Elsőként Kulcsár-Szabó Zoltán foglalta össze röviden a Prae kiadó gondozásában megjelent kötet felépítését. Szerinte a könyv egyik sajátossága, hogy bár tanulmánygyűjtemény, végig követhető általa Kabdebó Lóránt életművének nagy íve Szabó Lőrinc korai poétikai dilemmáinak elemzésétől az utolsó fejezetig, mely a költő halálával foglalkozik.

Felidézte, hogy a szerző hatalmas munkásságának központjában Szabó Lőrinc állt, akinek tíz kötetet szentelt az évek során. Kabdebó nagy- és kismonográfiái alapvető szakirodalmat jelentenek a költő életművének a kutatásban. Kulcsár-Szabó a professzor munkásságának két fontos aspektusát emelte ki, a Magyar költészet az én nyelvemen beszél című kötete kapcsán: a költő alkotásainak vizsgálatát a Nyugat költészetének kontextusában illetve az életmű világirodalmi beágyazottságának mélyítését, kidolgozását. Hozzátette, hogy a Valami történtben szereplő tanulmányokra is mind jellemző az a törekvés, hogy Szabó Lőrinc különböző korszakait egyenrangú és szuverén teljesítményként mutassa be a különböző kortárs európai lírák teljesítményeihez viszonyítva.

Kulcsár-Szabó szerint annak révén, hogy a korábbi témák, szövegek és kutatások újra felidézése és áthangolása végig jelen van a könyvben, visszaköszön Kabdebónak mint Szabó Lőrinc-kutatónak a pályaképe is.

Miközben a költő különböző korszakaiban született művek értelmezéseit olvassuk, szemtanúi lehetünk annak, hogy hogyan alakul, módosul, hogyan nyer új dimenziókat az a Szabó Lőrinc kép, melyet a professzor a hatvanas években kezdett kidolgozni.

Ilyen visszatérő, átdolgozott téma például A tékozló fiú csalódása című költeményről írt tanulmánya.

A kötet relevanciái, érdekességei kapcsán kiemelte, a nem teljesen explicit módon jelenlévő vallási tapasztalat taglalását Szabó Lőrinc költészetében, mely különböző poétikai, esztétikai kérdésekkel függ össze. Ez az aspektus a Pilinszkyvel való párhuzamba állításban is lényeges szerinte. Ezen kívül egy másik párba állítást is kiemelt, úgy véli, a kötet mindent feltár, ami filológiailag, életrajzilag és poétikailag kimutatható Szabó Lőrinc és József Attila életének és munkásságának vonatkozásában.

Dobos Marianne személyes hangvétellel emlékezett meg volt férje áldozatos munkájáról és saját szemtanúságáról, szerepéről Kabdebó élete legvégéig tartó kutatásában. Keserédesen felidézte, hogy ők „bigámiában éltek hármasban, Szabó Lőrinccel”, és elmondta, hogy szerinte férje ezzel a kötettel készült a saját halálára, hiszen a könyv végére érve egyértelműen egybecseng a költő és a kutató halála.

Smid Róbert is megjegyezte, hogy az ő feltevése is az volt, hogy Kabdebó utolsó öt kötetében megfigyelhető egy összefoglaló igény, ahogy ebben a könyvben is központi szerepet kapnak a kisebb hiányosságok pótlásai, és a pontosítások, hiszen az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek Szabó Lőrincéről vannak benne újratárgyaló tanulmányok.

Kulcsár-Szabó kérdésére, hogy milyen volt a professzorral szerkesztőként együtt dolgozni, Smid azt felelte, hogy kifejezetten jó. Szerinte Kabdebó mindig nagyon érdeklődő és különösen nyitott volt az új irányzatokra, melyet A Vers kriminalizálódása című tanulmány is mutat. Ebben Szabó Lőrinc újságírói praxisának sajátosságát, a híréhséget és az információk feldolgozásának módját hozza kapcsolatba a versekben megmutatkozó benyomások és élmények feldolgozásával. Smid szerint ez a példa helyesen mutatja azt, hogy a professzor hogyan közelített az életrajzhoz, az életet nem ráolvasva az irodalomra, hanem az értelmezésre nézve produktívabb kapcsolatokat keresve a kettő közt.

Elmondta, hogy számára a kötet egyik legfontosabb kérdése a vers és valóság kettősségének dilemmája, mely az egész Szabó Lőrinc recepciót meghatározza. Szerinte a Szabó Lőrinc kép revideálása kiemelkedő jelentőségű volt a kutató munkásságában, melyet tudatosan és tapintatosan próbált meg végigvinni. Például mikor közzétette a Káprázat ciklus születési körülményeit, szándékosan nem publikálta az érintett nő nevét.

Smid és Dobos egyetértettek abban, hogy a költő munkásságának felülvizsgálata továbbra is fontos feladat lenne. Az irodalomtörténész szerint nemcsak középiskolában, de még egyetemen is él a költővel kapcsolatos előítélet, aminek következtében nárcisztikusnak, fasisztának vagy hímsovinisztának bélyegzik. Kabdebó Lóránt elemzései azonban kimutatják, hogy a rettenetes és az önzés szavaknak dialektikája van Szabó Lőrinc életművében, melyek nem teljes mértékben referenciálhatóként működnek.

Ezt pedig érdemes lenne minél többször hangsúlyozni.

Fotók: Mariia Kashtanova