Péntek

Napsütésben sétáltam le a dombról, és egy gerincen kaptató allén folytattam az utam az égig érő tömbház-negyed felé, ahol a főnök vegyesboltja egy tízemeletes alagsorában működik. Eredetileg óvóhely volt, és e funkciójába bármikor visszaállítható. Vannak még alagsori üzletek, edző- és imatermek a környéken, de a mi bunkerünk egyedülálló. A szellőzőrendszer jó, a menekülő útvonal tiszta a városközpontig. Készleteink vannak.  A helységet még a főnök nagyapja szerezte meg, a gyönge és homályos birtokrendezési törvények idején, nagyjából harminc évvel ezelőtt.

A vegyes üzlet mindennemű filozófia felett áll, semmi célunk nincs vele. Működésben tartásával a főnök, meg én ideig-óráig hasznosnak érezzük magunkat, és azt hogy van értelme a létezésünknek, holott világos, hogy nincs. Régebben úgy képzeltük, utazgatni fogunk, de aztán itt ragadtunk, és rójuk a kilométereket háztól házig, raktártól raktárig, ha es, ha fúj, ha havaz.

Arról volt szó, hogy elsején és másodikán zárva tartunk, de végül mégis kinyitunk. Mondtam a főnöknek, ebben a negyedben jön-megy a nép, mert mit csináljon három napon át a négy fal között? Míg otthon ülnek fogynak a szeszek, húsok, saláták, és a türelem. De rózsás kedvében, vezeklésre vágyva, vagy csak a séta kedvéért sokan útra kelnek, vagy a készlet feltöltéséért keresnek fel. A főnök egy ideig nem akarta elfogadni az ajánlatomat, hogy mindhárom napot levezényelem egymagamban, és hogy csak hétfő este zárjunk, menni fog az üzlet. Agitáltak a népek főnök, én magam is milyen ideges vagyok folyton, hát más miért ne lenne az?

Az áru kifogyásától nem kell tartanunk, bár kívánatos lenne, hisz roskadoznak a polcok híg és erős piáktól, és szakad ránk piskóta és a chips, avasodik a dió, mogyoró és más mediterrán, interkontinentális meg trópusi ételek! Horoszkóp, kiskegyed, kertünk, konyhánk, kötésminták – tucatszámra porosodik a polcon. Az ünnep ideje a legalkalmasabb az olvasásra, ráolvasásra, a jövő elképzelésére asztrológusok, tudósok és kertészek segítségével. Konzervekből pedig véd- s támfalat is emelhetnénk a bolt elé, ha lőnének ránk.

A főnök megkért, ha már ennyire buzgó vagyok, hogy pult alatt néhány petárdát, aprócska csillagszórót is adjak el, egyszersmind állategészségügyi és embereknek való gyógyszereket, pelenkát, popsitörlőt. Ámulva fedezte fel, hogy mindezeket már régen árusítjuk.

Pofikám! - mondta a főnök. És én éreztem, hogy nagyon szeret.

Szombat

Az év utolsó napján csúcsforgalom volt, púpos kosarakat pakolt a nép, futott előttem a szalag, mért a mérleg és pörgött a kasszagép. Hajnalban elcsendesedett kissé a koslatás, így elmentem áruért. Amikor visszatértem, a bolt előtti padon két rafiaszatyor várt telerakva sült és főtt ételekkel és gyümölccsel. Enyhe émelygésemre megittam egy féldeci pálinkát forró kávéban.

Fújtató Ájtatos a templomból jövet megjegyezte, hogy már korábban is keresett, mert ő is hozott nekem mindenféle étket. Melyeket nem hagyott a padon, mindenféle gezemüzék között, hanem lecipelte, majd felcipelte a templomból. Azonnal lássak hozzá bizalommal, mert az az étel megszenteltetett, a szatyor vásznán át hullt belé az áldás.  Köszönöm szépen, nem vagyok éhes, de tegye csak le, majd megkerül a gazdája, ne aggódjon emiatt – mondom. Tegnap szerencsére kiragasztottam a bejáratra szezonális értesítőnket miszerint: házi készítésű étel ingyen elvihető a boltból. Az évszakos ünnepek idején ellepnek bennünket az ajándékba hozott főtt, sütött, párolt, rántott, pácolt és más természetű étkek. Áldás mindeniken van, házi vagy templomi, végül is mindegy. Errefelé sokféle jelentéssel bírhat az, ha étellel ajándékozzák meg az embert, a szeretet nevében.  Fújtató Ájtatost nem olyan fából faragták, hogy csak úgy benyelje a visszautasítást. Hálátlan kutya vagyok – mondja, hiszen Nekem hozta a kaját! És én szétosztogatom, ki tudja, hogy Kiknek! Nem győzi meg az az érv, hogy így étel formájában szórjuk szét az ünnepet a városban. Vallásunk szent titka ez: mindenkor ellenállni a birtoklási vágynak, és szétosztani mindenünket, így élhetünk tisztán - mondom és keresztet vetek, mire ő viharral távozik.

