Egyes szerzők a rendszer ellen, mások a vallási korlátozás és az álszemérem ellen emeltek tollat. Sokan a szabadságot látták bennük, mások a lázadást és a polgárpukkasztást, azonban ezen művek irodalmi értéke megkérdőjelezhetetlen mind a mai napig. Az ókori görögöktől számos pajzán jelenetet megörökítő cseréptöredék maradt ránk, a hetérák pedig "társadalmi intézmények" voltak az ókori városállamokban, szépségüket elismerés és csodálat övezte, létük nem volt megbotránkoztató.

A régi Indiából származó, a mai napig népszerű Káma-Szútra bizonyítja, hogy a szexuális örömszerzés ezernyi válfaját ismerték már akkor is, és cseppet sem gondolták bűnnek. Sőt, egyenesen az istenekkel való egyesülést képviselte. Palotáik falain szeretkező párok fagytak domborművekbe, s a pozitúrák gimnasztikai gyakorlatnak is elmennének.

A középkori Európában a Biblia volt a mérce, ebből kifolyólag a szexuális szabadság egyenesen paráználkodásnak, így bűnnek számított, hiszen a puszta örömért, a gyermeknemzési cél nélküli aktus elítélendő volt. Ezt a képet finomítja az Udvariatlan szerelem című antológia, amely átfogó képet nyújt az európai obszcén költészetről.

A reneszánsz beköszöntével az emberközpontúság újraéled, értékrendje összefonódik az ókor iránti tisztelettel, az ókori kultúra újraértelmezésének szándékával. A reneszánsz bölcsője Itália, amelynek kulturális gyökerei az antik világig nyúlnak vissza. Gondoljunk Petrarca Daloskönyvére, melyben a szerelmi vágyakozás édes-keserű érzéseiről ír, vagy Boccaccio Dekameronjára, melyben összesen száz kisepikai szöveg a földi boldogságot járja körül, nem kevés erotikával fűszerezve.

Az angol Chaucer Boccaccio követője volt, a Canterbury mesék című verses gyűjteményében a mesélők tanulságos, zömmel erősen gunyoros és pajzán történeteket ecsetelnek.


A pajzánság tetőzik

Az erotikusnál jóval súlyosabb irodalmi téma egyik gigantikus úttörője a francia Sade márki, aki elképesztő szexuális passziókat örökített meg, melyekre sajátságos szabadságfilozófiáját építette. Korabeli sikerét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 74 évéből 27-et tébolydában töltött. Nemesi rangja miatt kivégezni nem lehetett, így az elzárás és bolonddá bélyegzés volt a legkézenfekvőbb megoldás.

Talán legismertebb műve a Justine, avagy az erény bukása kortársait olyannyira megbotránkoztatta, hogy megpróbálták betiltatni és megsemmisíteni. Az a tény, hogy a mű ma is megvásárolható, azoknak köszönhető, akik illegálisan terjesztették.

Sade márki legnagyobb bűne nem az erőszak és a csoportszex megdöbbentő módjainak ábrázolása volt, hanem az, hogy írásaiban erősen támadta az egyházat. A szerzeteseket kéjvágyó, erőszakos, dőzsölő, képmutató alakokként mutatja be. Vallásellenes kirohanásai minden könyvében megtalálhatók. A márki a szexuális fogások minden fajtáját végigvette, újat mondani utána szinte lehetetlen, így művei napjainkban is igen ütősek. Egyes írásaiban felvázolt bizarr szexuális pozitúráit később szakemberek lemodellezték, és arra jöttek rá, hogy azokat lehetetlen végrehajtani; így fellélegezhet az olvasó, hogy az egész lényegében mégis csak egy mese. Mese felnőtteknek. Az anális szexet, a homoszexualitást, az állatokkal létesített nemi aktust és a különféle segédeszközök használatát is részletesen írja le. A világirodalom Sade márki számos követőjét ismeri. Később Apollinaire, a franciák nagy költője brutalitástól és pedofíliától sem mentes Tizenegyezer vessző című regénye váltott ki hatalmas felháborodást.

