„De végül is ez vagyok én, és ez a munkám” - zárja Nádas Péter az Egy teljes év című kötet egyik interjújában a történetet, felidézve az alkalmat, amikor a Széchényi Művészeti Akadémián a Párhuzamos történetekben szereplő 120 oldalas szeretkezés-jelenetből olvasott fel egy részletet: „Nagy süket csönd lett. Betűz a nap, a léghűtés nem működik. Izzadtam, mint a ló, ünnepi öltönyömben. Botrányos volt, amit ott műveltem.” Nádas életművét a folyamatos határsértések, határátlépések jellemzik. De vajon Károlyi Csabának, mint kérdezőnek sikerült-e elcsúsztatni a dolgokat, határátlépéseket[1] létrehozni? Ki tudta billenteni interjúalanyát komfortzónájából? 

Tavaly október 14-én ünnepelte Nádas Péter nyolcvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból a Deák Erika Galériában Minimo (Minimális) címmel nyílt fotókiállítása, ennek anyagából a galéria összeállította A sötétség színein című albumot. (Beszámolónk erről az eseményről itt olvasható.)  A Jelenkor Kiadónál pedig megjelent az írói viszonyulását tekintve legszemélyesebbnek tartott regénye Rémtörténetek (kritikánk itt olvasható), valamint az Egy teljes év – Beszélgetések Nádas Péterrel című interjúkötet, amely a Károlyi Csabával több mint egy éven át Zoomon folytatott beszélgetések szerkesztett változata. A három kötet és a kiállítás igazából az olvasóknak szóló születésnapi ajándék, mert, amint azt a Világló részletek című életrajzi regényéből tudjuk, Nádas Péter nincs jó viszonyban születésnapjaival.[2]

Bár a jubileumi születésnaphoz kapcsolódik, eredetileg az Egy teljes év című kötetet nem az évfordulós ünnepléssorozat részének szánta Károlyi Csaba. Mint azt a könyv előszavában elmondja a Mészöly centenárium alkalmából a Városmajor 48 Alapítvány sorozatába készített interjút Nádassal, amikor a beszélgetéssorozat ötlete felmerült. A járványhelyzet hozta bezártság és tétlenség is hozzájárult az elhatározásához, hogy havi rendszerességgel egy éven át beszélgetni fog az íróval. Így született meg a kötet, amely a tizenkét beszélgetés mellett két olyan nagyinterjút is tartalmaz, amelyet Károlyi a Párhuzamos történetek (2005), illetve a Világló részletek (2017) megjelenése kapcsán készített Nádassal az Élet és Irodalom számára.

A kötet a 2021 februárjában rögzített Mészöly centenáriumhoz kapcsolódó beszélgetéssel indul. Nádas itt mesél Mészöly Miklós és Polcz Alaine házasságáról, a hozzájuk fűződő személyes viszonyáról, arról, miként segített neki pszichológusnő legyőzni suicid késztetéseit, valamint Mészölyhöz fűződő ambivalens baráti kapcsolatáról, illetve mester-tanítványi viszonyukról. Ez utóbbi egybecseng Gerőcs Péternek a Szorgalmi út című novellájával, amely a Mészöly 100. születésnapja alkalmából megjelentetett „Átfénylik rajtuk” (Kalligram, 2021.) című antológiájában olvasható.  

 Az Egy teljes év című kötet nagy részét alkotó interjúfolyam 2021 áprilisától 2022 márciusáig egy teljes naptári évet ölel fel. A teljesség tehát az időre vonatkozik, nem pedig tematikailag értendő, mint ahogy azt Károlyi Csaba a Kulternek adott interjújában megerősíti, A kötetben – összetettsége ellenére – a terjedelemi korlátok miatt, számos olyan témára nem kerülhetett sor, amit egyébként Károlyi szívesen felvetett volna; ezek közé tartozik az állatokhoz való viszony, az építészet, a számmisztika, a judaisztika, a kriminalisztika iránti érdeklődés. Sőt, egy teljes beszélgetés is kimaradt a kötetből, amelyben zömében politikai kérdéseket érintettek. Károlyi szerint ez nem a téma kényessége okán alakult így, hanem a többi beszélgetéstől elütő hangvétel miatt. (Gál Kitti: A teljes kiegészítése. Interjú Károlyi Csaba szerkesztővel. Kulter, 2023. február 7.)

