkat” – mondta Nényei Pál az alapötletről.

Több szerző igyekezett a megközelíthetetlen, szoborszerű alakot mai kontextusban megeleveníteni. Kiss Judit Ágnes azt a kérdést érintette A harminchatezredik követő című szövegében: milyen lenne Petőfi ma influencerként? Balássy Fanni Petőfije pedig az Igazából százhatvankettő című novellában köztéri szobor voltát megelégelve életre kel, leugrik a pódiumról, és vitába száll az őt ért félreértelmezésekkel:

A szöveg nem a szerző, hanem az, amit azok alapján gondolnak az olvasók róla. A mai Petőfi-képünk is ezekből a töredékekből, anekdotákból, sztereotípiákból áll össze. Lehet, hogyha ez a szobor lesétálhatna az emelvényről, közénk csapna – mesélte a szerző az alapötlet kapcsán.

Az antológiában nem Petőfi az egyetlen főszereplő: Szendrei Júlia több szövegben is központi figuraként tűnik fel. Ezekben az írók többek között a női egyenjogúság, családon belüli erőszak és iskolai bántalmazás témáját érintik. Rojik Tamás Miklya Luzsányi Mónika Cserebogár című novellája kapcsán Petőfi és a bántalmazó kapcsolat párhuzamára kérdezett rá, amellyel a szöveg foglalkozik: „A Szeptember végén szóról szóra az, amit a gyerekeknek tanítunk, hogyha ilyet mond nekik valaki egy kapcsolatban, akkor fussanak. Az érzelmi megkötözés és számonkérés formái, amelyek megjelennek az egyik legszebb szerelmes költeményünkben, egy abuzív alakról adnak számot” – mondta Miklya Luzsányi Mónika.

Wéber Anikó az iskolai zaklatás, bullying problémáját dolgozta fel Júlia segítségével az Arcképek a falon című szövegben: „Milyen élmény lehetett Júliának, amikor azt olvasta Gyulai Pál kritikájában, hogy egy nő sosem írhat olyan színvonalon, mint egy férfi? Arra gondoltam, hogy ezt állítom párhuzamba, azzal a meg nem értettséggel, amit egy kiközösített, fiatal lány érezhet.” Majd Szabó Borbálához fordult kérdésével, amely a női írókat érő hátrányokra vonatkozott. Szabó Borbála szintén a női egyenjogúságot érintve, fordított világot vázolt fel a Júlia Petőfije című szövegben: itt a nők kiváltsága az írás, Petőfi pedig csak bátortalanul mutatja meg kedvesének költeményeit, amelyek közül a János Vitéz tűzre is kerül, mivel azt Júlia zagyvaságnak találja. „Gyerekkoromban a március 15-i ünnepségeken annyira nem volt lányként szerepünk, hogy vagy kokárdát varrhattunk vagy csak a kokárda színei lehettünk a háttérben. Pedig én szerettem volna Jókai vagy Vasvári lenni” – osztotta meg Szabó Borbála.

Mészöly Ágnes és Bánki Éva novelláikban, a Vigyázó szemetek és a Tüzesen süt le a Logodi Utcára című szövegekben a fiatalkori elszántsággal, kamaszkori útkereséssel kötötték össze a Petőfi-mítoszt. A két írónő munkáival kapcsolatban merült fel a beszélgetésben az ifjúsági irodalom illetve a kamaszok és politika témája is. Bánki Éva kérdésében arra a hozzáállásra hivatkozott, amelyben a fiatalok véleményét és tudását lebecsülik, pedig szerinte a korosztály irodalma sem áll messze a felnőtt irodalomtól, és az ifjúsági irodalom azonos megbecsültséget érdemel. Mészöly Ágnes kifejtette:
„Nem gondolom, hogy a fiatalok megvezethetőbbek lennének, nagyon is kiforrott véleményük van. Mi is azt gondoltuk ennyi idősen, hogy mindent tudunk a világról, pedig óriási fehér foltok voltak a tudásunkban. Ezzel semmi baj nincs, így kell működnie az embernek kamaszkorában, ez a természetes.” Bánki Éva hozzátette: Pontosan annak a korosztálynak ajánljuk ezt a kötetet, amilyen korosztályban lévő fiú írta a János Vitézt.

Fotó: Mariia Kashtanova