A munka átalakulása

Ahhoz, hogy láthassuk, milyen változások tapasztalhatók az építészetben, érdemes a kreatív területeket egy kicsit távolabbról szemügyre venni. A múlt analógiái tanulságosak lehetnek, így például az, ahogyan a fotó feltalálása után a művészetek felszabadulhattak a perceptuális ekvivalencia kényszere alól. Egy eszköz által, amely elvileg elvette a festők kenyerét. Mostanra tudjuk, hogy a végeredmény az a művészet lett, amely új lehetőségeket nyitott az elvontabb érzelmek és gondolatok kifejezésére is. A hasonlóság komplexusától megszabadult modern festő ugyanakkor a néptől is elszakad, az utóbbi a hasonlóságot egyrészt a fényképpel, másrészt pedig a hozzá hasonló festészettel azonosítja. Végeredményben tehát mondhatjuk, hogy a modern művészet kialakulását a fotónak köszönhetjük.

DALL·E: Visualisation of the future city human network

Az építészet szempontjából a számítógép használata okozott hasonló mértékű változásokat. Lehetővé tette olyan bonyolult épületek megtervezését és megépítését, amelyek előtte elképzelhetetlenek voltak. Mindeközben a tervek feldolgozása hatékonyabbá vált, így kevesebb ember elegendő egy adott méretű épület megtervezéséhez, sőt a kivitelezés is hatékonyabbá vált. Az eszköz a kreatív folyamatokra is hatott, így felgyorsította a tervezési szakaszt, ezzel csökkentve a minőségi gondolatok kialakulásának idejét. Sokan sémák mentén használják a programot, gyorsan és alaposabb átgondolás nélkül készítik el a terveket.

Feltételezhető, hogy a mesterséges intelligencia ezt a folyamatot fogja felgyorsítani, és a minőség szempontjából polarizálódást várhatunk. Egyszerre törtéhet meg az, hogy egy néhány főt foglalkoztató iroda ezrével tervezi a jellegtelen, minden egyéni koncepciót nélkülöző társasházakat, és az is, hogy egy városrész kitalálása során kreatív gondolatok érvényesülnek, és a gépek ebben segítenek. A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés,

melyben más változások is szerepet játszhatnak. Amennyiben lesz rá igény, az építészek végre felszabadulhatnak a mérnöki lét prózai kötöttségei alól, és az eszközök segítségével olyan területekre fókuszálhatnak, amelyek valódi érzékenységet és tehetséget igényelnek. Ezzel együtt azonban a tapasztalat az, hogy a programok működtetéséhez újfajta szemléletnek kell megjelennie minden szakmában. A kommunikáció ugyanis alapvető fontosságú része a használatnak, hiszen az utasítások pontos megfogalmazása és azok ellenőrzése elkerülhetetlen lesz. A gép irányítása nem lesz egyszerű feladat, valamint az információk betáplálása is alapos előkészületeket igényelhet. Kérdés, hogy ebben a folyamatban a kreativitásnak milyen szerep juthat. Kialakulni látszik egy új szakma, a prompt engineer, ők lesznek, akik az utasításokat meg tudják fogalmazni a generatív eszközöknek. Félő, hogy ez is csak növelni fogja azoknak a táborát, akik monotonitástűrésük révén lehetnek sikeresek. Remélhetőleg azon kevesek is érvényesülhetnek majd, akiket eddig megkötött az a fajta művészetellenes mérnöki gondolkodás, amelyben az építész nem kreatív alkotó, hanem precíziós menedzser. A művészetek analógiájából kiindulva feltételezhető, hogy ezek az építészek ugyanúgy fogják a szakma határait feszegetni, mint a képzőművészek egy évszázaddal korábban. Az elvont gondolatok megfogalmazásának lehetősége ugyanis épületekkel vagy épületek nélkül is lehetséges. Napjainkban sok társadalmilag érzékeny projekteken dolgozó műhely van, ezek egyebek mellett a participációt és a fenntarthatóságot helyezik előtérbe. Egyre több építész dolgozik a szakma határterületein, így például a spekulációk világában. Az építészet dematerializálódása már az 1970-es években elindult, ekkor bontakozott ki a spekulatív építészet, melynek korunkban egyre nagyobb aktualitása van. A SUPERSTUDIO és az Archigram tervein utópisztikus világok bontakoztak ki, ezzel megváltoztatva az építészet lehetőségeit, erről Hulesh Máté építészfórumon megjelent cikke értekezik alaposabban.  Korunkban Liam Young a spekulatív építészet egyik legismertebb képviselője, aki mesterképzésen tanítja az új médiumok használatát és a kutatásokban rejlő lehetőségeket. Egyre többen látják be, hogy nem csupán manifesztált épületek formájában lehet a valódi problémákon segíteni. Tágabb perspektívából szemlélve más módon lehet reformokat elérni, a várostervezésen túl globális problémák modellezésével új lehetőségek nyílnak. A tervezők igen tág spektrumon képesek a különböző szakmák összhangját megteremteni, de a szellemi munkának korlátai vannak. Egyszerűen annyi szakterületet és információt kell a tervezőknek észben tartaniuk, hogy az emberi elme nem képes önmagában kezelni.  Ebben jelenthet segítséget az AI, azzal, hogy egy komplex rendszerben képes az összes változót egyszerre kezelni és különböző verziókat vizsgálni. 