A kötet felépítését tekintve a beszélgetések egy része az életmű egy-egy Károlyi által kiemelkedően fontosnak tartott darabja köré épülnek: Emlékiratok könyve (1986), Párhuzamos történetek (2005), Világló részletek (2017), Rémtörténetek (2022). Itt a szerzői olvasat kerül fókuszba, amely ugyan csak az egyik lehetséges értelmezése a műveknek, mégis fontos kiindulópont vagy épp vitára indító értelmezés lehet mind a kritika, mind az olvasók számára.[3] Az interjúk másik részénél egy-egy hívószó áll a beszélgetések középpontjában: szerelem, vallás és hit, magyar irodalom és világirodalom.  A szerelem fejezetben Az égi és a földi szerelemről (1991) című esszé elemzése mellett Nádas drámáiról esik szó. Mert az író szerint darabjai nagy drámai szeretkezések, ezzel megerősíti Bazsányi Sándor gondolatát, aki szerint a szerelemnek a rituáléja igen erősen jelenik meg Nádas dámai szövegeiben. A vallás és a hit témaköréhez az első Nádas kötet, A biblia (1967) szolgál alapul. De ide kapcsolódik a halál tematika is, a Saját halál (2004) esszén keresztül. Az író ugyanis nemcsak gyermekkori traumái, ifjúkori öngyilkossági késztetései, de a klinikai halál állapotának megtapasztalása révén is sajátos viszonyban áll az elmúlással.

A magyar irodalom kapcsán Mészöly, a mester mellett kiemelt szerepet kap Esterházy Péter, a barát, valamint Déry, a Nádas által egyetlen polgárinak tartott író, mint példakép, valamint Kertész Imre Sorstalansága. A világirodalmi hatások, a fontos olvasmányélmények felidézése két beszélgetésnek is témája, ez is rávilágít Nádas érdeklődésének széles spektrumára. Platón dialógusai tanították meg arra, hogy lehetséges akár négy-öt áttételes elbeszélőn keresztül regényt írni, Kerényi Károly Görög mitológiája pedig arra, hogy minden történetnek többféle nézőpontja létezik.  Az antikvitás mellett a francia és a japán írók, de legfőképpen a német nyelvű irodalomból Robert Musil és Thomas Mann, az orosz irodalomból pedig Dosztojevszkij gyakorolt Nádasra életre szóló hatást.

Külön fejezetet kapott a fényképezés is, amelyhez állítása szerint Károlyi Csaba ugyan nem ért, viszont megkerülhetetlennek érezte, hogy Nádas Péter eredeti szakmájáról is beszéljenek. Az író annak ellenére, hogy több mint ötven éve felhagyott a fotóriporteri munkával, azóta is szenvedélyesen fotografál. Sokáig az írást és a fényképezést különválasztotta, mert úgy gondolta, a két terület között nincsen kapcsolat. Ám Dr Mattias Haldemann-nak, a svájci Zug városában lévő Kunsthaus igazgatójának köszönhetően, aki Nádas fotói mellett irodalmi munkásságáról is kiállítást akart rendezni, végül rádöbbent, létezik érintkezési pont a két terület között. Szenvedélyes képnézőként a nagybányaiak, a kecskemétiek, a szentendreiek, a Római iskola alkotásain keresztül, amelyeket gyermekkorában múzeumokban, rokonai lakásán vagy a BÁV kiállítótermeiben látott, formálódott képzőművészeti anyanyelve. A látásnak ez az iskolája segítette hozzá aztán a saját fotográfiai látásmódjának megtalálásához, és ez teremtette meg végül a két terület, az irodalom és a fotográfia közötti összefüggést.[4]

A könyv borítóján Nádas Péter ikonikus vadkörtefájának fotója szerepel. A régiek szerint minden embernek van saját fája, amelyet születésekor ültettek és vele cseperedett, változott az évek során. Nádas Péter készen kapta gombosszegi háza udvarán ezt a vadkörtefát, amely azóta rendszeresen visszatérő képi motívuma műveinek. Az Évkönyv első, 1989-es kiadásában[5] még a fekete-fehér fotókon kísérhetjük végig a fa történetének egy évét, majd a Saját halálban a szöveggel szoros egységet alkotó 160 polaroid kép a súlyos betegség lezajlásának fázisait szimbolizálja. Az Egy teljes év borítóján látható halódó vadkörtefáról egyrészt könnyen asszociálhatunk az idős íróra, másrészt a kép szorosan kapcsolódik az emberi gyengeségeket kutató új regényhez, a Rémtörténetekhez is. Nádas, ahogy A sötétség színein című esszéjében kifejti: az analóg fotózás megszűnésével kényszerűségből tért át a digitális technikára, amely viszont nem a fényre, hanem a színekre érzékeny. Akárcsak akkor, amikor polaroid géppel fényképezett, ebben az esetben is a rendszer hibái érdeklik, az, hogy a minimális fény hatására miként zavarodik össze a digitális gép színérzékelése és ez által milyen különös árnyalatok jönnek létre, mint a borítón szereplő éjszakai sötétben fotózott vadkörtefa esetében is.

