Elsőként Klein Judit, a Goethe-Institut Budapest könyvtárának és információs osztályának vezetője köszöntötte a közönséget, illetve felolvasott egy idézetet az est címét inspiráló Virginia Wolf műből, a Saját szobából. Klein azt a passzust választotta, mely a nők jövőbeli regényeiről, lehetőségeiről, pénzükről és az áhított saját szobájukról szól. Az alapkérdés tehát megfogalmazódott: hol tartunk 2023-ban ebben, milyen sikereket tudhatunk magunk mögött és mik az előttünk álló feladatok?

Az első beszélgetésen Tóth Kinga költő, hangperformer, vizuális művész és Hidas Judit író, illetve online becsatlakozva Yael Inokai német írónő osztotta meg a közönséggel a tapasztalatait. Inokai elmondta, hogy örvendetes látni, mennyivel több megjelenési felülete, láthatósága van ma a női alkotóknak, valamint, hogy jobban támogatják egymást szakmán belül is, mint 10-15 évvel ezelőtt. Viszont szóba hozta azt a problémát, hogy még mindig nem adunk hangot nyíltan annak, hogy mennyivel kevesebbet keresnek a nők, mint a férfi kollégáik. Példaként említette, hogy jelenleg Németországban egy férfi 200-300 euróval többet kap egy szereplésért, mint egy nő.

Tóth Kinga is egyetértett a transzparencia szükségességében, bár ironikusan megjegyezte, hogy „szerencsére” Magyarországon ebben nagyjából egyenjogúak vagyunk, mert senki nem kap juttatást az ilyen megjelenésekért.

Klein Judit három programpontot olvasott fel, amelyek révén a feminizmus érdekeit lehetne szolgálni: zárni kellene az adatréseket, nem kellene  félni a kvótáktól, és nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a közös érdekképviseletre vagyis a „bandázásra”, majd reflektálásra kérte a beszélgetőpartnereket. Inokai elmondta, hogy bonyolult dolog ez, főleg a kvóták bevezetése, mert szerinte fontos szem előtt tartani, hogy egy folyamat részesei vagyunk, nem egy csapásra fog bekövetkezni a női egyenjogúság csodája, és ezért a kvótákkal is óvatosan kell bánni. Ezzel egyetértett Hidas Judit, szerinte sem célravezetőek az erőltetett kikötések.

A „bandázással” vagyis az összefogás kérdésével kapcsolatban Inokai az idősebb írónők szervezetekből való kiszorulását, marginalizálódását, míg Hidas a pénzhiányt és a kiégés problémáját emelte ki.

Utóbbi kifejtette, hogy tavalyig Magyarországon is működött a Szépírók Társaságán belül egy női érdekvédelmi csoport, a SZÍN, amelyben nők dolgoztak a közös érdekérvényesítésért, természetesen fizetség nélkül, vagy alkalmanként minimális juttatással. Ebből aztán kimerülés és kiégés lett, hiszen bármennyire is lelkes az ember, egy ilyen megfeszített, önkéntes munka nem tartható fenn hosszú ideig. A női alkotók érdekeit szerinte az szolgálhatná, ha különböző díjakról döntő kuratóriumok figyelembe vennék a nőket, mert az ezzel járó pénzjutalmakkal támogatnák a munkájukat, illetve előtérbe helyeznék őket a nyilvánosságban.

Tóth Kinga ehhez személyes megélését tette hozzá, elmondása szerint ő is kiégett már, elfáradt, és az állhatatos harcot már a saját határai védelmére cserélné le. Úgy gondolja, itt az ideje, hogy ne a civilek nyakába zúduljon a női érdekvédelem, hanem a parlamentben kezdjék el zárni azokat a bizonyos adatréseket.

Hozzátette, tapasztalatai alapján a szocializáció a legfőbb probléma, ennek tudja be, hogy a férfiak például nincsenek tisztában azzal, hogy vannak női témák az irodalomban. Nem feltétlen az empátia, sokkal inkább a tudás hiányos a társadalmunkban.

Az est első felét Tóth figyelemreméltó performansza zárta, melyben különböző háztartásban és természetben fellelhető anyagokkal, például kövekkel, súrolószivaccsal, vagy éppen gumikesztyűvel adott ki, majd rögzített helyben hangeffekteket. A női lét természetes és társadalmi kettősségét prezentáló hanghatások szolgáltak „háttérzajul”, ezek mellett pedig a költő az est szereplőinek műveiből kiválasztott részeket olvasott fel. Ezzel sajátos módon mutatott rá a mindennapi feladatok és az alkotás megszületésének egymás mellett élő ellentétére a női alkotók életében.

