Ezzel az adomával vezette be a pécsi kiállítás december 7-i megnyitóját Nagy András, az intézmény osztályvezető-főmuzeológusa, majd kibontotta a történetet: „Ez valahogy a mai művészet helyzetét is jellemzi. Az eltűnt kérdések helyén születnek válaszok. Hantai szerencsésebb helyzetben volt, hogy válaszai, az általa kidolgozott festészeti eljárás számára a kortárs francia filozófia megteremtette azokat a teoretikus kérdéseket, melyekre éppen Hantai művészete lehetett a válasz.”

A kortárs francia filozófia legnagyobbjaival (Derrida, Deleuze, Nancy stb.) párbeszédbe lépő, valóban erőteljes teoretikus hullámokat vető Hantai-életművet a centenáriumi évben különleges érdeklődés övezi. A legfontosabb esemény természetesen a Fondation Louis Vuitton augusztusig látható párizsi kiállítása volt, középpontjában az ötvenes évek végi nagy összegző munkával, a Rózsaszín írással (Écriture rose), leakasztva a képet az ugyancsak erőteljes teoretikus érdeklődéssel bíró, egykori Ricoeur-tanítvány, Emmanuel Macron irodájának a faláról. Hantai századik születésnapját ugyanakkor Magyarországon is több esemény övezi: a Szépművészeti és a Kálmán Makláry Fine Arts tárlata mellett a pécsi Modern Magyar Képtár szintén a közönség elé állítja kamarakiállításán a gyűjteményében fellelhető anyagot.

 Hantai és Pécs – kiállításmegnyitó. Nagy András, az intézmény osztályvezető-főmuzeológusa és Házas Nikoletta esztéta. Fotó: Füzi István © JPM

A kiállítást Házas Nikoletta esztéta nyitotta meg, végigkalauzolva azon az íven, amelyet az itt látható alkotások rajzolnak ki, és amely tulajdonképpen befogja az alkotói pályát. A múzeum nyolc Hantai-képet őriz, a legkorábbi munkáktól egészen a pliage-korszakig, a hajtogatásos technikával készült alkotásokig, ebből négyet maga a művész ajándékozott 1971-ben a múzeumnak. Három mű magángyűjteményekből került a képtár tulajdonába: az 1963-ból származó, korai absztrakt Kompozíció, valamint két fiatalkori, 1947-es festmény, egy önarckép és egy nagyobb méretű munka, az Erkélyen – ez utóbbit Házas Nikoletta a Hantai-család hagyatékában található Életöröm párdarabjaként mutatta be.

Ugyancsak az egyetemi évekből származik a kiállítás legkorábbi darabja, a Pécs látképe a székesegyházzal című akvarell. Hantai első kiállítására a pécsi művészkolónia négyfős, 1943. augusztus 15-én rendezett tárlatán került sor a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumának egyik földszinti helyiségében, a kép pedig ennek révén került a Városi Múzeum gyűjteményébe. Az anyagról Csorba Győző közölt szemlét a Dunántúl aznapi számában, Hantairól az alábbiakat írva: „Hantai Simon sokoldalú, problematikus művész. Majd mindegyik képe egy-egy új feladat és új megoldás. Képeinek határozott egyéniségük van, s egymáshoz viszonyítva skálájuk: a könnyű líraiságból a súlyos drámaiságig, sőt a víziószerűségig. Technikája fejlett, az akvarellben éppúgy, mint az olajban, vagy a temperában. Fejei a leleplezés erejével hatnak: Cinikus, Irocska. Lényeglátó, határozott mondanivalójú festő, aki ha a néhol még érezhető hatást leveti magáról, sok szép képpel ajándékozza meg művészetünket.” A második említett képcím nyilvánvalóan Hantai egyetemi pályatársára, az ugyancsak itt kiállító Balla Irocskára utal.

Hantai Simon – Pécs látképe a székesegyházzal, é. n. Papír, akvarell, 29 x 30,3 cm. JPM leltári szám: 52.127

Hantai zsengéje és Csorba sorai mögött mindamellett többet is lehet látni helyi érdekű kuriózumnál, hiszen a periféria és a centrum viszonya bonyolultabb, többrétű (több rétegbe hajtogatott?) viszony, mint ahogy első pillantásra látszik. Tudható, hogy Csorba és Hantai ismét találkoztak az 1947–48-as „kirajzás” során, a római Magyar Akadémia vendégeként. Hantai kinn maradt, Csorba hazatért. De végső soron mi is a centrum ebben a relációban? Budapest, a Képzőművészeti Főiskola a világháború éveiben? Vagy a későbbi fejlemények, Párizs, a nemzetközi figyelem? Netán a szellemi mozgás, a teoretikus érdeklődés, a visszavonulás a vernisszázsok világától, a festészet kereteinek folytonos, radikális újragondolása?

Ahogy Hantai monográfusa, a pliage módszerét a paraszti textilfestő technikákkal összefüggésbe állító Berecz Ágnes írja nekrológjában, a

kékfestés és a mángorlás munkáját festészetté emelő Hantai a háború utáni modernizmus zsákutcáit megkerülve olyan módszerre talált, amely az idiota de sapientia mintájára a kézművesmunka felől gondolta újra a festészet praxisának és médiumának képességét a gondolkodásra.”

A periféria tradíciója és a festészeti tradíció művészettörténeti léptékű revíziója összeér tehát az alkotói gyakorlatban. Innen, valamint a kérlelhetetlen intézményellenesség felől nézve Hantai életműve mintha éppen a centrum és periféria viszonyrendszerét tenné zárójelbe vagy írná fölül. A pécsi múzeum kis kamarakiállítása pedig mintha épp azt az állítást fogalmazná meg, hogy ez a viszonyt nem kell feltétlenül egyirányúnak tekinteni, hanem felfogható hálózatos-rizómaszerű szerkezetként is, rejtett, olykor alig észrevehető kapcsolatokkal fő- és mellékgyökerek, erek és hajszálerek között.

 Hantai Simon – Kép, 1968. Vászon, olaj 93 x 79 cm. JPM leltári szám: 71.358
 

Enteriőrfotók: Füzi István © JPM

Hantai és Pécs
A száz éve született Hantai Simon festő válogatott munkáiból nyílt kiállítást 2023. február 28-ig lehet megtekinteni a JPM Modern Magyar Képtárban előzetes bejelentkezéssel, hétfő kivételével naponta 10-től 17 óráig. További információ ezen a linken.
Helyszín: JPM Modern Magyar Képtár • 7621 Pécs, Papnövelde utca 5.

Négyzetes kép: Hantai Simon – Kép, 1962. Vászon, olaj 47,5 x 44 cm. JPM leltári szám: 71.377. Kép a főoldalon és a Facebookon: Hantai Simon – Kép, 1968. Vászon, olaj 93 x 79 cm. JPM leltári szám: 71.358