A szomorúság háromszöge az első pillanattól fogva egyértelművé teszi számunkra, hogy a felszínesség, valamint az önmagunkról kialakított, a valóságnak meg nem felelő kép fontos szerepet fog játszani a filmben. Az első képkockákon pózoló férfi fotómodellek közül Carl (Harris Dickinson) történetét követjük végig, aki barátnőjével, a szintén modell és influencer Yayával (a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Charlbi Dean) vesz részt egy luxuskivitelű jachtkiránduláson. Bár Carl és Yaya is viszonylag jó anyagi körülmények között élnek, a tengeren lebegő izolált luxusvilágban mégis hétköznapinak tűnhetnek a többi szereplőhöz viszonyítva, az utat sem megvásárolták, hanem promóciós ajándékba kapták. A jacht fedélzetén a pénz minden, és bár az összes szereplő különböző, nem mindig tiszta forrásból merítette hatalmas vagyonát, egy közös bennük: úgy érzik, hogy az anyagiakból fakadó hatalmuk ebben a közegben mindenre feljogosítja őket. A kiránduláson kikapcsolódó milliomosok ugráltatják a személyzetet, képtelen elvárásokkal állnak elő, a hajón dolgozók pedig minden kívánságukat lesve kiszolgálják a két lábon járó pénzeszsákokat egészen addig, ameddig a rend fel nem borul.

A történet fordulópontja a kapitány vacsorája, a desszertre szó szerint a plafonig ér majd ugyanis a hányadék és a szar. A néző már jó előre sejtheti, hogy a vacsora nem haladhat terv szerint, hiszen aznapra vihart jósolnak, amit az út első pillanatától alkoholmámorban úszó kapitány figyelmen kívül hagy. A vacsora velőtrázóan humoros és gyomorforgató jelenete finomkodás nélkül viszi vászonra a pucér igazságot, mely szerint a vagyon nem védheti meg az embert a tulajdon bélműködésétől, a hatalom pedig pillanatok alatt semmivé tud foszlani, ha az erőviszonyokat váratlanul újradefiniálja egy erőszakosan megváltoztatott helyzet.

A dúsgazdag szereplőket hármas szerencsétlenség mozdítja ki a fényűző idillből: a már előre beharangozott vihar, megspékelve a látványos ételmérgezéssel, kalóztámadással díszítve. A jacht süllyedése után a pár életben maradt szereplő egy lakatlannak hitt szigeten találja magát, ahol rá kell ébredniük arra, hogy azok a látszatértékek, amelyekre az életüket eddig építették, semmit sem jelentenek katasztrófahelyzetben: az őserdő és a tenger szorításában kizárólag az életrevalóság, a természet ismerete nyújthat segítséget a túléléshez. A hierarchia kifordul, a jacht takarítónője mindenki parancsolójává, kapitányává válik, hiszen ő az egyetlen, aki képes halat fogni, tüzet rakni, életben maradni, és életben tartani a többieket.

A szomorúság háromszögének központi témája ez egyének, fajok és társadalmi rétegek közötti egyenlőtlenség, a film egyik legerősebb sajátossága ennek megfelelően az, ahogyan kifigurázza, kigúnyolja, majd lerohanja és kifosztja a felvilágosultnak vélt értékrendszerünket és gondolkodásmódunkat. Östlund nem fél megmutatni, hogy az emberi természet vad, és a civilizált, kifinomult viselkedés csupán a krízishelyzet beálltáig tud érvényesülni, ezt követően az emberen teljes mértékben eluralkodik a túlélés vágya, viselkedése ösztönöktől vezéreltté válik.

Östlund filmje elbizonytalanít, megrendít és még véletlenül sem nyújt megnyugtató válaszokat. A hajótörést követően, a szigeten történteket figyelve csupán egy konklúziót vonhatunk le az ember és társadalom viszonyáról: a státuszunkból adódó tekintélyünk, a méltóságunk és az egyenlőségre való törekvésünk csupán addig létezik, amíg megszokott, fizikai fenyegetéstől mentes környezetünkben vagyunk. Ha ebből kiszakadva az életünk forog kockán, akkor mindent és bármit megteszünk akár egy doboz ropiért is. Az előzetes ne ijesszen el senkit, a moziszékben ülve ugyanis egyáltalán nem a látványos hányások és hasmenések miatt érzi a legkellemetlenebbül magát a néző, sőt: a lecsupaszított emberi természettel lényegesen nehezebb szembenézni, mint a pucéran vergődő test gyengeségével.

Az egzisztenciális bizonytalanság leginkább Carl történetében bontakozik ki, akit a film nyitó- és zárójelenetében látunk. Azt gondolnánk, hogy mindene megvan, ám mégis állandó gyötrődésben él. Carl nem csupán tökéletes fizikummal rendelkezik, hanem pénze is van, és ugyanezek mondhatóak el a barátnőjéről, Yayáról. A modell ugyanakkor állandó feszültségben éli a mindennapjait, a fényűzés a legkevésbé sem segíti hozzá ahhoz, hogy ellazítsa a „szomorúság háromszögét”, ezt az aggodalmat kifejező ráncot, amely a szemöldökök között helyezkedik el, és amely a film címét is adta. A fizikai adottságok, a státusz és az anyagi jólét Östlund értelmezésében tehát nem csupán törékeny értékrendszert képeznek, de valódi elégedettséget sem nyújthatnak, sőt: olyan látszatboldogságot konstruálnak meg, amelyet mások feltételeznek rólunk, és amelyet mi valójában nem is érzünk.

A szomorúság háromszöge lebilincselő moziélmény, olyan történet, amely hosszú ideig nem hagy nyugodni. Izgalmas önismereti tapasztalatot nyújthat mindenkinek, aki készen áll arra, hogy ne csak a szereplők tetteit és viselkedését igyekezzen értelmezni, hanem saját személyiségét is felülvizsgálja a látottak nyomán. A gyomorforgató jeleneteken jó eséllyel hamar túlteszi magát a néző, de a civilizált emberi természetről alkotott képünk hamis mivoltával való szembesülés hosszas, és jó eséllyel kényelmetlen egyéni feladat marad.

A szomorúság háromszöge – színes, svéd fekete vígjáték, 141 perc, 2022. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott. Rendező: Ruben Östlund. Forgatókönyvíró: Ruben Östlund. Fényképezte:  Fredrik Wenzel. Producer: Philippe Bober, Erik Hemmendorff. Vágó: Mikel Cee Karlsson, Ruben Östlund. Hang: Dolby Digital 5.1. Főszereplők:  Harris Dickinson, Dolly De Leon, Woody Harrelson, Thobias Thorwid, Charlbi Dean. Bemutató dátuma: 2022. 10. 06. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

 Jelenetképek forrása: Vertigo Média