Az is igaz azonban, hogy a havonta átlagosan megjelenő három album – amelyek gyakorta közvetlenül Zorn személyéhez köthetőek –, messze több, mint amivel hosszútávon magas színvonalat lehetne fenntartani. Számos formációja közül a sokáig kvartettként működő, szaxofon – trombita – nagybőgő – dob felállású Masada az egyik legnagyobb hatású. Ez a zenekar egyértelműen az Ornette Coleman, Don Cherry, Charlie Haden és Billy Higgins fémjelezte hagyományt követte, ahol a zene szabadságát a harmónia hangszer hiánya is erősíti. Ám legalább ennyire fontos eredője ennek a zenének a zsidó identitás, amely új megvilágításba helyezte a free jazzből átvett zenei elemeket. A zsidó gyökereket nem csupán a zenekar neve-, de rendre a kompozíciók címe és azok téma dallamai is hordozzák. Zorn elsőként 200, majd egy második alkotói periódusban még 100 kompozíciót írt az első, akusztikus felállásra, amely darabok közül jó néhány egy 10 albumos, tematikus sorozatban jelent meg, valamint koncert felvételeken is publikálásra került. A fellépések előtt döntöttek arról (személyesen tanúja voltam egy koncert előtti másfél órás beállásuknak), mi hangozzon el a 300 (mára ez a szám még tovább emelkedett) darab közül egy adott este. E repertoár továbbélése aztán egy nagyobb létszámú zenekar az Electric Masada tolmácsolásában folytatódott, de még olyan extrém lemez is megjelent, ahol a zenekarvezető, zeneszerző Zorn helyett Joe Lovano szólaltatta meg a szaxofonszólamokat.

A zenekar legújabb reinkarnációja a New Masada Quartet, amely 2019-es megalakulásakor az eddigiekhez képest szinte teljesen új tagságot hozott. Jorge Roeder nagybőgős és a dobos Kenny Wollesen személyében Julian Lage akkori triója került Zorn mellé, de gyorsan hozzá kell tenni, hogy mind Lage, mind Wollesen (utóbbi többek között az Electric Masada tagjaként) hosszú évek, sőt évtizedek óta alkotótársai a szaxofonos zenekarvezetőnek. Az új felállás első lemeze 2021-ben jelent meg, amit tekintve, hogy ekkora Lage a modern jazz-gitározás meghatározó alakjává lépett elő, valamint az eddig felsorolt előzmények folytán, nagy várakozás előzött meg. A nemzetközi sajtómegjelenések ismeretében azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az első lemez nem csupán nekem okozott csalódást. Ezek tehát azok az előzmények, amelyek tudatában nekiültem a második, 2023. január 20-án napvilágot látott albumuk meghallgatásának.

Megkockáztatom, hogy Zornt és az eredeti felállás trombitását, Dave Douglast kivéve (aki a koncerteken minden darabot kívülről játszott) nem valószínű, hogy van ember, aki minden a „Masada songbookban” szereplő kompozíciót ismerne, de ezzel együtt is szinte biztos vagyok abban, hogy erre a lemezalbumra nem született új alkotás. A számok, az „Idalah Abal”, a „Ne’eman”, az „Abidan”, a „Jair”, az „Ashnah”, a „Rahtiel” jól ismert „klasszikus” Masada darabok, amíg a „Achshaph” is egy régebbi, de talán némileg ismeretlenebb kompozíció. A „Jair” egyébiránt a lemez mélypontja, amennyiben a „Ornettos” hangzású szabad témát követő kollektív improvizációban megjelenő tradicionális rock&roll gitár kíséret kifejezetten oda nem illő, majdhogynem ízléstelen. Ennek a zenei megoldásnak a gyökerét talán Zorn egy régebbi zenekarának a Naked City-nek a koncepciójában kereshetjük, ám ott a műfajok kavalkádja, a pillanatokra felmerülő egymásnak ellentmondó műfaji elemek kifejezetten erőssé tették a zenei folyamatot, szemben az itt hallhatóval.

Ezzel együtt rá kell mutatni arra, hogy a felvételen kiemelkedően jó zenészek játszanak, akik ezúttal is igen magas színvonalon teljesítenek. Kiragadva példának okáért az „Abidan" nagybőgőszólóját vagy éppen „Ne’eman” című darabban hallható gitárrögtönzést (amit, számomra legalábbis teljesen indokolatlanul szakít meg a szaxofon, amely ezt megelőzően már egy nagyobb lélegzetvételű improvizációt mutatott be), vagy akár a dobolás színvonalát az egész album tekintetében, gyöngyszemeket is felfedezhetünk. Nincsenek valós zenei hibák, inkább valamiféle érzet (vagy még inkább ennek hiánya) az, ami okán ez a lemez sem hozta meg a várt áttörést. Nehéz megmondani mi lehet a legfőbb akadálya annak, hogy ilyen adottságú zenekar, ezeket az egyébként szintén jól megírt – talán kicsit már túljátszott – darabokat ne tudja új fénybe helyezni. Lehet gond az, hogy szemben az eredeti felállással ebben a zenekarban nincs a zenészeknek zsidó zenei kötődése, ámbár Lage például igen jó stiláris érzékkel közelít a kompozíciókhoz, Wollesen pedig alaposan ismeri a „Masada-hangzást”. Mindennek ellenére sem születik meg a kellő kohézió. Ezenfelül úgy gondolom nem szerencsés a free jazz elemek erőltetése ennek az együttesnek az esetében, ahol mint stílusgyakorlatot tudják a zenészek csupán ezt megvalósítani, de nem válik energikussá a szabad-zenei részek megszólaltatása. Mindazonáltal, van egy rossz minőségű koncertfelvételem, még az első lemez megjelenése előtti időből, ahol sokkal megkapóbban játszik a négyesfogat, mint a hivatalosan megjelent hanghordozókon. Éppen ezért szeretném felhívni a figyelmet a New Masada Quartet koncertjére, ami 2023. július 8-án kerül megrendezésre a bécsi Porgy and Bess jazz klubban, amely kivételezett helyzetben van, mert Zorn a világon összesen két klubban hajlandó fellépni, amúgy csak fesztiválokon és koncerttermekben hallható, és ebben a turnéban Magyarország nem szerepel, mint állomás.

Ha ennek az írásnak a tárgyát nem is tudom jó szívvel ajánlani, de annál inkább azon számomra kedves lemezeket, amelyeken a fenn említett darabok korábban már szerepeltek:

John Zorn – Masada: Alef (DIW, DIW–888, 1994.)

Masada: Live In Jerusalem (Tzadik, TZ 7322, 1994.)

John Zorn – Masada: Gimel (DIW, DIW–890, 1995.)

… valamint Lage triójának koncert albumát (ezen nem Jorge Roeder, hanem Scott Colley bőgőzik), ami szintén figyelemre méltó:

Julian Lage: Live in Los Angeles (Mack Avenue Records, 2016.)