Mióta vidéki életéből kiszakadt, a metropoliszi atmoszférába beugrott Kristóf érezte, hogy a helyére került. Lenyűgözte őt a beton szürkesége, annak folytonos széttöredezettsége, és a repedések alól kiáramló illat, a térkövezés sziszifuszi harca, hogy akármilyen erősen ütik a helyére, akkor is mindig kilazul. Lenyűgözték őt az elöregedő tetőszerkezetek is, amelyeket az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatban kezdenek renoválni, és ezzel megteremteni azt az alapzajt, amelyre csak a betonkeverő, a körfűrész, és a reggeli felestől a házakat építő, de önmagukat bontó munkások szájából kiáramló káromkodások képesek. Kristófnak a pihenés és a kikapcsolódás azt jelentette, amikor építkezéseken figyelhette, ahogy a daruk komótos mozgásukkal a helyükre emelik az elemeket, és számolhatta, hogy hányadik emeletnél tartanak.

Miután a városba költözés kezdeti varázsa kezdett elmúlni, Kristóf úgy érezte, hogy nem elégedett a környezetével. Mintha valami nem lenne a helyén, pedig látszólag minden rendben volt. Az alapozás már megtörtént, az épületek egy része már áll, és a renoválás is a megszokott ütemben halad. Hosszú éjszakai sétákon át törte a fejét, és kereste a helyét a tíz emelet magas építmények sűrűjében, mígnem rájött, hogy mi az, ami miatt idegennek érzi magát a városban. 

Vigyázat! (Újra)építési terület! 

Kristóf rájött, hogy bár így is szépek a felhőkarcolók, betöltik a funkciójukat, és ő is ilyeneket akart tervezni, és építeni, de képtelen volt az ötleteit a konvencionális, a fizika szabályai szerint működő keretekben megvalósítani. Másrészről tudta, hogy a telek- és engedélyszerzés során sem tudna sikerrel járni, hiszen nincsenek politikus barátai vagy politikusokat befolyásoló maffia haverjai. Ezért döntött úgy, hogy az eleve adott, kóborlásai során talált elemekkel kezdjen el dolgozni. 

Elhatározta, hogy ő lesz az első újraépítész, hiszen kizárólag a kész épületeket bontotta szét elemeire. Többen csak legyintettek, hogy hát akkor foglalkozása szerint bontó vagy romboló, de ezt mindig kikérte magának, mivel az épületeket eredeti helyén és magasságában hagyta meg – a két pont közötti alkotóelemeket újrapozicionálta a térben elhelyezkedésük és kiterjedésük szerint. Ezáltal a színeknek, és formáknak is új rendet adott. Úgy szedte szét, majd rakta össze újra az épületeket, mintha csak legózott volna. A megrendelő kérésére akár a környezetet is újrarendezte, akár úgy is, hogy teljesen új talajt hozatott vagy akár úgy is, hogy vagy eltüntette azt. Pályája elején csak kisebb városok panelházaihoz kapott megrendeléseket, később viszont eljutott Európa számos olyan pontjára, ahol már szupermagas tornyokkal is dolgozhatott. 

Wrong Data Warsaw 2021 N01 (2021). Vászon, akril 150x100 cm

A Godot Galériába lépve bár zárt térbe kerülünk, mégis az utcára lépünk vissza, hiszen Szabó Kristóf képeinek alapegysége a metropoliszok kicsúcsosodása, a felhőkarcolók. Mindehhez tökéletes, szinte zenei atmoszférát teremtenek az utcán csörömpölő villamos és berregő autók. Épületekről készített képein folytatja a toronyépületek elvét, azaz minél kisebb helyen minél több egységet kíván tömöríteni,  legyen az iroda vagy lakóház. 

Első ránézésre úgy tűnhet, mintha hibás lencséjű kamerával készített felvételeket állítottak volna ki. Szabó Kristóf munkáin milliméteres pontossággal kimaszkírozott, szándékolt hibákat láthatunk, amely az alkotó  az egyhangúság megtörésére alkalmazott egyik fontos eszköze a valótlanságot valósággá formálás mellett. Ez nem csak ott érhető tetten, ahol a mezőből váratlanul kinő egy torony (Wrong Data WXXII-VI), hanem a színek, és ezáltal a fény felhasználásában is. Ahogy haladunk a képek előtt, úgy váltják fel a sötétebb, meleg színeket az egyre világosabb, hidegebb tónusok, egészen addig, amíg már csak – fotónegatívszerűen – a kontúrok maradnak meg. A színek mégsem fakulnak, csak árnyalatukban távolodnak el az eredeti modelltől és annak környezetétől. A kékesszürkét felváltja a rózsaszín, a világoskék és a fehér. 