Ahogy Kácsor Zsolt találóan írja: „Nádas irodalmi műfaja nem a nagyregény, hanem a démoni éjszaka.” (Kácsor Zsolt: (Le)tehetetlenség. Károlyi Csaba: Egy teljes év. Könyvterasz, 2023. jan.7). De nem azért találó ez a meghatározás, mert Kácsor Zsolt szavaival: „…az egész hétköznapi dolgokat is képes egészen más fénytörésben látni, mint egy ’hétköznapi’ író”, hanem inkább azért, mert az emberi árnyoldal feltárásának ideje az éjszakához kötődik[6], és Nádas mindig is élénk vonzalmat érzett ennek kutatása iránt. Illetve József Attila-i értelemben tekinthető igaznak ez az állítás: „Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.” Miként Nádas a Hazatérésben összegzi gyerekkorát: „Előlem nem zárták el a halált, a véget, a pusztulást, s ezért pontosan fordítva kezdtem el élni az életem.” Nemcsak a korai árvaság, de a szülői szeretet hiánya, ambivalenciája, ennek generációkon át öröklődő traumája is nyomasztó teher az író életében.

Gerőcs Péter Természetes ellenfény (2019) című dokumentumfilmjében az író apja gyerekkori fényképe kapcsán felidézi, hogy apja naponta tucatszor is megkérdezte a nagyanyját, hogy tényleg szereti-e (Győrffy Ákos: Két szakadék – a Nádas Péter portréfilmről. Mandiner, 2019. okt.5). Károlyi Csabának pedig mesél anyja morbid játékáról, aki egy hamis születési bizonyítvány segítségével hitette el vele, nem is a szülei gyereke. Felemlegeti anyja kíméletlen szemrehányásait, amiért fiúnak született, nem lánynak. Érdekes lett volna többet megtudni arról, hogy a szülők iránti megfelelési vágynak mennyi köze volt annak a két egymással összeegyeztethetetlen pályaválasztási ötletnek, amivel gyerekként előállt: vagy balett-táncos akart lenni, vagy katona. Gyanítható, hogy mindkét opció inkább a szülők ki nem élt vágyainak kiteljesedése lett volna. Ugyanakkor szülei határozottan ellenezték mind a balettet, mind pedig azt, hogy Rákóczi Katonai Középiskolába jelentkezzen. 

Károlyi Csaba bevallott célja volt, kérdései által kibillenteni Nádast a komfortzónájából, ám ez mégsem sikerült maradéktalanul. Nemcsak a tisztelet miatt, amely kiérződik a beszélgetésekből, hanem inkább az író rutinja miatt, aki már számtalan interjún van túl. Például gyakorlottan kitér az olyan a fikciós alakok életrajziságát firtató kérdések elől, mint például mennyire mintázta magáról Demén Kristófot (Párhuzamos történetek) és Melchiort[7] Wolfgang Jöhlingről (Emlékiratok könyve). Másrészt Nádasnak a „műveleti sorrendhez”[8] való ragaszkodása miatt is, amely miatt inkább néhol gondolatébresztő, néhol vitára ingerlő monológoknak mintsem dialógoknak érezzük a kötet beszélgetéseit.