Az est második részében Kleintól Hidas Judit vette át a beszélgetés vezetését. Toldi Esztert, Lea Steiner költő fordítóját, Tóth Kingát, és az ő lektorát Sophia Matteikatot kérdezte kulturális különbségekről és identitásról, elsőként pedig a magyar kultúrához való kötődésükről. Matteikat elmesélte, hogy régóta vonzotta az ország és a nyelv, mivel vannak magyar családtagjai és gyerekkorában sokat jártak Magyarországra, így az egyetem kiválasztásakor kézenfekvő volt, hogy Budapestre jön, finnugor szakra. Az integrációval kapcsolatban pozitív tapasztalatairól számolt be, szerinte ugyanis a nyugati embert itt elég szívélyesen fogadják, kapott lehetőségeket, könnyen barátkozott, és mivel a felnőtt élete ide köti, most ezt a várost és országot érzi leginkább a sajátjának.

Toldi Eszter Matteikattal szemben magyar származású, de kisgyermek kora óta Németországban élt a szüleivel. Elmondta, hogy a családja ide köti, ugyanakkor tanulnia kellett azért, hogy ne felejtse el a magyar nyelvet. Arról számolt be, hogy miközben mindkét kultúrában szeretne benne lenni, és többnyire magáénak is érzi ezeket, az idegenségélmény fel-feltűnik mindkét kultúrához való viszonyában. Egyik sem otthonosabb számára, mint a másik, de ez szerinte nem feltétlenül baj.

Tóth Kinga esete egy harmadik példával szolgál a kettős identitásra, ugyanis ő Magyarországon nőtt fel, és a magyar az anyanyelve, de mivel a szocializmus idején volt német és osztrák csatornájuk a tévén, gyerekként beleszeretett a németül beszélő Batmanbe, így ez lett választott identitásának az ősélménye. Osztotta Matteikatnak azt a nézetét, hogy sokszor könnyebb egy idegen kultúrában egzotikumnak, turistának lenni, mint a sajátunkban idegenként mozogni.

Hidas Judit a nőnap apropóján megkérdezte a beszélgetőpartnereket, hogy mik a tapasztalataik a nőkkel való bánásmódot illetően a különböző kultúrákban. Tóth egy kissé kellemetlen személyes incidensről számolt be nevetve, amelynek során Grazban, mikor egy férfi megtudta, hogy magyar, elég heves udvarlásba kezdett, mert sok osztrák férfiban él az a sztereotípia, hogy a magyar nők háziasabbak. Aztán, mikor megtudta, hogy ki ő, és mivel foglalkozik, egyből visszavett a lelkesedéséből…

Toldi Eszter és Sophia Matteikat egyetértettek abban, hogy Magyarországon jobban jelen van a konzervatív látásmód, mint Németországban, és ez kiterjed a nőnapra is.

Metteikat kifejtette, hogy idéntől úgy tapasztalja, szülőhazájában komolyabban veszik ezt az ünnepet, nemcsak a naptárba van beleírva, például az ő tartományában munkaszüneti nap lett. Ez persze ugyanúgy gesztus értékű rendelet szerinte, nem hoz kardinális változást a nők helyzetében, de talán mégis hasznosabb, mint az az egy szimbolikus szál virág, melyet Magyarországon szoktak kapni a nők a férfiaktól. Toldi hozzátette, hogy természetesen jóindulatból adnak ilyenkor virágot, de látjuk, hogy ez mennyire felületes szokás. Viszont úgy látja, hogy mindkét országban változások indultak meg a nők helyzetére való odafigyelésben.

A tartalmas és színes estet felolvasások zárták, melyek ízelítőt adtak a szerzők és fordítók színvonalas munkáiból: Matteikat Tóth Kinga egyik művének fordítását, míg Hidas Judit Yael Inokai egyik regényrészletét olvasta fel, melyet Fodor Zsuzsa fordított magyarra. Toldi Eszter Lea Schneider prózaverskötetéből adta elő saját fordítását, Klein Judit pedig Hidas Judit Nem vagy többé az apám című regényének egy részletét olvasta fel.

Fotók: Mariia Kashtanova