Wrong Data WXXII-VI (2022). Vászon, akril 150x100 cm

Belépéskor, még a galériába vezető lépcsőfordulóban megtapasztalhatjuk, milyen is lehet közvetlenül alulról felnézni egy toronyépületre. A lépcsőn felérve pedig megpillantjuk az előbbi ellentétét, a bélyegre emlékeztető szitanyomatokat. Az első hét színtelítettebb festett képen a modellek nem a kép centrumában helyezkednek el, mégis megtalálhatóak rajta ez eredeti környezetükben fellelhető közlekedési lámpák, lépcsők, és járművek. Ezek minden esetben belemosódnak a képbe, mivel Szabó Kristóf a köd jogával élt. 

Wrong Data 2021 Berlin N01, 150x100 cm, oil canvas, 2021.jpg

A terem rövidebb oldalán kiállított három festett képen már egyeduralmat szereznek az épületek, a középpontba kerülnek. Környezetüket nem eltakarja, hanem kiemeli, mégpedig úgy, hogy csak a kontúrjukat festi meg világoskékkel, amelynek steril hatását valós színeket tükröző utca részlettel vagy tájidegen tájképrészlettel töri meg. E színevesztett festményekkel érdekes kontrasztot mutatnak a galériatér másik oldalába felállított frankfurti épületkettősnek szentelt triptichonjai, avagy a gányolás emlékműve. Bár ugyanazokat az épületeket ábrázolják az installáció elemei, a hasonlóságok csak felszínesek, mert anyagukban annyira különböznek, hogy a megjelenítés stádiumának fázisaira válnak szét. Az egyik tapintható statikus hordozó, a festmény, a másik szárny csak egy virtuális kép egy LCD-kijelzőn, amelyen a színek lassú transzformálásán keresztül használja ki a virtualitás adta lehetőségeket. A középső elem pedig váltakozva felvillanó pontfényekből, és az ezek elé lógatott, plexire ragasztott fóliából áll, amelyen az épületkettősnek csak a negatív kontúrja látható. Ezekkel a felvillanó fényekkel voyeurré is teszi a nézőt, mivel olyan, mintha egy óriásként állnánk a ház mellett, és belesnénk, hogy a lakásokban mit vetítenek épp a televízión. A három elemet nemcsak a precízen kidolgozott információ köti össze, hanem a hanyagul felakasztott láncszemek, és kábelkötegelővel összefogott fém sínek, amelyektől úgy tűnik, mintha még építés alatt állna, vagy az építők a munka befejeztével csak elfelejtettek eltakarítani maguk után.

HIGH-LEVEL installation (2022). Vegyes média, LED, lánc, LCD-kijelző, videó

A képek sajátos világát szemlélve fel sem tűnik, amit a plexin túlnyúló LED-szalagok konkretizálnak: az egész kiállítás célja, hogy kilógjon a kiállítótérből. A sokunk számára a hétköznapi életteret jelentő urbánus tájat látszólag nem egyszerű feladat szépművészeti látásmóddal interpretálni. Szabó Kristóf mégis kísérletet tesz arra, hogy az untig ismert látványt a megszokottság terén kívül helyezi. 

A galéria térdig-érő-ablakai fölé akasztott, eget súroló panelházakról készült képek megnyújtják a keretet. Ez olyan hatást kelt, mintha a fal helyett drótüvegtáblák lennének, és azokon keresztül átlátnánk az utca túloldalán elterülő parkra és házra. 

A „konstruktív dekonstruktivizmus” eszközével élve a nézőben kettős hangulatot ér el: a képi hibák által a megjelenített építmények nem az emberi tervezés csodájának, inkább a deficitjének tűnnek, ugyanakkor Szabó Kristóf mégsem komor, sötét színekkel operál, hanem világos és megnyugtató árnyalatokkal. A kiállítás egésze olyan hangulatot áraszt magából, mintha egy többszörösen egymásra nyomtatott, majd elázott térkép segítségével próbálnánk eligazodni olyan városokban, amelyeket egészen eddig ismerni véltünk.