Akadt olyan is, aki nem csak írta, hanem művelte a pajzánságot: Giovanni Girolamo Casanova (1725-1798) közel sem volt buta szoknyavadász, jogot tanult, hét nyelven beszélt, és ellenállhatatlan volt a nők körében. A tartós kapcsolatokat kerülte, kicsapongó életstílust követett, és sosem házasodott meg. Különleges kalandjait élete végén írt visszaemlékezései őrzik. A velencei kalandor a rokokó jellegzetes figurájává vált. Üldözte az egyház és a hatalom, Mária Terézia például kétszer is kiutasította Bécsből. Velencében töltött évei alatt vált végleg hírhedtté a lányok és asszonyok között.


Esztétikus erotika Pannóniában

Ha a földi szerelem ábrázolása irodalomművészeti célokból történik, akkor az már nem a primér vágykeltést szolgálja ki, inkább az esztétikum felé mutat.

Az ókori irodalom és az észak-itáliai tanulmányok közvetlen hatása mélyen áthatja a latin nyelven alkotó magyar reneszánsz költő, Janus Pannonius fiatalkori pajzán epigrammáit.

Amit elkezdett, annak csak jóval később lett folytatása a magyar irodalomban. Mindazonáltal az örömszerzés ábrázolása gyakori téma volt íróink és művészeink között.

Balassi Bálint a lovagi költészet hagyományait folytatta udvarló verseiben, érzéseit, vágyait azonban örömlányokhoz írott verseiben is kinyilvánította. Csokonai költészetében még több hangon szólal meg az erotika, egyszerre hordozva az örök finomságot, a pajkos dúvadságot, a kíméletlen szatírát és a rokokó báját.

A magyar romantika képviselői, Vörösmarty, Petőfi, Arany János is kacérkodtak a finom erotikával, de ezek a versek nem kerültek a tankönyvekbe.

A XIX. és a XX. század fordulója hozta az első hullámot az erotika ábrázolásában. Vajda János, Reviczky Gyula nyomán a költészetben Ady hozza meg a nagy áttörést, a prózában talán Móricz Zsigmond.

Az irodalmi szövegek mellett a magyar képzőművészek alkotásaiban is jelen volt a meztelen igazság, gondoljunk a XIX. századi grafikus és festő, Zichy Mihály aktjaira és erotikus jeleneteire.


A szakértő közbeszól

Még manapság sem könnyű erotikus-pornográf-perverz írónak lenni - meséli Szappanos Gábor író-műfordító, a téma egyik kortárs, hazai képviselője.


























- Sokszor még saját magam is mérlegelem, mit bír el a papír, illetve a nyomdafesték. És tessék, oda lyukad ki az ember, hogy a belső cenzúrát leküzdeni a legnehezebb. Mi is ez a belső cenzúra? Hát mi más lenne, mint a vallás, vagyis a keresztény, még pontosabban a szigorú kálvinista világszemléletnek a nemiségre vonatkozó csökevényei a fejemben... Ó, bizony, hosszú lelki út vezetett az én életemben is őseim kiskunsági falujától - ahol nemcsak szerelmet vallani, de még a szerelemről beszélni is szinte szégyenletes cselekedetnek számított - első díjnyertes regényemig, a Csőregh Márton válogatott szenvedéseiig, amelynek nagy, nyitó fejezete egy szado-mazochista filmforgatást mutat be aprólékos részletességgel...

A hosszú út végigjárásához kellett (hogy egy kicsit még a vallásnál maradjunk) egy katolikus jóbarát, aki igazi pervez lévén (olyan tőről metszett fajta, aki azt szerette, ha kikötözik, ostorral verik, késsel vagdalják az oldalát, cigit nyomnak el a karján, stb.) bevezetett a perverzió lélektanába. Tudniillik, miként a hagyományos szex, úgy a perverzió is a fejben zajlik, a vágyainkban, és nem maga a fájdalom a lényeg, hanem a hozzá fűződő érzések. És miért kell katolikusnak lennie az ilyen embernek? Mert az átlagember számára a külsőségekben megnyilvánuló katolikus "hit" a melegágya a feslettségnek, hiszen egy gyónással meg néhány tucat miatyánkkal és üdvözlégymáriával el lehet intézni minden "bűn"-t - vagy amit annak neveznek. A kálvinista ember ezzel szemben a kebelében hordozza a szemérmetességet, ő a saját lelkiismeretének tartozik elszámolással, nem a papnak. Ezt a szemérmetességet én egy fél élet során küzdöttem le.


