A moderátor a szövegek fő csapásirányaként a vidék és Budapest viszonylatát nevezi meg, illetve rákérdez, igaz-e az, hogy a szerző gimnáziumi évei alatt Szombathelyen ezer könyvet olvasott el. Vincze szerint ez az időszak nem volt könnyű az életében, abban sem volt biztos, hogy felveszik a gimnáziumba, mert egészen más közegből jött, amiért egyébként ma már hálás. A Nagy Lajos Gimnázium, ahol biológia tagozatra járt, meghatározó élmény volt a számára. Sokat gondolkodott azon, hogy vajon képes lesz-e a városi diákokkal felvenni a versenyt, hiszen Vasváron járt általános iskolába, ahonnan egyetemre nem sokan kerülnek, de még az érettségiig is kevesen jutnak el. Ekkoriban fogalmazódott meg benne a célkitűzés, hogy kilencedikes korától kezdődően négy év alatt elolvas a lehető legtöbb könyvet annak érdekében, hogy vélt lemaradását behozza. Állítása szerint a magyar szakon ezek az olvasmányélmények tették lehetővé, hogy könnyűszerrel lépjen egyről a kettőre.

Horváth Florencia arra volt kíváncsi, hogy Vincze másik szakja, az orosz mennyiben járult hozzá alkotóvá válásához, milyen kölcsönhatásba lépett magyar szakos élményeivel. Az is felmerült, hogy a bölcsész tanulmányok fontosak-e a szépíróvá válás szempontjából. A szerző szerint az orosz számára is érthetetlen választás volt. A felvételi idején nem rendelkezett nyelvvizsgával, amikor elvégezte a képzést már képes volt anyanyelvi szintű szövegeket magáévá tenni, gondolkodott is egy időben kortárs regények fordításán. A háború kitörése óta nem szólalt meg oroszul, mert úgy érzi, a jelenlegi történésekkel képtelen volna azonosulni, bár elismeri, hogy merevnek tűnhet a döntése. A magyar szakra visszatérve azt jegyzi meg, hogy bár kezdetben voltak pedagógusi ambíciói, ezek végül elmúltak. Végül megerősíti, hogy szerinte nincs szükség magyar szakra az irodalmi közegben való érvényesüléshez.

Horváth Florencia innen veszi fel a fonalat, arra kíváncsi, hogy mi vesz rá valakit tizenhat évesen arra, hogy politikai újságíró legyen. A szerző a Vas Népének volt ekkoriban gyakornoka. Első évben sportújságíróként tevékenykedett, később tért át a  kulturális, gazdasági és politikai témájú cikkekre, de elsősorban szövegek átdolgozásával foglalkozott, és a mai napig nélkülözhetetlennek érzi az ott szerzett tapasztalatokat. Ez egy nagyon intenzív időszak volt az életében. Úgy érezte, hogy a politika legtöbbször túlságosan rányomja a bélyegét az újságírásra, ezért döntött végül a kulturális újságírás mellett. Nevezetes eseményként említi, hogy amikor egy 30Y koncertről tudósított, a főszerkesztő elé tett egy listát, hogy lássa, hogyan kell úgy megváltoztatni a cikkben található kifejezéseket, hogy azok NER-kompatibilisek legyenek. De hogyan lehetne a 30Y-t hazai zenekar helyett nemzetinek nevezni? – tette fel a kérdést. Ennek hatására került sor közte és a Vas népe között kenyértörésre.

A házigazda az elkövetkezőkben az iránt érdeklődött, hogy az újságírás eddig miképp fért össze Vincze számára a költészettel. A szerző úgy látja, hogy a fordulatot az újságírás feladása jelentette. Ugyan elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer visszatér még az életébe az a szakma, de nem olyan intenzíven, mint korábban. Számára az a központi kérdés, milyen állapotban van jelenleg a magyar kultúra, milyen pozitív vonásait érdemes fejleszteni, és mely negatívakat érdemes meghaladni, ezért jelenleg elsősorban kultúraszervezőként tekint magára. Költőként nem jellemző rá az impulzivitás, mindig tudatosan alkot. Hosszabb ideje, nagyjából öt éve tervezi, hogy prózát is fog írni. Mostanra jutott el arra a pontra, hogy ezt nem halogatja tovább.

Horváth Florencia szerint a szerző versei és prózái tematika szempontjából számos ponton kapcsolódnak egymáshoz. A gyökerek és az apafigura kérdését kiemelve úgy látja, Vincze a verseket nem veszi annyira komolyan. A szerző úgy érzi, számára a két műforma egyenértékű, viszont más-más tartalmakat kíván általuk megjeleníteni. Számára a kettő jól kiegészíti egymást. Míg prózában objektív, rámutató nyelvet szeret megteremteni, a lírában kedveli, hogy el tud homályosítani bizonyos dolgokat. A lírában kedveli továbbá a groteszk közvetlenséget és az érzelmek kifejezését, amit viszont prózában igyekszik elkerülni. A házigazda szerint ritka, ha valaki prózában rögtön regénnyel jelentkezzen, és arra kíváncsi, hogyan történt ez Vincze esetében. A szerző elmondta, hogy a prózával szemben magasabb sztenderdeket állít fel, éppen ezért nem publikált rövidprózát sosem, mert úgy gondolta, egyik elkészült szövegnek sem megfelelő a minősége. Elképzelése szerint a regényben váltakozni fognak a versben és a prózában írt részek. Kisregényben gondolkodik, mert fél attól, hogy ennél nagyobb egységet nem tudna átlátni. Abban reménykedik, hogy egyszer képes lesz majd úgy prózát írni, hogy ne érezze a késztetést, hogy fejezetekre tagolja a szöveget. 

