Talán nem bántó kijelentés azt állítani, hogy Lovas Ildikó regénye nem kifejezetten színpadi anyag. Az Amikor Isten hasba rúg (Forum, Újvidék, 2020) szövegfolyama a műnemek szokatlan elegye: épp oly joggal tekinthető lírába oltott prózának, mint formabontó könyvdrámának, hiszen ha nem is hagyományos értelemben vett dialógusokból, de a szereplők jelzett megszólalásaiból áll össze. A rendező Urbán Andrást viszont aligha az izgatja egy-egy szövegben, hogy színpadra termett munkáról van-e szó. A könyv Brenner József / Csáth Géza életét, családtörténetét, legendáriumát dolgozza át egyetlen nehezen szétszálazható szövetté, és voltaképpen az előadás sem tesz mást. A nyitó képben Kucsov Borisz lebeg magzatpózban egy vízzel teli akváriumban, miközben a vajúdás és szülés jelenete zajlik (anya: Fülöp Tímea). Brenner József története így hát a világra jövetel előtt veszi kezdetét, hogy aztán jóval a halála után kapjon újabb fordulatokat: a szoboravatással, a naplók nyilvánosságra kerülésével, azzal a privát tragédiával, amely az önmagában is tragikus pályához mintegy függelékként csatlakozik, és amelyben a lánya (Banka Lívia) kénytelen főszerepet játszani.

Minden, ami a színpadon végbemegy, az időrendet tekintve lineáris ugyan, azonban semmilyen más tekintetben nem az. A formai megoldást a hangjáték jelenti: előre felvett szövegkollázst hallunk (egyedül Banka Lívia szólal meg a saját hangján az előadás utolsó szakaszában), és ez kerül összjátékba az expresszív-szürreális jelenetek ugyancsak kollázsszerkezetű sorával, aminek újabb dimenziót kölcsönöz Mezei Szilárd zenéjének erőteljes atmoszférája. Az előadás mellbevágóan erős pillanatokkal szolgál, miközben nemcsak a Csáth alakja köré szövődő képzeteket és mitológiát idézi meg, hanem démonainak szép számú seregletét is. Megjelenik egy kosztümöt viselő idősebb hölgy, a feje papírpólyába csomagolva; előrebotorkál, helyet foglal, majd egy ollóval felnyiszálja az álarcot, és alatta Kucsov Borisz műanyag fóliába tekert, légszomjjal küszködő arca bukkan fel. A fizikai veszély (legalábbis annak az érzete) olyan éles helyzetet teremt, amely az önmagában elemelt, groteszk képet váratlan erővel teszi reálissá és jelenlevővé.

Az összhatáshoz a képek és jelenetek komponáltságán túl a színészi munkának az a nagyfokú koncentráltsága is hozzájárul, ami a szabadkai színház előadásaira általában is jellemző. Mindamellett az előadás fölkínál egy olyan tanulságot is, amely – legalábbis a magyar vidék egy másik szegletéből nézve – túlmutat a saját önértékén. Az Amikor Isten hasba rúg azt demonstrálja, hogy a szabadkai színház képes határozott és elfogulatlan pillantást vetni a saját kultúrájára. Kérdés, hogy vajon egy hasonló igényű előadás lehetséges volna-e más magyar városban is, és ha igen, miképpen festene.

*

A második este Urbán András 2018 óta futó rendezését, Az Úr nevébent láthatjuk. Nem okoz meglepetést annak, aki ismeri Urbán közelmúltbeli társadalmi punk-előadásait, mint amilyen A trianoni csata vagy az észak-macedón Bitolai Nemzeti Színházban rendezett History of Motherfuckers. Provokatív, direkt és sötét humorú előadás, amelyet a migrációs válság hívott életre, és amely az intolerancia és a racionális érvelésnek hangzó összeesküvéselméletek szólamaiból építkezik. A hosszú intró során a négy színész körülbelül az előadás harmadáig ezeket a szövegeket árasztja ránk, míg végül egy idő után a gyűlöletbeszéd áradata szinte elválik a konkrét jelentéstől, és már-már akusztikai provokációvá lényegül. Mindebbe később beleszövődnek a brutális akciójelenetek (a legemlékezetesebb a füstölt disznófej széttrancsírozása és felzabálása), mint ahogy a radikális iszlám politikának a nyugati kultúrára irányuló ellenséges szólamai, vagy a muszlim nők helyzetére vonatkozó körök is (se az „eszmefuttás”, se az „érvek és ellenérvek” nem lenne ideillő fordulat). És ha már beszédszólamoknál és szövegmintáknál tartunk: az előadást a katolikus egyház menekültekről szóló tanítása nyitja, és elhangzik benne mind a Miatyánk, mind a Hiszekegy, mind az iszlám napi ima szövege (a rituális mosakodással bevezetve, teljes egészében arabul, a színészek közös előadásában). A méltó és igazságos ütközik-keveredik a méltatlannal és igazságtalannal, miként a színpadon, úgy a közönségben is, és talán épp ez Az Úr nevében fő ambíciója. Mert beszédmódok és főleg a beszédpozíciók váltakozása (van olyan jelenet, amelyben a színészek önmagukat, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatát, pontosabban önmaguk karikatúráját alakítják) hintába ülteti a nézőt, aki aztán eltöprenghet azon, hogy egész pontosan min és miért is nevet.

Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem pusztán egy „politizáló előadásról” van szó. A szövegek jó része Szabadkára (olykor Kelebiába, egy migrációs nyomásnak erősen kitett közegbe) helyezi magát, és gyaníthatóan nem íróasztal mellett született érvekről-mondatokról van szó: a Kosztolányi Dezső Színház – akárcsak előző nap a Csáth-darabban – ismét csak egyszerre tud radikálisan lokális és radikálisan univerzális lenni.

*

A harmadik előadás a Budapestről meghívott Hegymegi Máté decemberi szabadkai bemutatója. Gunilla Boëthius drámája, A föld fia (magyarul megtalálható a Jegesmedvék című kortárs svéd drámagyűjteményben, Napkút Kiadó, Bp. 2012). A darab egy, mondhatni, hétköznapi konfliktushelyzetre épül: egy házaspárnak fogyatékos gyermeke születik, és az ebből fakadó feszültségek idővel szétrobbantják a családot. A szerző azonban a pszichológiai szituációt kifordító ötlet révén meseszerű-mágikus szférába emeli a történetet. A kis Kalle „fogyatékossága” abban áll, hogy a földbe ékelve (gyökerezve?) születik az erdő kellős közepén, és úgy tűnik, hogy ebből a helyzetéből nem lehet kimozdítani. A föld fia egyszerre kínál lehetőséget a pszichologizáló és a stilizált játékra, és Hegymegi ezt jó arányérzékkel használja ki. A dráma eredeti – kissé talán matt – szövegét helyenként elevenebbé-humorosabbá tették, de a történet mágikus realista alaphangoltsága mindvégig megmarad.

A színpadkép, valamint az effektek költőiek és látványosak. Kalle az előadás kezdetétől jelen van a színpad közepén, derékig a földbe ásva. Ezt az eleve adott, állóképszerű statikus szerkezet a rendezés különféle ötletes eszközökkel – takarófóliával, szélgéppel, a technikai személyzet beemelésével – teszi dinamikussá. A színészi munka pontos és ihletett mindhárom darabban, de míg a másik két előadás során olyan társulati összjátékról van szó, ahol nincsenek hagyományos értelemben vett drámai karakterek, se úgynevezett jellemfejlődés, itt más a helyzet. Kalle szerepében a Mészáros Gábor mesteri módon rajzolja föl a kisgyerektől a tehetetlenül lázadó, dühös kamaszig húzódó ívet, de az egész társulat kiváló alakítások sorát nyújtja. Merthogy ez az ív nem önmagában áll: az is szükséges hozzá, hogy Fülöp Tímea és Kucsov Borisz (a „jelenetek egy házasságból” jegyében) jó ritmusban építse a szülőpáros folyamatos távolodását, valamint Verebes Andrea is a nagymama karakterét a toxikus anyukától a temetetlen halottig, Búbos Dávid pedig elegáns magabiztossággal alkossa meg a családot szétrobbantó lelkész szerepét.

A három különböző stílusú és eltérő ambíciójú előadás végső soron egymást egészíti ki, és együtt rajzol ki egy összetett portrét a szabadkai színházról. Ugyanakkor olyan portré ez, amelyik inkább pillanatfelvétel, hiszen nem véglegesen rögzített, hanem folyamatos változásban van – olyannyira, hogy ennek a cikknek a befejezését írva érkezett a hír, miszerint Urbán András Mészáros Gábornak adja át az igazgatói stafétát Szabadkán. Kíváncsian várjuk a történet újabb fejezetét.

Vendégváró Fesztivál. Budapest, Bethlen Téri Színház, 2023. február 17–19.

11. Vendégváró Fesztivál
Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásai
Bethlen Téri Színház
2023. február 17-19.

Lovas Ildikó: Amikor Isten hasba rúg
Játsszák: Banka Lívia, Crnkovity Gabriella, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Ozsvár Róbert, Verebes Andrea
Zeneszerző: Mezei Szilárd
Korrepetitor: Szerda Árpád
A hangfelvételben közreműködtek: Szvetnyik Margit – hegedű, Horváth-Tóth Viktória – hegedű, Lucza Pálma – brácsa, Mészáros Zsuzsana – cselló, Malina Ervin – nagybőgő, Filip Čapo – zongora, Csík István – ütőhangszerek
Hangmérnök: Lazar Zivanac
Dramaturg: Góli Kornélia
Díszlet: Urbán András
Jelmez: Marina Sremac
Maszkok: Daniela Mamužić
Rendező: Urbán András

Az Úr nevében
Játsszák: Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Nagyabonyi Emese
Dramaturg: Gyarmati Kata
Látvány: Urbán András
Zene: Irena Popović
Koreográfus: Vedrana Božinović
Rendező: Urbán András

Gunilla Boëthius: A föld fia
Játsszák: Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Verebes Andrea
Fordította Szappanos Gábor
Dramaturg: Balázs Júlia
Díszlet: Fekete Anna
Jelmez: Pető Kata
Zene: Urbán Kristóf
Fény: Majoros Róbert
Rendezőasszisztens
Szerda Zsófia
Rendező: Hegymegi Máté
Fotó: Molnár Edvárd