A tizenhárom bemutatott projekt között témák szerint feltűnően sok hasonlóság volt. A leggyakrabban felvetett téma egyértelműen a nemi szerepek, azon belül is a nőiség és a szexualitás kérdése volt. A problémakör tételmondatának is beillő állítást Juhász Maja és Zilahy Anna fogalmazta meg EGY KULCS, ami sok zárat nyit, az egy jó kulcs, de egy zár, amit sok kulcs nyit, az egy rossz zár című előadástervének bemutatása során: a nőiség a biológiai különbségeken túl társadalmi képződmény is, amit a mindennapok során saját magunk hozunk létre azzal, hogy a vélt vagy valós társadalmi elvárásokhoz próbálunk alkalmazkodni.

Mind az öt alkotó, aki a nemi szerepek témáját tette az előadás középpontjába, úgy gondolja, hogy fontos lenne nyíltabban beszélni erről a kérdésről. Csehi Rebeka Balladák című előadásban nők által énekelt balladákon keresztül arra keresné a választ, hogy hogyan alakult ki a nemi szerepek fekete-fehér felfogása, és hogy elkerülhető-e a nők számára az áldozatszerep. Juhász Maja és Zilahy Anna EGY KULCS… című előadásában öt világirodalmi szereplőt hoznának össze egy nőgyógyászati váróteremben, míg Farkas Dorottya Emese álma című előadásában azt mutatná meg, hogy a média hogyan képes befolyásolni egy nő (és természetesen a férfiak) életét is.

Hasonlóan régi, mitikus történeten keresztül szeretne beszélni és gondolkodni a nőiségről Pável Réka és Siflis Anna IPHIS című előadása, melyben a bábjáték eszközének segítségével akarják bemutatni a test és az én között folyamatosan növekvő szakadékot, amelyet csak a szerelem terében megjelenő elfogadás és önismeret szüntethet meg. Míg az IPHIS a szeretetkapcsolatok erejéről, addig Szauer Lilla Pelléas és Mélisande című előadásterve a szerelem személyiséget romboló erejét mutatná be egy bántalmazó kapcsolaton keresztül.

A nemi szerepek és a nőiség mellett a projektek között a másik slágertéma egyértelműen a túlhajszoltság, a kiégés, a hustle culture és a regeneráció szükségessége volt. Ezzel a témával Kozma Zsófia Rebeka Shmita és Szántusz Noémi Hustel Castle című előadása foglalkozott. Mindkét előadó hangsúlyozta, hogy a kiégésközeli állapot és a túlhajszoltság személyes, mindennapi élményük, és ennek megelőzésére az egyik legmegfelelőbb eszközt a bevonószínház különböző formáiban látják, ami a prezentálók szerint a gyógyításban és a prevencióban is szerepet kaphatna.

A projektek nagy részének fontos témája volt a különböző generációk egymáshoz való viszonya. Antal Bálint Onoda című előadásában egy japán katona életét szeretné rávetíteni egy közép-európai család három generációjának történetére. Birta Márton Meghaltam már, vagy még csak félek? című előadásban arról szeretne mesélni, hogy az eltérő életkorú emberek hogyan viszonyulnak olyan alapvető létkérdésekhez, mint például az élet vagy a halál, míg Szacsvai István Épp csak a világ vége előadásának középpontjában olyan kérdésekre keresné a választ, hogy mi késztet valakit arra, hogy elhagyja a családját, illetve lehet-e beszélni a saját halálunkról.

Az egyéni sorsok és a hangzásvilág kölcsönhatása több projektben is megjelent. Bagossy Júlia Bartók Béla úti Sürgősségi Betegellátó Osztály című projektjében Bartók-zeneművek segítségével szeretné elmesélni egy kórházi váróterem egy napját egy dialógus nélküli előadásban, Nyári Ádám Az arab éjszaka című előadásában pedig a tervek szerint a különleges díszletelemek egyben hangszerekként is funkcionálnának egy panelház életének bemutatásához.

A projektek közül a legkülönlegesebb és egyben a legkritikusabb prezentáció Balázs-Piri Noémi és Lestyán Attila Mit számít mindez, ha senki nem fogja látni? című projektbemutatója volt. A befektetésekre épülő tévéműsor, a Cápák között stílusát ironikusan imitáló, előre megírt párbeszédben a két előadó stílusosan a színház eszköztárával figurázta ki azt a helyzetet, hogy az alkotóknak, művészeknek költségtervekkel és marketing fogásokkal kell meggyőzniük a jelenlévő „cápákat”, a játszóhelyek képviselőit, pedig a valódi művészet lehet, hogy nem könnyen eladható és valószínűleg nehezen számszerűsíthető. Prezentációjuk, akár csak a jó színház, más világításba helyezte a korábban látottakat, és elgondolkodtathatta a jelenlévőket: helyes-e ilyen formában dönteni a jövő színházi előadásairól?

Bár a Mit számít mindez… a pályázat kritikáján túl nem sokat árult el magáról az előadásról, a többi projektről elmondható, hogy mindannyian kreatív színházi megoldásokkal, improvizációk, színházi társasjáték, a zene, a tánc és a bábjáték eszközeivel próbáltak elmesélni számukra fontos és egyben egyetemes történeteket. Bár a bemutatott projektek közül összesen három előadás fog tudni megvalósulni, ennél sokkal több igényes és kreatív előadástervet hallgathattak meg az érdeklődők, amelyek közül remélhetőleg a jövőben a pályázat keretein kívül több is színpadra kerülhet.

VI. TITÁNium Pályázat projektbemutatója

Prezentálók:
Antal Bálint: Onoda
Bagossy Júlia: Bartók Béla úti Sürgősségi Betegellátó Osztály
Balázs-Piri Noémi, Lestyán Attila: Mit számít mindez, ha senki nem fogja látni?
Birta Márton: Meghaltam már, vagy még csak félek?
Csehi Rebeka: Balladák
Juhász Maja, Zilahy Anna: EGY KULCS, ami sok zárat nyit, az egy jó kulcs, de egy zár, amit sok kulcs nyit, az egy rossz zár
Farkas Dorka: Emese álma
Kozma Zsófia Rebeka: Shmita
Nyári Ádám: Az arab éjszaka
Pável Réka, Siflis Anna: IPHIS
Szacsvai István: Épp csak a világ vége
Szántusz Noémi: Hustel Castle
Szauer Lilla: Pelléas és Mélisande

2023. február 6.
Jurányi Ház 
Fotó: Drucker Dávid