„Ha ez egy színházi szöveg lenne, ezekkel a szavakkal kellene kezdődnie. Egy apa és egy fiú néhány méterre állnak egymástól egy hatalmas, üres térben…” Ezekkel a szavakkal kezdődik a Ki ölte meg az apámat? című előadás.  A színpad üres, a játszótér közepén egyedül a színészek (Bánky Sára, Bartos Ági, Csarkó Bettina, Csernák Norbert, Hrisztov Toma, L. Nagy Attila, Szekeres Máté) állnak. Néhányan szerelőkére emlékeztető overallt, mások csillogó partiruhát viselnek, miközben gipszből készült műlábat, műkezet és egy bábra emlékeztető gipszfejet tartanak a kezükben. A színpad szélén hasonlóan gipszből készült fehérre és rózsaszínre festett végtagok hevernek, létrehozva ezzel egy igazán szürreális atmoszférát.

A bevezető monológból az is kiderül, az apa és a fiú nem beszélnek egymással. Megtudjuk, csak a fiú beszél, ő meséli el a közös történetüket, megfosztva ezzel az apát a szólás lehetőségétől és önmagát egy fontos választól, talán éppen attól, amiért magát a történetet is elmondja. „Talán havazik” visszhangzik mind a hét színész szájából a mondat, majd a szín átrendeződik, a kerekesszék, a műlábak és a gipszfej értelmet nyer, a színészek egy hatalmas élő bábba rendeződnek, amely egy kerekesszékes férfit ábrázol, és megkezdődik a visszaemlékezés, amelynek apropóját egy hosszú idő után bekövetkezett találkozás jelenti a történetet elmesélő fiú és súlyos beteg apja között. A végkifejlet az előadásban nincs kimondva, de a címe egyértelműen jelzi: ki ölte meg az apámat? A monológ és az előadás egyben egy nyomozás is, válaszok keresése arra a kérdésre, hogy mi okozhatja egy korábban életerős, alig ötvenéves férfi halálát. Ebben a keresésben kapcsolódik össze a két, látszólag egymástól elváló történet, egy apa-fiú kapcsolat és a politika hatása az emberek életére.

A bevezető monológban elhangzik egy érdekes definíció: a rasszizmus nem más, mint a népesség egy részének korai halálra ítélése. A felhozott példák, bevándorlók, transzneműek azonnal irányítani kezdik a néző figyelmét. A monológból egy hétköznapi fogalmaink szerint rasszista apa képe bontakozik ki, aki inkább dolgozik gyárban egész életében csak azért, hogy elég férfias legyen, és aki képtelen elfogadni a fia homoszexualitását. A visszaemlékezés előrehaladtával azonban az események más fordulatot vesznek. Az apát baleset éri a gyárban, ami miatt gyakorlatilag mozgásképtelenné válik, majd a különböző politikai intézkedések hatására (gyógyszertámogatás és segély megvonása) állapota egyre súlyosabb lesz. A bevezető definíciónak megfelelően a rasszizmus miatt korai halálra ítélt áldozat nem (csak) a fiú, hanem a látszólag rasszista apa, akit gondolkozásmódja, életfelfogása elég szegénnyé tett ahhoz, hogy teljesen ki legyen szolgáltatva a politikának.

A kapcsolat drámája itt fordul át az egyén és a politika drámájába, és az előadás ekkor kezd rémisztően aktuálissá válni. Az apa halálát okozó francia politikai intézkedések mellé odakerülnek a magyar megfelelőik. Amikor a fiú monológjában elhangzik, hogy szándékosan sorolja fel az intézkedéseket meghozó politikusok nevét, mert nem szeretné, ha az utókor elfelejtené, amit tettek, a színészek felolvassák annak a 134 magyar politikusnak a nevét, akik megszavazták a szociális törvény 2022-es módosítását, amely az egyénről való gondoskodást a hozzátartozók és a civil szervezetek hatáskörébe utalja az állam helyett, amellyel az előadásban látott apáéhoz hasonló tragédiákat idézhet elő.

Az előadás a vádbeszédre emlékeztető végkifejletig tökéletesen modellezi a visszaemlékezés helyzetét és az asszociációk szabad áramlását. A fiú monológját nem egy színész mondja végig, hanem mind a heten bekapcsolódnak, felváltva játsszák a fiút, az anyát és az apát a különböző helyzetekben, miközben a többiek mozgással, tánccal és a legkülönfélébb eszközökből készített alkalmi bábokkal jelenítik meg a látottakat. Az elbeszélők váltogatása ellenére a visszaemlékezés a színészek egységes és összehangolt játékának köszönhetően mégis képes egészként működni, egyes jelenetek többször visszatérnek, ahogy az ember gondolkodásában is elfelejtődnek, majd újra felszínre bukkannak bizonyos emlékek.

Az előadás különlegessége a minimális eszközhasználat. A színészek végig színpadon vannak, ugyanabban a ruhában, amely egyszerre jeleníti meg az apa és a fiú világát. Saját testükkel hozzák létre a bábokat, a mozgásokat és a különböző hangokat, zenét is. Ez annyira jól működik, hogy mindenféle zenei aláfestés nélkül képesek megidézni egy Britney Spears számot vagy éppen a Titanic főcímdalát. A lecsupaszítottság jól illeszkedik az előadás alaphelyzetéhez is. Egy fiú az apjához beszélve, de az apa jelenlétének hiányában, csak önmagából építkezve próbálja megfejteni, újra felépíteni közös történetüket, míg el nem jut a kíméletlen végkifejletig: a látszólag rasszista apát éppen az általa támogatott és őt kihasználó politika ölte meg.

Édouard Louis: Ki ölte meg az apámat?
Fordította: Pallai Mara
Játsszák: Bánky Sára, Bartos Ági, Csarkó Bettina, Csernák Norbert, Hrisztov Toma, L. Nagy Attila, Szekeres Máté
Látvány: Lázár Helga
Zene: Kákonyi Árpád
Dramaturg: Bíró Bence
Asszisztens: Szirtes Lujza
Produkciós vezető: Gulyás Dóra
Rendezők: Kovács Domokos, Szenteczki Zita
Bemutató: 2023. február 28.
Jurányi Ház
Füge Produkció, ESZME
Fotó: Gulyás Dóra