PRAE.HU: A mostani tárlatot Gadányi Jenő szakrális témájú képeiből válogatta. Mi volt ennek az oka?

Rainer Péter: Kicsit pontosítanék, nem általában szakrális témájú képekről, hanem szakrális természetről van szó, ami gyakorlatilag csupa tájkép (Gadányinak vannak kifejezetten szakrális figurális képei is – Krisztus, Mária –, de most nem ezekről van szó). A csavar ott van, ha Isten teremtette a világot, akkor minden szakrális, azaz isteni, profán csak annyiban, amennyiben az ember azzá tette. Gadányi ránk maradt életművének talán kétharmada tájkép – és ezek szerintem mind szakrális tájak, összességében szakrális természet. Ezek a művek valahol a valós (megfogható) és a szellemi (megfoghatatlan) határán mozognak – csodálatosak. Ennek a csodának a meg-, felmutatása inspirált – a válogatás természetesen szubjektív.

Kék növények (1947 körül)

PRAE.HU: A megnyitón Ön a művész szavait idézte, amely egy régi kiállítása kapcsán hangzott el. Beszédében Dürerre, Goyára és Rembradtra hivatkozva a szemlélők rajzzal szembeni előítéleteit szerette volna feloldani, mivel sokan a festményt többre értékelik. Nagyon tetszett a megfogalmazása, hogy a rajz a kihagyások művészete, tőmondatokban fejezi ki a mondanivalót. Valóságos alkotás-lélektani fejtegetést hallottunk! Érdemes lenne az írásait megjelentetni! Vagy már megjelentek?

R.P.: Gadányi 1954-ben elhangzott fejtegetése ma is megállja a helyét – úgy gondoltam, szép gesztus, tisztelgés, ha közel hetven év után ismét ő nyitja meg a saját kiállítását – bár a válogatást már én követtem el. Kérdésére válaszolva, 2001-ben az öcsémnek, Rainer Pálnak sikerült Veszprémben kiadatnia Gadányi Jenőné: Egy fiók tartalma – Gadányi Jenő művészeti írásai, kritikák, újságcikkek művészeti eseményekről 1920-tól című kisalakú könyvét, melyben válogatott írásai szerepelnek. Jómagam szerkesztettem egy Gadányi albumot, róla, művészetéről és tőle való írásokkal, képekkel, 2015-ben jelent meg. A könyvek nálam elérhetők.

Virágok (1958 körül) 

PRAE.HU: A Műcsarnokbeli 2017-es életmű-kiállítása kapcsán olvashattuk, hogy képei nem a látványból, hanem az élményből születnek. Műalkotásain a konstrukciós szerkesztési mód mellett a színeknek és az asszociációnak is fontos szerep jut. Önhöz mely alkotásai állnak a legközelebb?

R.P.: A már említett Gadányi-album képválogatását (és a teljes grafikai tervezését) én csináltam. A 260 kép tükrözi, mely Gadányi-munkákat kedvelem – természetesen a válogatott képek lefedik a teljes (általam ismert) életművet. A hivatkozott műcsarnoki kiállítás képeinek zöme is az album alapján lett összeállítva. Az album borítójára a Zsennyei ősz került, az oeuvre reprezentáns darabja, jellegzetes, „tipikus” Gadányi kép. Keletkezéséről nincs ismeretem, de feltételezem, hogy a zsennyei kastélypark lenyűgöző, hatalmas ősfái, buja vegetációja nagyapámra is hatással voltak és az élményből végül kép lett. Persze nem naturalista, vagy realista ábrázolás, hanem átírt, átfogalmazott, amolyan igazi, esszenciális gadányis kép. Szerintem csodálatos; egyszerre áraszt nyugalmat (de nem unalmat), meghittséget, valami leírhatatlan vibrálást (de nem izgalmat) és fennköltséget (de nem fennhéjázást). A kép maga a totális természet. Nem tudom, mennyire sikerült érzékeltetni, leírni, mit mond nekem a kép, de valami ilyesmi miatt az egyik legkedvesebb képem.

Zsennyei ősz (1955) 

PRAE.HU: Tudható Gadányi Jenőről, hogy anyai nagybátyja Vaszary János, aki mestere, és rajta kívül számos tehetség elindítója volt, Kassák Lajos pedig a barátja és méltatója. „A modern magyar festészet egyéni, lírai hangú művésze” – áll Gadányi Kiss János altábornagy utcai lakóházán elhelyezett emléktáblán. Úgy tűnik azonban, hogy művészete nincs annyira a köztudatban. Vajon miért?