DALL·E: Visualisation of the future city human network

Az építészet új lehetőségei

Tételezzük fel, hogy a jövő modellezése lehetségessé válna a mesterséges intelligencia által megerősített rendszerekkel. Az összes meglévő információt betáplálhatnánk a jelenről, így városok modelljeit, gazdasági kapcsolatokat, emberi kapcsolatokat és még az emberekre vonatkozó olyan információkat is, melyek segítségével a várható reakciókat is tudjuk vizsgálni. Ehhez elvileg minden rendelkezésre áll, bár kérdéses, hogy mindezen információk valaha egy kézbe kerülhetnek-e. Sajnos jelenleg problémás az információk olyan fajta összpontosulása, amely gazdasági szereplők kezében van, és nem olyan szervezeteknél, amelyek alapvetően az emberek érdekeit nézik. Talán egyszer hosszú távú érdekek miatt ezek az információk más csoportok számára is elérhetővé válhatnak, de egyelőre ez még kihívás. Mégis képzeljük el, hogy az egyes országok egymáshoz kapcsolódva játszanak egymással, modellezik az egyes döntések lehetséges kimeneteleit. Ez egy olyan science fiction, amelynek disztópikus és utópisztikus kimenetele lehet. Jobban belegondolva azonban ez már a jelen. Valójában a döntéshozók az adott léptékben és a rendelkezésre álló információk alapján ezt csinálják a hétköznapokban. Megértve azonban a lehetséges kimeneteleket befolyásoló változók számát, illetve az egymással összefüggő verziók kötöttségeit, aggasztó, hogy ezt most az emberi agy véges kapacitására bízzuk.

DALL·E: Art and architecture int he future city

Természetesen feltételezhető az, hogy a gépek ebben már most is segítenek, de nem láthatjuk, hogy milyen mértékben. Vélhetően intenzívebben, de számunkra egyáltalán nem transzparens módon. Lehet, hogy vannak különböző mestertervek, de a szereplők ebben inkább sakkbábuk, mint aktív résztvevők. Mi történne, ha az építészek elkezdenének ilyen programokat futtatni? Meg lehetne vajon jósolni azt, ahogyan egy adott város területei fel- illetve leértékelődnek? Láthatóvá válhatna az emberek mindennapi életének rutinja? Elképzelni is nehéz, milyen lehetőségek vannak a modellezésben. Eszközként olyan megoldások kikísérletezésére adódna lehetőség, melyet betonból és vasból évtizedek alatt tanulhattunk meg régebben. Hány kísérleti lakótelepet láttunk elvérezni és szlömös agglomerációként végezni? Vajon egy fejlesztő mondhatná, hogy ilyen blokkok építésével hozzájárul a város jövőjéhez? Annak ellenére, hogy ez remekül hangzik, egy igen fontos tényező még mindig hiányzik a rendszerből. Ez a tényező az, amelyik a mesterséges intelligenciát idézőjelbe teszi. Ez pedig az ember pontos ismerete és megértése.

