Kezdésként Szirák Péter, az Alföld folyóirat főszerkesztője köszöntötte a szép számmal összegyűlt hallgatóságot, majd át is adta a szót az est moderátorának, Pataki Viktornak, aki rendhagyó kötetbemutatóval lepte meg a jelenlévőket. Lapis és Balajthy előtt borítékok sorakoztak az asztalon, melyek közül néhány különféle hívószavakat rejtett, a többiben pedig idézetek és a közönség ezekre adott reflexió bújtak meg. A szerzők dönthettek, hogy egy-egy véletlenszerűen kihúzott kifejezéssel kapcsolatban osztják meg a gondolataikat, vagy passzolnak, és a közönségre bízzák a beszélgetés alakulását.

Balajthy az előbbi mellett döntött, az általa kihúzott borítékban pedig Térey János neve szerepelt. Az ő műveivel és ezek kontextusaival mindkét kötet részletesen foglalkozik, a tér- és biopoétika vagy éppen a kulturális emlékezet felől közelítve. Lapis elárulta, hogy pályája során sokat és hosszasan küzdött Térey szövegeivel, hiszen mindegyik más szempontból jelentett számára kihívást, éppen ezért viszont rengeteget tanulhatott a kritikaírás gyakorlatáról a segítségükkel. Balajthy is megosztott néhány személyes élményt a szerzővel kapcsolatban: a Debreceni Egyetem hallgatójaként nem volt kérdés, hogy Térey műveit olvasnia kell, hiszen „benne volt levegőben”, erős értelmezői közege volt – többek között Borbély Szilárdnak vagy éppen Szirák Péternek köszönhetően. Balajthy azonban nemcsak emiatt kezdett el maga is Téreyvel foglalkozni, hanem azért is, mert ezek a szövegek jól illeszkedtek az olvasói igényeihez és egyúttal formálták is azokat.

Szereti ugyanis, ha például egy-egy regényt tereken keresztül ragadhat meg: számára az a legizgalmasabb, ahogy az irodalmi helyszínek belakhatóvá, otthonossá válnak.

Pataki szerint Térey nemcsak a két kötet kompozíciójának kialakításában játszik fontos szerepet, hanem olyan szakmai nyitottságot is közvetít, ami segítheti a kritikust az irodalmi közegben történő tapogatózásban, illetve kevésbé ismert művek felfedezésében. Balajthy ez utóbbira példaként Szabó Magda Szüret című verses regényét említette, amelyben egyszerre rajzolódik ki egy nárcisztikus költői konstrukció és egy erőteljesen női perspektíva, háttérben a lebombázott Debrecennel. Mindketten egyetértettek abban, hogy Térey szövegei valóban irányítják a kritikusi fókuszt, sokféle kontextust hoznak játékba, és rendkívüli tudatossággal épülnek fel. „Térey János halálával valami félbeszakadt” – írja Balajthy egyik tanulmányában, ez a valami pedig Lapis szerint egy olyan sokrétűség, amely egyszerre vet számot különböző hagyományrétegekkel és mozdul el közéleti vagy populáris regiszterek felé, téve mindezt alapos megfontoltsággal.

A második boríték kiválasztásának feladatát Lapis kapta, ő azonban passzolt, így egy idézettel, illetve az erre előzetesen adott reflexiókkal folytatódott az est. Miután felolvasta a részletet, Pataki arra kérte a közönséget, kézfeltartással szavazzanak, hogy vajon melyik kötetben kaphat helyet az akcióhősöket és egyéb popkulturális jelenségeket a kritika műfajával kapcsolatba állító szöveg. A hallgatóság egyöntetűen – és helyesen – az Elég mellett tette le a voksát, majd következhettek a vicces vagy éppen elgondolkodtató megjegyzések. Volt például olyan jelenlévő, aki szerint a kritikus mindig csak segít – és nem ő volt az egyetlen, aki a szakma fontosságát emelte ki. Lapis szerint az előbbi állítás nem teljesen helytálló, az viszont kétségtelen, hogy a jó kritikus megpróbál valamilyen ügynek hasznára lenni.

Kihangsúlyozta ugyanakkor, hogy az írás folyamata csupán a jéghegy csúcsa: alatta alapos gondolati munka van, hiszen egyrészt fel kell fejteni azokat a párbeszédeket, amiket a szöveg folytat, másrészt pedig a kritikusnak saját attitűdjét, benyomásait újra és újra mérlegre kell tennie.