R.P.: Ha lehet ilyet mondani: azért, mert rosszkor halt meg. Túlélő pályatársainak zöme – a kvalitástól szinte függetlenül – díjakban, elismerésekben részesült, őt pedig úgy elfelejtették, mintha nem is élt volna. Úgy érzem Gadányi vesszőfutása, kálváriája ma is tart, ezt azért gondolom, mert bár több mint 60 éve halott, de művészetének elismertetése még mindig komoly akadályokba ütközik, leginkább a szakemberek részéről. Pl. az Európai Iskola tagjai sorából rendre kihagyják, több korabeli rangos esemény résztvevőjeként nem említik, a tervezett nagymonográfia – melyet Körner Éva, majd Csorba Géza írt és senki nem folytatott – sem készült el, és még sorolhatnám… Avantgárd – élharcos – volt, szó szerint, egyik fennálló rend(szer)nek sem volt kegyeltje, inkább megtűrtje, ha épp nem kitaszítottja. Ma a felejtés, az agyonhallgatás légköre lengi körül. Ebből a feledés homályából való napfényre segítés az én és az Alapítvány legfőbb feladata – minden lehetséges eszközzel –, elvégre a magyar és az egyetemes piktúra egyik jelentős, meghatározó, megkerülhetetlen alakjáról van szó!

Vegetáció III. (1959)

PRAE.HU: Ön építész, belsőépítész lett, pályaválasztásában nyilván szerepet játszott a családi indíttatás. Milyen inspirációkat kapott a nagyapjától?

R.P.: Kisgyerekkoromban sokat voltam a nagyszüleimnél Békásmegyeren. Egyrészt nagyapám képei (bár sosem tanított), másrészt a falu, a természetközelség hatott rám életreszólóan. Nyilván ösztönszerűen és kevésbé tudatosan. Máig nagyapám képeiből és a természetből töltekezem. Másfél éves koromtól firkálok-rajzolok, kora gyermekkorom óta fúrok-faragok. Nagyanyám és a szüleim szerették volna, ha a nagyapa nyomdokába lépek. Már viszonylag korán tudatára ébredtem, hogy belőlem nem lesz Gadányi. A síkbeli ténykedés – rajzolás, festés – sem elégített ki. Így lettem végül belsőépítész és építész.

Rainer Péter portréja (fotó: Aknay Tibor)

PRAE.HU: Gadányi szellemi örökségét ápolja az ön által létrehozott alapítvány. Milyen eredményeket értek el eddig?

R.P.: A több mint 30 éve bejegyzett Alapítvány komoly eredményeket ért el. Folyamatosan gyűjtjük, rendezzük, feldolgozzuk a Gadányival kapcsolatos anyagokat. Eddig 27 emlékkiállítást sikerült szervezni, rendezni. Sok közös kiállításra kölcsönöztünk képet. Több cikket írtam és írattam munkásságáról, életművéről. 2015-ben sikerült kiadatni – 20 év gyűjtőmunka válogatásaként – a nagy Gadányi-albumot (írások róla, tőle, 260 kép, 256 o.) Számos könyvbemutatót, előadást tartottunk. 2016-ban javaslatomra Esztergom posztumusz díszpolgára lett. Gadányi konferenciát szerveztünk Esztergomban. 2017-ben a Műcsarnokban megrendezhettem az eddigi legteljesebb, legnagyobb Gadányi kiállítást. Tárlatvezetéseket tartottam. 2019-ben időszakos kiállításoknak helyet adó Gadányi termet hoztunk létre az OORI-ban. Évente rendbetesszük a sírját és megkoszorúzzuk az emléktábláját. A nagy áttörés – az állandó Gadányi-kiállítás létrehozása – azonban még várat magára. Itt (is) köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik támogatták – vagy legalább nem gátolták – a Gadányi-életmű napfényre hozását, közkinccsé tételét.

PRAE.HU: Kérem, beszéljen további terveiről is!

R.P.: Szeretném, ha a XII. kerületben, ahol ’45-től haláláig lakott Gadányi, kicsit nagyobb figyelem, tisztelet illetné, pl. díszpolgár lehetne, és állandó kiállítóhelyet is kaphatna. Egy Gadányi filmet is szeretnék összehozni, remélem előbb-utóbb sikerül. Szeretném megélni, hogy Esztergom város vezetése az 1977-ben nagyanyámmal kötött adományozási szerződésben vállaltaknak végre – 45 év után! – eleget tesz, és lesz állandó Gadányi kiállítás Esztergomban. Elvégre a magyar és az egyetemes festészet egyik jelentős, meghatározó, megkerülhetetlen alakjáról van szó! Emellett a saját munkámban is szeretnék még pár dolgot letenni az asztalra – egy nagyobb összegző, életmű-kiállításra készülök. Köszönöm a beszélgetést.

A tárlat április 19-ig megtekinthető a Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal 1. emeleti Folyosógalériáján, (Budapest, XII. Böszörményi út 23-25.) az önkormányzat hivatali idejében: hétfőnként 13–17.30-ig, és szerdánként 8–16 óráig, vagy Rainer Péterrel egyeztetve, tel: +36 1 3552078, e-mail: gadanyi@gmail.com

Kék fák (1950 körül)