Az ismeretlen a képletben

Annak ellenére, hogy a pszichológia tudománya és az agykutatás, valamint a további kapcsolódó tudományterületek igen komoly fejlődésen mentek keresztül az utóbbi évtizedekben, szembesülnünk kell azzal, hogy még mindig nem tudjuk pontosan leképezni az embert működtető programot. Bizonyos ösztönök, evolúciós előnyöket biztosító tulajdonságok, és a tudatnak tulajdonított racionálisnak tűnő cselekedetek feltérképezésén túl még mindig talánynak tekinthetőek az ember morális, lelki és egyéb szempontokból nem racionális cselekedetei. Természetesen vannak, akik mindent biokémiai folyamatokra vezetnek vissza, de ezzel kapcsolatban még vannak kérdőjelek. A számítógépes algoritmus analógiájával élve az emberi működést is tekinthetjük egy programnak, de ezt még nem tudjuk egyszerű kódokra visszavezetni. Az evolúció által évmilliók alatt kialakult reakciók és az egyénre jellemző sajátosságok egyedi rendszereként képzelhetjük el nagy általánosságban az embert. A telefonokba épített programok állítólag jobban ismernek minket, mint mi önmagunkat, de tudjuk jól, hogy ezek elsősorban a fogyasztást ösztönző célokból használt manipulálás miatt működhetnek és akkor is korlátosan. Ennyi erővel mondhatjuk, hogy az analóg kor marketingesei is jobban ismertek minket, mint mi magunkat, hiszen már akkor is remekül tudtak minket irányítani. A kérdés az, hogy a fogyasztáson túl létezhet-e olyan cél, amely érdekében érdemes minden releváns információt betáplálni egy rendszerbe. Vajon mi az a reális irány, amelyet megcélozhatunk egy olyan modellező program segítségével, amely a megvalósítás szempontjából is racionális?

DALL·E: Photo of the future

A modellező építész

Nem életszerű, hogy egy nagyobb vállalat elindít a közeljövőben egy ilyen projektet, de kisebb léptékben már a hétköznapok része a modellezés. A klímával, a közlekedéssel és az emberi hálózatokkal kapcsolatos kutatásokban a folyamatokat ábrázoló kódok és illusztrációk használata mindennapos. Mivel ezek a rendszerek egyre több adattal képesek dolgozni, prognosztizálható a lefedettség tágulása. Érdekes, hogy az építészek számára ezek az eszközök még nem képezik a mindennapok részét. Bár egyes egyetemeken már egészen komoly algoritmusokat használnak és próbálják az emberi viselkedést és az épített környezetet kapcsolatba hozni, egészében ezek még laborok szintjén működnek.

DALL·E: Visualisation of the future city human network

Amint ezek az eszközök a hétköznapi szoftverek szintjén is elérhetővé válnak, már csak az adatokhoz való hozzáférés és az irányítás felelőssége lesz kérdéses. Ahhoz, hogy a szakma képes legyen tevékenységei hosszú távú következményeit megismerni, szükséges lehet erre a fajta visszajelzésre, mely akár olyan diskurzusokat is kimozdíthat a holtpontról, mint a hosszú távú hasznosság kérdése, vagy az esztétikai befektetések megtérülése. Ezen túlmenően azonban sokkal nagyobb hatással bírhat egy olyan jövő ábrázolásának alulról jövő kezdeményezése, amelyben az emberiség együttműködése egy valóban fenntartható képet mutat, és reálisan kezeli az emberi természetet. A science fiction művek által felvázolt víziók közül sajnos inkább azok lettek ismertek, amelyekben a gépek fellázadnak ellenünk és leigáznak minket. Elég a Terminátor című filmre gondolni, de Philip K Dick Vulcanus kalapácsa című könyvében is konfliktus alakul kis a gép és az emberiség között. Ezzel szemben sok olyan mű íródott, melyben a szimbiózis árnyaltabb formái váltak láthatóvá, ezek eltérő absztrakt világokban mutatták be a lehetséges forgatókönyveket. A legismertebb Isaac Asimov alapítvány sorozata, illetve az egyéb robotikát érintő idealisztikus művei, melyekben a robotika három törvénye gátolja meg a konfliktust, de mostanra látható, hogy a mesterséges intelligencia kérdése sokkal bonyolultabb, mint azt Asimov vázolta. Mégis vannak tanulságai a tudományos-fantasztikus alkotásoknak, a fejlesztések egy része ugyanis visszavezethető a művekben felkínált kérdésekre, problémákra. A film, mint vizualizáció fontos szerepet játszott a tendenciák alakításában.

A jelen kommunikációs lehetőségei közül az AI segítségével történő modellezés és annak vizualizációja lehet az a közvetítő felület, mely egy pozitív jövőképet ábrázolva tud irányt mutatni korunk rémképeivel szemben.