Egészséges erotika

- Szerintem csak az az író képes létrehozni egészségesen erotikus, illetve élvezetesen pornográf irodalmat, aki maga is élvezi a szexet - folytatja Gábor, irodalmi túravezetőnk. Ehhez szükségem volt még egy emberre, akinek az írásai ugyan nem kifejezetten pornográfok, de olyan érzékletes a stílusa, olyan hangulatteremtő, hogy igazi jó kiindulópont és ihletforrás az olyan erotikus írók számára, mint én. Krúdy Gyulára gondolok, és alakmására, az örök nőcsábász Szindbádra. Nos, Krúdy novelláiban érezzük, és persze az életrajzából is tudjuk, hogy habzsolta az életet, de mint érzékeny író, gondosan át is szűrt minden élvezeti anyagot alkotói vegykonyhájában. A Krúdy Szindbád-alakjáról készült Huszárik-film Latinovis Zoltán főszereplésével ugyancsak nem pornográf alkotás, viszont oly csodálatos erotikával fűszerezett remekmű, amelyben a világon minden - egy szélfuvallat, egy levesben úszó karfiol - az erotikáról, az élet élvezetéről mesél.

























- Még ma is sok olyan író van Magyarországon, aki az erotikus-pornográf-perverz jelenetek írását önkéntelenül is csak amolyan merészségi tűzpróbának tekinti: azt képzeli, hogy attól lesz bátor vagy jó író, hogy nem riad vissza ilyen dolgok ábrázolásától. Pedig az erotikához, a szexhez való viszonyunk a világhoz való viszonyunk kifejeződése, tehát sokkal fontosabb, mint sokan gondolnák. Én megpróbáltam és folyamatosan próbálom a maga helyén kezelni és ábrázolni. Gondolataink kilencven százaléka a szex körül forog, gondolatban és szóban leggyakrabban használt szavaink szexuális jellegűek, ennek ellenére a szex még mindig méltatlanul kicsi helyet foglal el az írói világokban. Én mindig igényes voltam a választékos stílusomra, és meggyőződéssel állítom, hogy lehetséges gyönyörű nyelvezettel írni a szexről.

Azt a tévhitet igyekszem eloszlatni az erotikus írásokkal, hogy ez csak amolyan mellékterméke az írói működésnek. A keresztény világban és a búval bélelt Magyarországban nem divat az erotikáról írni, pedig éppen az ilyen nehéz időkben, mint a mostani, lenne rá nagy szükség, hogy a nagy, tragikus témák helyett az embereket egy kis természetes életörömmel vigasztalják a művészek. Egyszer egy felolvasóesten éreztem, hogy ez milyen fontos. Igazi, "gátlástalanul" megírt Szindbád-novella volt, és a munkából érkezett, komor arcú hallgatóság a végére teljesen felderült, felszabadult, sugárzott a vidámságtól. Hát, ezért érdemes írni! Nem a díjakért, nem azért, hogy dohos irodalmi intézmények oszlopos tagja legyen az ember...


A nyelvi tabu

A dolgok napjainkban sincsenek nevükön nevezve. A szókimondásnak nem kell feltétlenül obszcénnak lenni, ez csupán modern korunk egyik vetülete, hogy nyomatékosítsuk mondanivalónkat, abbéli rettegésünkben, hogy beszélgetőpartnerünk esetleg nem ért meg minket világosan. A trágárkodás nyomatékosítás. De nem bűn. Kétélű fegyver, amit megfelelően forgatva, célt érhet egy tehetséges író. Pajzán irodalom nélkül szegényebb lenne a világ... fűszertelen, egyhangú. Ha ízlésünk csak egy kis szegmensét elégíti ki, és távoli jó barátként tekintünk rá, ártani nem fog, sőt, jó szolgálatot tehet...