A fesztiválon 16 kórus vett részt: közülük hat magyar, és a japántól kezdve hollandon át németig a legkülönbözőbb korú és összetételű együttesek. A rendezvény a fogadó (kórus)család koncertjével kezdődött - és valóban, családként vettek részt mind a versenyen, mind a záró gálaünnepségen. Ez utóbbin Szabó Soma, a Cantemus vegyeskar karnagya maga navigálta, pátyolgatta a kórusokat, segítette a szervezést. A nyitó koncerten pedig részt vett a Cantemus Vegyeskar és Gyerekkar, valamint a Pro Musica Leánykar és az Ifjúsági Vegyeskar. Szabó Dénes és Szabó Soma vezényletével többségében magyar darabokat adtak elő, így többek között a jelen lévő Kocsár Miklóst műveinek bemutatásával köszöntötték , de sorra került Kodály Mátrai képek (vagy Pictures of Mátra, ahogy az egyébként nagyon jó konferanszié mondta angolul ) című darabja is - enyhén szcenírozva.

A kórus profi, tehetségükből, energiájukból nyilván kitelik a mozgás, mozgásimitáció, a tapsolás, a szomorkodás, párkeresés, stb. eljátszása. A kérdés, hogy egyrészt megkívánja-e, másrészt elviseli-e a Kodály-mű az effajta színiesítést. Igaz - mint azt majd látni fogjuk - a külföldi, sőt a magyar kórusok versenyelőadásaiban is gyakori a hasonló performansz, illetve külföldi versenyeken is tapasztaltunk már hasonlót. Mégis felmerül az emberben, hogy nem jár-e értékvesztéssel, illetve a művekbe vetett bizalom hiányával az ilyen kompenzálás? Nem lehet, hogy a szerző elég drámaira írta a darabokat a plusz teatralizálás nélkül is? Nem lehet, hogy épp ezzel a módszerrel válik némiképp nevetségessé, súlytalanná a mű?

Ettől függetlenül a Cantemus családtól: a női kartól és gyerekkartól egyaránt van mit tanulnia a magyar kórusoknak, akik valószínűleg nem tudnák megcsinálni, hogy ennyien, ilyen koncerten, végig állva (ki a színpadon, ki a nézőtéren körbe, időnként helyet cserélve) és ilyen technikával énekeljenek végig egy estét.

A program részeként a kórusok kis önálló koncerteket adtak a Nyíregyháza környéki falvak templomaiban (Gávavencsellőn, Nyírbogáton, Nyírbátorban, Tiszadadán, Vállajon), illetve az egyik este folklórkoncertre is sor került, ahova minden nemzet a saját népdalát, népies, tipikus darabját hozta el. Ez a széles közönségnek szánt koncert szabadtéri volt: a Városháza előtti, rendkívül szépen felújított, kellemes téren a gyerekek és a felnőttek időnként ide-oda rohangáltak - többek között az éppen apai, és nem karnagyi szolgálatban lévő Szabó Soma is. Ha úgy adódott, egyszerűbb hangszereket használtak, és ha kellett, a lelkes nézők ritmikusan tapsoltak az előadás közben, sokszor csak az ismerős dallamoknak örülve.

A kórusokat minősítő versenyre 20-án került sor a nyitóhangverseny helyszínén, a Kodály Zoltán Általános Iskola Kodály-termében, melyen nemzetközi zsűri (Kollár Éva, Szabó Dénes, Hollós Máté, a brit Peter Broadbent és az észt Hirov Surva) értékelte a fellépőket arany-, ezüst- és bronzdiplomával. Az elért minősítést a záró gálakoncerten tudták meg a kórusok, és ott is kapták meg a díjakat.

A zárókoncertet a rendkívül kifejező BUSZACSA néven emlegetett Bujtosi Szabadidő Csarnokban rendezték meg. Mintegy felszabadult lezárásként itt is minden kórus előadott egy-egy könnyed, népszerűbb, hangulatos számot, illetve együtt is énekelt a 16 kórus.

500 fő énekelte Daróczi Bárdos Tamás Ünnepi kánonját, amit maga a szerző vezényelt, valamint a névadó Cantemus című Bárdos Lajos-művet. Utóbbit, amit már hallottunk a nyitókoncerten is, ezúttal Szabó Soma dirigálta - soha jobb keretet. A program zárásaként pedig Szabó Dénes vezényletével hangzott el Kocsár Miklós kétkórusos Jubilate Deója és Szörényi-Bródy Felkelt a napunk című darabja, amivel a résztvevők Szent István előtt tisztelegtek.