Vincze korábban bekerült a Litera költészetnapi válogatásába. Horváth Florencia Szekeres Dóra a versekhez fűzött kommentárjára reflektálva arra kérdez rá, hogyan váltotta fel a szerző optimista látásmódját a realista hozzáállás. A szerző szakmai és magánéleti szinten egyaránt lételemének tartja az objektivitást. Elveszettnek érezné magát, ha elvinné valamerre a szubjektivitás. Úgy kíván saját élményekre támaszkodni, hogy közben eltávolítja önmagától az élményeit. Nem szeretne traumairodalmat írni, inkább egy groteszk idill megjelenítését tűzi ki célul. Visszatekintve úgy látja, hogy rengeteget tanult abból a szerepből, hogy ő egy vasutas apa fia. Ha akkoriban nem egy ilyen intenzív közeg vette volna körül, akkor nem tudná megfogni a dolog önmagában való szépségét: ő így definiálja az objektivitást. Olvasóként is az objektív valóság érdekli és az, hogy kinek mi a szép.

A házigazda rátér a Móricz Zsigmond-ösztöndíjra, melyet Vincze idén nyert el. Benyújtott pályázatában egy olyan szöveg létrehozását tűzi ki célul, amelyben a próza és a versek úgy váltják egymást, hogy jól megférnek egymás mellett. A cselekmény egy fiatal fiúgyerek életének első hat évét öleli fel, amelyet posztmodern nyelvezetet használva igyekszik megjeleníteni. Nagyon szereti a monologizáló szövegeket, hiszen jól lekövetik az emberi gondolkodás működésmódját. Az abszolút realista szegénység irodalomba és a kelet-európai családok világának megjelenítésébe szeretne mágikus realista elemeket behozni, de jellemző rá a groteszk idill is. Erősen motiválja a cigányirodalom, ezen belül leginkább Bari Károly szövegvilága. 

Az utóbbi évben sokat változott, kik hatottak a szerzőre. Érdeklődése olvasóként és gondolkodó íróként más-más irányba fordult. Adyt elkerülhetetlennek tartja, ez volt az első irodalmi hatás, ami érte. Vincze Ady első két kötetéről írta a szakdolgozatát, irodalomtörténeti szempontból fontosnak tartja Ady Új versek előtti költészetének vizsgálatát, ezért szeretne például a Még egyszer szabadverseinek újrafeltérképezésével foglalkozni. A prózájára gyakorolt hatás szempontjából Nádas Péter és Bodor Ádám nevét említi. 

Ezt követően az írótáborokban való részvétel kerül szóba. Vincze ennek kapcsán elmondja, hogy az ilyen eseményeken különc megfigyelőnek érzi magát, mert leginkább az embereket fürkészi, azt, hogy mi a közös az összegyűlt ötven emberben. Azokból az élményekből tanult a legtöbbet, amikor a művészek a sértettségükről vagy a vágyaikról beszélnek, nem pedig irodalomról. Nagyon sokat jegyzetel ezeken a rendezvényeken, ugyanakkor nem biztos benne, hogy íróként műhelyekre van szüksége, mivel úgy érzi, kritikák helyett inkább csak vállveregetést kap, esetében inkább az egyes szerzők, barátok tanácsai tűnnek fontosabbnak.

Horváth Florencia arra is kíváncsi, Vincze életében a szerzői és a szerkesztői tapasztalat miképpen hatnak egymásra. A válasz egy új minta teremtésének vágyát foglalja magában: az foglalkoztatja, miképp lehetne megújítani a kortárs kultúraszervezést. Az f21 lírarovatának szerkesztőjeként úgy érzi, még tanulófázisában van. Igyekszik ugyanolyan alapos lenni a szerkesztés terén is, mint amikor verset ír. A későbbiekben egy specifikusabb ízlésvilág irányába tervezi elvinni a rovatot. Abban bízik, tavasztól már több energiát és figyelmet tud majd erre fordítani.

Zárásként az kerül szóba, hogy a szerző nemrég Mariborban járt egy alkotói ösztöndíjjal. Amikor elutazott a szlovén városba, átkerült egy nyüzsgő közegből egy idegen helyre, ahol egyedül volt a gondolataival, ami radikális változást jelentett számára. Ekkor kezdett ismét készülő regényével foglalkozni. Mariborban ugyan nem írt egy sort sem, viszont megfogalmazódott benne, hogy a regény megírása érdekében vissza kell térnie ahhoz a gyerekhez, aki korábban volt. Maribor előtt egy kicsapongó, extrovertált alkatnak gondolta magát, azonban rájött, hogy nem lehet mindig szerepelni, és ettől önazonosabbnak érezte magát. Mindenkinek csak ajánlani tudja, hogy látogasson el Mariborba.

Az esten készült felvétel a Kis Présház Facebook-oldalán megtekinthető ide kattintva.

Fotó: Vincze Márton