2020-ban, az elcsalt fehérorosz választások után rengeteg ember vonult ki az utcákra tüntetni a hatalmi elnyomás és a diktatúra ellen. A cél egy – a mai világban alapvetőnek gondolt – igazságos, az emberi jogokat tiszteletben tartó rendszer elérése volt, de ehelyett vérontás és terror következett. A választás során Aljakszandr Riharovics Lukasenkát 1994 óta sorozatban hatodik alkalommal hozták ki Fehéroroszország elnökének, de minden jel arra mutatott, hogy az eredményeket meghamisították, független források szerint az ellenzék támogatottsága hétszerese volt a végül újra megválasztott elnökének. A tüntető tömeget a hadsereg és a rendőrség bevetésével oszlatták szét. Az eredmény: erőszakos letartóztatások, túlkapások, kínzások, nemre és korra való tekintet nélkül.

Andrei Kutsila filmje a tüntetések után játszódik, annak hatásait taglalja, bemutatva a hétköznapi emberek életében történt radikális változásokat. Szétszakított családok, félholtra vert férjek, megerőszakolt nők, mindennapos félelem, egész életre szóló traumák, amelyeknek feldolgozása lehetetlen. A történet két nő mindennapjait mutatja be, egyikük személyesen is megtapasztalta a rendőri erőszakot, a másikuk közvetett módon szenvedte meg, férjének lába tört, kerekesszékbe került, politikai bűnözőként tartják számon. A két szereplő között sok hasonlóság van: középkorú nők, akiknek a kezükbe kell venni a család irányítását, biztonságban tartani a gyerekeiket, miközben az igazságtalanságérzet és a düh munkálkodik bennük.

Az Amikor a virágok nem hallgatnak története sodró ritmusban pereg, a kézikamerás felvételek, a közeli képek és a fekete-fehér szín diszkomfortérzést váltanak ki, érezhető a hatalom fojtogató jelenléte. Egy világ szín, igazság és remény nélkül, kijárási tilalom, üldözések, letartóztatások. És ami a legrosszabb: mindenki tudja az igazságot.

Az emberek meg is sínylik az állapotokat. A kisebbek ugyan elkerülték a fizikai szenvedést, kínzást és a börtönt, de a lelki válság rajtuk is jelentkezik, napközben iskolában vannak, hazajönnek, tanulnak, fekszenek az ágyon, aztán bámulnak maguk elé, életük céltalan, jövőjük kilátástalan, világról alkotott képük reménytelenné változott. És még talán ők vannak a jobb helyzetben, hiszen nem kell dolgozni, eltartani a családot, a börtönben szenvedni. A diktatúra mindenkire hatással van, senki se bújhat ki alóla.

A hatalmi elnyomásról szóló filmek gyakran esnek az idealizálásnak, vagyis a viszonyok fekete-fehér ábrázolásának hibájába: az igazságért tüntető a tragikus hős, a hatalom képviselői pedig mind egytől-egyig gonoszok. Az Amikor a virágok nem hallgatnak ügyesen kikerüli az ilyen sarkítást. A tragédiába torkolló tüntetés sokakat nem riaszt vissza attól, hogy újra az utcára menjenek, főként nők állnak az élre, a testükkel védik a férfiakat, ruhájukra fehér virágot tűznek, skandálnak, énekelnek. A tüntetést állig felfegyverzett katonák kísérik, néhány tüntető rajtuk kéri számon a kegyetlenkedéseket, de vita alakul ki közöttük, felvetődik a valódi bűnös személyének kérdése. Ki vonható felelősségre? A parancsnokaik által kivezényelt többnyire fiatal katonák, vagy az őket mozgósító hatalom? Ki ellen is kell valójában küzdeni? A film remekül mutatja be a diktatúra elleni küzdelem többrétűségét, amit a két megismert női karakter történetével is aláhúz. Egyikük a film végén búcsúüzenetet hagy maga után a lakásán, vállalja a veszélyt, újra az utcára megy, csatlakozik a tüntető tömeghez, míg a másikuk otthon marad, hiszen férje elhagyta az országot, menekülnie kellett, a nő tudja, ha utcára megy és elkapják, gyerekeik magukra maradnak. A diktatúrára adott reakció két ellenpontja, vagy otthon maradsz, meghúzva magad próbálsz túlélni, vagy vállalod a veszélyt és kiállsz az igazságért. Morálisan azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a képlet.

Andrei Kutsila filmje könyörtelenül, de izgalmas stílusban mutatja be a diktatúrában élők mindennapjait, a lelki és fizikai konfliktusokat, valamint felvázolja a lehetséges menekülési útvonalakat. Feszült, kényelmetlen érzést keltő, de annál hasznosabb alkotás, amely felhívja a figyelmet arra, hogy az emberiség képtelen tanulni. Minden történeti korban küzdenek a diktatúrák ellen, megdöntik azokat, de a zsarnokok valahogy mégis mindig visszatérnek. A nép pedig újra az utcákra vonul.

Vetítési időpontok és helyszínek:

• 2023. január 26. 20.15, Cinema City Mamut II.

• 2023. január 27. 20:15, Cinema City Mamut II.

• 2023. január 28. 18:00, Cinema City Mamut II.

Amikor a virágok nem hallgatnak (When the flowers are not silent) - lengyel dokumentumfilm, 72 perc, 2021. Írta és rendezte: Andrei Kutsila. Operatőr: Andrei Kutsila. Producer: Beata Krasicka. Szerkesztő: Pawel Klepacz, Andrei Kutsila. 

A cikkben felhasznált képek a BIDF hivatalos weboldaláról származnak.