Az elhangzott részlet humoros hangvételével kapcsolatban Lapis elmondta, hogy szereti a határátlépéseket, élvezi, ahogy a nyelv működésbe lép. Éppen ezért szívesen nyúl másfajta regiszterekhez is: egy kritikának nem minden esetben a szakmai szabatosságot kell megszólaltatnia. Balajthy szerint a megfelelő nyelvezet a tanulmányírás esetében is kulcsfontosságú, nem jó ugyanis, ha egy szöveg túl száraz, de a szakszerűtlenséget sem engedheti meg magának a szerző. Saját kritikusi gyakorlatáról elárulta, hogy nehezen ír rosszat egy könyvről, inkább igyekszik több szempontú megközelítéseket alkalmazni és az értelmezés eszközével rátalálni az adott mű erényeire. Lapis szerint a bemutatás-értelmezés-értékelés hármas szabályához mindig fordulhat a kritikus, ha elakad egy munkafolyamat során, egyáltalán nem probléma azonban, ha valakinek közelebb áll az identitásához például az értelmezés, hiszen a megítélés ezen belül is elvégezhető.

Bár a kritikaírásnak vannak íratlan szabályai, ezekkel lehet bátran és kreatívan eljárni: minden szabály köt és old is egyszerre.

A továbbiakban Balajthy is a passzolás mellett döntött, így ismét egy idézetet hallhattunk – ezúttal az Élő helyek szövegéből. A „Ryan Gosling-hasonmás vidéki frontember” és a „fiatal főnök” karaktereit felvonultató, a kor és a közeg nyújtotta szereplehetőségeket vizsgáló részlet bebizonyította, hogy egy tanulmánykötetben is van helye az oldott, humoros hangvételnek. Miután Pataki meggyőződött róla, hogy mindenki tudja, ki Ryan Gosling, már jöhetett is a következő boríték. Ebben Herczeg Ákos neve szerepelt, aki a két könyv létrejöttét szerkesztőként segítette. Bár Lapis bevallotta, hogy több esetben ellenállt a javaslatainak – például a régebbi szövegek aktualizálását illetően – Herczeg mind az Elég, mind az Élő helyek végső kompozíciójának kialakításában fontos szerepet játszott.

A Tellinger András által tervezett borítók apropóján a kötetekről mint könyvtárgyakról is szó esett. Az Élő helyeket például egy térképből hajtogatott papírállat díszíti, ami nem véletlen: a kortárs irodalom feltérképezése ugyanis a kritikaírás egyik alapmetaforája is lehet. Balajthy szerint a térképek a tér objektivitásának illúzióját keltik, pedig valójában egy térkép sosem a tér reprezentációja, hanem pont fordítva: a reprezentáció tere. Egy tájról sokféle térkép készülhet, hiszen mindegyik más színekkel és emblémákkal dolgozik, mást helyez fókuszba, mást nagyít fel. Lapis kihangsúlyozta, hogy a térképek minden esetben konstrukciók és leírási kísérletek, ahogy a kritika műfaja is egyéneken átszűrt megközelítéseket alkalmaz.

Szerinte a kortárs irodalommal való foglalkozás lényege a keresés, a letapogatás, amihez hozzátartozik az is, hogy nem tudjuk, mi következik – hajózunk az ismeretlenbe.

Az est végéhez közeledve Pataki az idegenségtapasztalatról kérdezte szerzőket, ami mindkét kötetben markánsan megjelenik. Lapis szerint az ezzel való szembesülés a szakmai érés lenyomatának is tekinthető, hiszen eleinte a kritikus inkább a megítélésre törekszik, kevésbé reflektál az idegenségre. Később azonban ez megváltozik, és a fókusz az értelmezés, a kíváncsi odafordulás felé mozdul el. Balajthy is egyetértett abban, hogy egy jó kritika színre viszi az olvasás különböző fokozatait, és a gyors értékelés helyett hajlandó megküzdeni az idegenséggel is.

Zárásként Pataki arra volt kíváncsi, hogy az Elég a kritikától való visszavonulás lenyomata-e, vagy éppen ellenkezőleg: Lapis visszatérésének tekinthetjük ezt a kötetet. A szerző szerint a saját kritikusi identitás megfogalmazása hozzátartozik ehhez a szakmához, és ha egy kritikus azt mondja, hogy elég, az nem azt jelenti, hogy soha többé nem fog írni, hanem azt, hogy valami történik az őt körülvevő közeggel, amivel szembe kell néznie és amire reflektálnia kell.

Fotók: Mariia Kashtanova