Megittam egy kávét és elszívtam egy cigarettát a bolt mögötti beton sufniban, amelyből a tömbház alagsorába lehet átjutni. Odakint már kaparásznak páran. A főnök valami gyönge termopánból akarta a bejáratot megoldani, de mondtam neki, hogy tudok egy tuti ajtót, ha meglátja, rögtön beleszeret. Különben is, jobban szeretem, hogyha a bejutni vágyók kopogtatnak, vagy körmükkel, gyűrűjükkel kocogtatják a kicsi, de ujjnyi vastag ablaküveget. A főnök előbb gyanakodva vizsgált, de amikor elvezettem a lelőhelyre le volt nyűgözve, és azt mondta, ha nem lennénk üzlettársak, felajánlaná, hogy társuljunk.

Ez régebben egy vasúti kocsi ajtaja volt, sok mindent kibír. Nem tudják a vagányok csak úgy ököllel betörni, ha pedig átlövik valamivel, akkor úgyis megette a fene az egészet. Míg a csendes türelem pillanatait mérem, elszívok még egy cigit, hadd lám meddig bírják, olyan halkan pusmogva, hogy az engem ne zavarjon, mert a türelem drága kincs, de nem egyenlő a balgasággal. Aztán beengedem őket a boltba, és lesz, ami lesz.

Vasárnap

Éjfélig jöttek-mentek a népek, és érkezett sok halfasírt, vega, vegán és hússal megrakott kocsonya, aszott és lédús sütemények. Ha túladtam mindenen, alszom egyet a horgászágyamban a pult mögött. Lefekvés előtt eltűnődtem azon, hogy ha valóban egy új év kezdődött ma, bár ennek kapcsán erős kételyeim vannak, akkor ez miben más az előzőhöz képest, de nem jutottam sokra.  Aludtam míg az Özvegy fel nem kocogtatott.  Vastag jegygyűrűjével mindig a Torreador-dalt morzézza, ha jó kedve van. Azt állítja, hogy úgy nézek ki, mint Ludovic Tézier, aki egy operaénekes.  Imádom az Özvegyet. Nem bánnám, ha gyakrabban járna felénk, és nem csak hébe-nyárba ahogy szokott. Hallgatnám napkelettől napnyugtáig, és mosdatnám életre ahányszor szükséges, mint amikor beájul a piától, beszélgetés közben. Gondolataink, mint párzó szitakötők – mondom, és ezen jókat tudunk kacagni. Időnként sűrű aggodalommal gondolok rá, szerelmes vagyok, ez nem vitás. Ám az Özvegy, láva tüzeimre, arról beszél nagy türelemmel, hogy ő e földi hívsággal, melyet nevén neveztem, nem szeretne összebonyolódni, mert legutóbb is szinte ráment a teste és lelke. A magánnyal megelégedne, bár egyesek szerint a magány önzés csupán, legfeljebb valami torzulás, amelyet nem tudjuk mihez viszonyítva mérünk. De mindez nem is fontos, míg Ludovic Tézier alteregója árul az alagsori éjjel-nappaliban, addig ő a legboldogabb – mondja, de én tudom, hogy hazudik, mert mindannyian hazudunk.

Rumot ittunk, finom volt és veszélyes.

Hétfő

Az Özvegyet útra bocsátottam a sötét hajnalba. A magány hirtelen szakadt reám, az eső is rákezdte, komótosan, de kitartóan, és olyan köd ereszkedett le, hogy visszafele tolta az arcomba a cigarettafüstöt. Délután hat óráig gyér forgalmat bonyolítottam, majd bezártam a boltot és elindultam hazafelé. Házában s szállásán csendesen kushad minden, ami élő, és imádkozik, aki tud. Mentsem meg az Úr jeges áradástól, sárlavinátúl, vezessen ki a háborúból, mutassa meg újra milyen a béke, mert folyton elfelejtjük.

Ebben a városban a dombokra felfutó, s lefutó utcákat mintha a víz alakította volna, úgy bukkannak fel, és tűnnek el. Süketen tapogatózva haladtam át a ködbe fulladt városon. Sárgás, gombaderengés az utcai lámpák sora, melyeknek irányát tartva, zihálva haladok. Mióta elindultam az üzletből valahogy kívül kerültem a testemen. De az szóba sem jöhet, hogy feladjam. Átkozom és biztatom magam, hogy csak ügyesen, ösztöneimre hagyatkozva. Lakásomba mindent úgy találtam, ahogy hagytam, hiába tevődött közben anyag az anyagra, mert ebből én, halandó ember semmit nem érzékelek, csak hiányt és félelmet a lakás ijesztő ürességébe zuhanva.

Kedd

Délután a főnök dörömbölése ébresztett. Kéri szépen, mondta, hogy haladéktalanul szedjem össze magam és induljunk sétálni és utána ebédelni, ahogy szoktunk minden kedden, ha fúj, ha es, ha havaz. Míg öltözködtem, az előszobában várakozott és elmesélte, hogy úgy érzi az ünnepnapok szétzilálták az idegeit, és összekuszálták az énjét, melyet jelenleg csak testével tud azonosítani. Mikor séta közben arról érdeklődtem, hogy szerinte miről ismerhetjük fel, hogy nem csak a naptár szerint, hanem valóban elkezdődött az új év, mert nekem sehogy sem áll össze a kép azt javasolta, hogy hagyjam futni ezt a kergetes gondolatnyulat, mert az időről embernek kár és vétek gondolkozni.