A könyvet végigolvasva ugyanarra a következtetésre juthatunk, mint Radics Viktória: „Annak ellenére, hogy egy nagyfokú vallomásosság érezhető minden művében, én azt hiszem, hogy ő egy nagyon rejtőzködő író és ember. Tehát én nem tudom kiismerni, nem tudom megismerni.” (Vincze Bence: Természetes ellenfény-Már online is megtekinthető a Nádas Péterről készült dokumentumfilm.f21.hu, 2022. okt. 21) Ezért találó az interjúkötetre vonatkozóan Kácsor Zsolt szellemes szójátéka a „(Le)tehetetlenség”. Hiába küzdjük végig magunkat a közel ötszáz oldalas könyvön, Nádas maga megfoghatatlan marad a számunkra. Látszatra valóban sok mindent megtudunk, de csupa olyan dolgot, amelyeket már műveiben – akár többször is – elmondott magáról. Mert, mint Károlyi Csaba is utalt rá a már idézett Kulternek adott interjújában: „Nádas titkai műveiben vannak belerejtve. Hiába kérdezném őt magát, így nem fogom a titkait kideríteni.”. Ugyanakkor letehetetlen könyv is született Károlyi Csaba tiszteletet érdemlő kérdezői, szerkesztői gyakorlatának, alázatának, kitartásának és Nádas Péter szuggesztíven inspiratív személyiségének köszönhetően. Olyan könyv, amely bizonyosan arra fogja késztetni olvasóit, hogy kézbe vegyék vagy újraolvassák Nádas Péter műveit.  Talán ennél több nem is kell.  A művek magukért beszélnek.

Károlyi Csaba: Egy teljes év, Jelenkor Kiadó, 2022

[1] Bagi Zsolt találóan vetemedéseknek nevezi ezeket a nádasi határátlépéseket.

[2] Olyannyira, hogy mint a Mészöly Miklósnak ajánlott Hazatérés című esszéjében (Játéktér, 1988) írja, születésnapja tájékán rendszeresen ledönti lábáról az influenza. A lelki okokra visszavezethető menetrendszerű megbetegedés máig jelen van az író életében. Az egy évet átfogó interjúsorozatból pont az október hiányzik: Nádas Péter ez idő tájt az oltások ellenére is egy vírussal küzdött.

[3] Az írói olvasattal kapcsolatos olvasói dilemmákról érdemes visszaidézni Margócsy Istvánnak a Párhuzamos történetekről írt kritikáját.” Teheti azt, hogy elfogadja az írónak a saját értelmezési és olvasási javaslatát, interpretációjában azt követi, amit az író nem megírt, hanem előírt, s az írói célkitűzés ideológiáját igaznak elfogadva, a művet is vélheti az ajánlott elvek szerint magyarázhatónak és persze ennek megfelelően sikeresnek is.”  Margócsy István: Nádas Péter/ Párhuzamos történetek. 2000 folyóirat, 2005/12. 

[4] 2012-ben a zugi Kunsthausban megvalósult ez az átfogó kiállítás, ahol a modern magyar képzőművészet és a magyar fotográfia történetébe ágyazva mutatták be Nádas fényképeit és írásait.  A négy egységből álló tárlat anyagát a Nimbus Verlag jelentette meg négy albumban: Lictgeschichte (Fénytörténet), Schattengeschichte (Árnyéktörténet), Arbor mndi (Világfa), és In Dunkelkammer des Schreibens (Az írás sötétkamrájában)..

[5]  A későbbi kiadásokból Nádas kivetette a fotókat W. G. Sebald Kivándoroltak (1992) című könyve miatt.  Ebben a négy elbeszélésből álló könyvben a német író illusztrációként használja fel a hősei történetéhez kapcsolódó fotókat. (Bán Zsófia: Veverka, avagy az emlékezés fortélyai.W. G. Sebald „ Kivándoroltak” és „Austerlitz” című regényekről. Holmi, 2007/1.) Nádas pedig úgy érzete, ezáltal az Évkönyv fényképei is közhelyessé váltak, mint megfogalmazta: „Azért, mert Sebald a szöveg és a kép közvetett viszonyából literátusi közhelyet csinált…” 

[6] „A természetes emberi gyengékkel folytatott játék már csak azért is fontos lett, mert újra rémtörténeteket írok, s minél rémesebb a történet, azaz minél inkább az emberi tudat mágikus és archaikus rétegződéseiből táplálkozik, írásához annál inkább kell nekem a tisztánlátás és a tiszta látás. „ ( Nádas Péter: A sötétség színein)

[7] A héber eredetű, fény királya jelentésű név Németországban zsidó családnévként is használatos.

[8]   Gerőcs Péter filmjében Salamon Magda nevezte férje már- már autisztikus viselkedését némi iróniával: „műveleti sorrendnek” (Győrffy Ákos:i.m.) „Nagyon jellegzetes tulajdonsága, hogy bármilyen témáról legyen szó, tehát akár irodalomról, akár a cinnia palántázásáról , a műveleti sorrend maximálisan kell,  hogy teljesüljön. Nem lehet nagyjából. „ (Veréb Árnika: Film a madárról, aki tudja, hogy figyelik.  apokrif online, 2019.november 18.)