A beszélgetés kezdetén Bagossy Laura arra kérte a meghívott vendégeket, mutassák be azokat az otthonról hozott képeskönyveket, amelyek nagy hatással voltak rájuk gyerekkorukban vagy alkotói munkájuk során. Marék Veronika elmesélte, hogy tizenhat éves korában találkozott az első olyan képeskönyvvel, amely meghatározó élmény volt számára. Ez a mű didaktikus tanmeseként azt regélte el az olvasónak, mi történik, ha egy gyerek nem hajlandó iskolába menni. Amikor a kezébe vette ezt a könyvet, rájött, hogy: „Én ilyet akarok csinálni, én ilyet tudok csinálni.” A történetnél sokkal izgalmasabbak voltak a mese vizuális megoldásai, szerzője rendkívül sok kreatív megoldást használt, amelyekből Marék Veronika többet át is emelt első, Boribon, a játékmackó című kötetébe. Megfogalmazása szerint ez a könyv indította el őt a pályán. Kiemelte, hogy bár az említett mese 1954-es kiadású, mégis karikatúraszerű figurák szerepeltek benne. Ez azóta egyre több szerző módszere, Marék Veronika szerint a stílus kivirágzása Dániel András művészete.

Marék Veronika

Pásztohy Panka a Mi van a babaházban? című kötetet hozta magával, mert az volt gyermekkora legmeghatározóbb képeskönyvélménye. A mű illusztrátorára, F. György Annára példaképként tekint. A könyvhöz kapcsolódó személyes kötődését még erősebbé teszi, hogy nagymamája is belerajzolt, illetve az ő kislány kori alkotásai is megtalálhatók benne. Pásztohy Panka úgy gondolja, nem ördögtől való, ha a gyerekek belerajzolnak a könyveikbe, attól azok csak még személyesebbek lesznek.

A meghívottak közösen próbáltak választ kapni arra a kérdésre, pontosan mit is jelent a képeskönyv fogalma. Harcos Bálint úgy vélte, a hangsúly a kép és szöveg arányán lehet; az a legfontosabb, hogy a kép és a szöveg párbeszédben legyen, közös, együtt értelmezhető alkotást hozzanak létre. Dániel András hasonlóképpen gondolkodik, szerinte a képeskönyv ugyan tág fogalom, de ha mégis definiálnia kellene, azt mondaná, a képeskönyvben a kép és a szöveg feltételezi egymást, nem tudnak egymás nélkül meglenni.

Harcos Bálint

Bagossy Laura megkérdezte az alkotóktól, a munkafolyamat során mit készítenek el előbb, a szöveget vagy a rajzot. Agócs Írisz úgy fogalmazott, ha igény van egy képi világ megalkotására, akkor ahhoz kell írni szöveget, hogy létre lehessen hozni a vizuális ábrázolást is – így a szöveggel szokta kezdeni. Bár Dániel András általában a szöveget találja ki először, előfordult már vele, hogy az alkotófolyamat egy vizuális ötletből indult el, és csak annak apropóján született meg a szöveg. Erre példa az És most elmondom, hogyan lifteztem című könyv, amelynek először formabontó lapozási mechanizmusát találta ki.

A meghívott szerzők között Harcos Bálint volt az egyetlen, aki csupán ír, és nem rajzol, ennek ellenére ő is vizualizálja a készülőben lévő műveit. Úgy véli, a versnek a kép, a regénynek pedig a film lehetne a képi megfeleltetése. Azokat a gyerekkönyveket, amelyeket megalkotott, képszerűen gondolkodva írta, versként tekintett rájuk. Saját gyermekkori olvasmányaiból csak a rajzokra emlékszik, ezért úgy gondolja, ebben a műfajban azok szerepe hangsúlyosabb lehet. Agócs Írisz ezt cáfolta, hiszen ahhoz, hogy minőségi illusztrációt tudjon készíteni, szükség van egy jó szövegre.

Pásztohy Panka

Marék Veronika párhuzamosan rajzol és hozza létre a történetet, a szöveget. Elkezd rajzolgatni, majd a sok kép egyszer csak könyvvé rendeződik. Az általa készített könyvek rokoníthatók a bábszínházzal, hiszen mindkettő „kicsivilág színház”. Érdekes kérdésnek vélte, hogy a kép vagy a szöveg van-e nagyobb hatással a befogadóra, melyik hat jobban a gyerekekre. Megjegyezte, ez nagyban függhet attól, tud-e már olvasni a gyerek: a kép önmagában is könnyen megmaradhat az ember fejében.

A beszélgetés során szóba került a képeskönyvkiadás itthoni helyzete. Erről Banyó Péter, a Pagony Kiadó egyik alapító tagja beszélt részletesebben. Szavaiból kiderült, hogy bár a műfaj virágzásának lehetünk szemtanúi, még mindig nem egyszerű képeskönyvet eladni Magyarországon, mivel a vásárlók gyakran kifogásolják, hogy kevés bennük a szöveg, így nagyon gyorsan végigolvashatóak. Erre a Pagony azt a megoldást találta ki, hogy sokszor két mesét jelentet meg egy könyvben. Ez itthon be is vált, azonban külföldön mindig meghökkennek, ha látják ezt a megoldást, hiszen tőlünk nyugatra komoly műfaji követelményei vannak a képeskönyveknek.

Dániel András

Ehhez kapcsolódóan tette fel azt a kérdést Bagossy Laura, hogy mennyiben befolyásolja a magyar közönség ízlése a beszélgetés résztvevőinek alkotói szabadságát, mennyiben próbálnak meg eleget tenni az olvasók elvárásainak. Dániel Andrást leginkább az izgatja, meddig lehet a képeskönyv műfajában elmenni, mit lehet abból kihozni. Megjegyezte, hogy a képeskönyv nem feltétlenül csupán gyerekműfaj. El is hozta magával Max Ernst felnőtteknek készült szürrealista képeskönyvét, hogy azzal mutassa be, mennyi mindent ki lehet hozni ebből a műfajból. Szerinte azzal is jó kísérletezni, hogy a közönség mire mit reagál. Pásztohy Panka számára meghatározó a közönség véleménye, igyekszik olyat alkotni, ami kedvére van az olvasóinak.

Agócs Írisz

Agócs Írisz elmesélte, hogy Berg Judit Maszat-sorozatának illusztrálásakor mindig elrejt pár titkos, a történetben nem feltétlenül megjelenő szereplőt az illusztrációkon, hiszen a mese annak a korosztálynak szól, akiknek egy történetet egy este alatt kétszer szokás felolvasni, így a rajzok plusz jelentéstartalommal szolgálhatnak a második olvasáshoz. Az illusztrátor így Berg Judittal is különleges párbeszédbe lép, mindig izgatottan várja, hogy az írónő észrevette-e az elbújtatott karaktereket. Előfordult már, hogy az eleinte csak képileg jelen lévő figurák idővel helyet kaptak a tényleges cselekményben is. Harcos Bálint hozzáfűzte, nagyon fontos, hogy az író és az illusztrátor között működjön az a bizonyos „kémia”, mert mindig meglátszik a kész könyvön, hogy élvezték-e a közös munkát. 

Fotók: Mariia Kashtanova