PRAE: Milyen közösségi zenei jelenségekhez kötődsz, felhasználod-e valamely nép zenéje vagy a populáris műfajok motívumait, vagy ezek milyen más módon hatnak rád?

Minden, pontosabban bármely közösségi zenei jelenséghez kötődhetek, amennyiben az említett jelenség számomra érdekes intellektuális kihívásnak tűnik egy adott pillanatban. Első, 2004-ben keletkezett zenekari darabom, amely a Dűvő címet viseli, kísérlet arra, hogy a népzene és az etno-jazz bizonyos elemeinek rám gyakorolt hatását azok reprodukciója segítségével megértsem és feldolgozzam. Bár a darab dedikációja Eötvös Péternek szól, akinek két fontos darabjában (Atlantis, Shadows) is megjelenik a széki népzene; a Dűvő inkább tekinthető a Dresch Mihály, vagy Borbély Mihály nevével fémjelezhető népzenére épülő jazz szimfonikus zenekari avantgárd parafrázisának. Nem véletlen, hogy a műben jelentős szóló jut az alt-szaxofonnak. 2011-es, a Liszt év alkalmából zongorára és zenekarra komponált Csárdás obstiné-ban a Dűvőével rokon verbunkos zenei elemeket kifejezetten a liszti zongora-univerzum felől közelítem, míg a 2021-ben befejezett Electro Csárdás című, szimfonikus zenekarra írott művemben a Csárdás obstiné egyes témáinak újraírásával reflektálok a ma oly divatos electro swing stílusra. Ahogy Liszt a koncertterembe vitte a csárdást, úgy viszem én „vissza” azt a mai táncos szórakozóhelyre, mindezt persze anélkül, hogy zeném ilyen irányú praktikus felhasználásának bármi esélye lenne.

Prae: Milyen előnyt és milyen hátrányt látsz abban, hogy a magyar közösséghez tartozol, és felhasználod-e ezt az identitást valamelyik művedben?

Egy közösséghez, kultúrához, nyelvhez való tartozás, illetve annak mikéntje, ha úgy tetszik erőssége nem konstans. Mást jelent Magyarországon élő magyarnak lenni mint a magyar identitást Észak-Amerikában megélni. Mást jelent Magyarországon és az USA-ban élő magyarnak lenni, mint csak itt vagy csak ott magyarként létezni. A magyar közösséghez tartozás dinamikája természetes módon képződik le egy alkotó művészetében, így – gondolnám – az enyémben is. A fent említett finom – és legalábbis politikailag gyanús – „kulturális táncnak” van egy rétege, ami engem alkotóként leginkább érdekel, az pedig éppen a nehezen meghatározható, két mező közötti átmenet. Georgia Bottoms, Vígopera az amerikai délről című művemnek már a kiindulópontja is az, hogy ha a zsidó felmenőkkel rendelkező orosz emigráns, Gershwin megírhatta a Porgy és Bess-t, az amerikai feketék operáját, akkor én – a „kint is vagyok, bent is vagyok” alabamai kelet-európai – is megírhatom a XXI. század modern amerikai délről, és így, mint cseppben a tenger, a kortárs amerikai létezésről szóló zenés-színházi darabot.

Prae: Kiknek komponálsz, van-e célközönséged, milyen társadalmi réteget, esetleg csoportot szólít meg a zenéd?

Zeneszerző-karmesterként a koncert-, és opera-világ valóságában szerzett tapasztalataim alapján próbálom belőni azt a kört, amelynek a darab készül. Szeretem tudni, hogy a megírandó mű milyen műsorban, mely helyszínen lesz előadva. Ezek a részletek fontosak ahhoz, hogy egy-egy darabnál – még a komponálás megkezdése előtt – összeálljon a fejemben egy „kép”, amely aztán segít az alkotás során abban, hogy „tartsam az irányt”.

Prae: Mennyire vagy befogadó az európain kívül eső zenei rendszerekkel, szerinted hozhat-e minőségi változást a harmadik világ (tiers monde) egyéni és közösségi zenéinek európai importja?

Minden import minőségi változást eredményez, bár ezt a jelenséget a XXI. században inkább kulturális kereszt-polinációként, mint importként írnám le. Ami a kultúrát illeti, valahogy szebb és igazabb a pollent szállító szellő vagy méh-potroh költői képe, mint egy indiai fűszerekkel degeszre tömött brit kalózhajóé.

Miként 130 éve Debussy esetében a kulturális környezetéből kiszakított, múzeumi közegben prezentált gamelán, úgy az internet és más médiumok segítségével most elérhető ún. harmadik világ zenéje is torzítva jut el hozzánk, így az nem a maga komplex valóságában, hanem csupán online megjelenési formájában lehet hatással az európai műzenére és annak alkotóira. A magam részéről pontosan ugyanolyan befogadó vagyok – mondjuk inkább, lehetek – a tiers monde zenéjét illetően, mint teszem azt városi emberként a magyar népi muzsika, vagy magyarként az amerikai populáris zene esetében.

Korábbi interjúnk Vajda Gergellyel a Külföldön Sikeres Magyar Művészek projekt keretében, melyet Mátrai Diána Eszter készített.

A szerző fotóival