A Tízig aludni a Szívlapát, a Lehetsz bárki és a Szevasz című antológiák után jelent meg negyedikként. Alapkoncepciója, hogy mai, 35 év alatti fiatal szerzők, illetve már nem élő, de örök érvényű műveket alkotó írók novelláit vegyíti, úgy válogatva őket, hogy azok az ifjúsághoz szóljanak, a fiatal olvasók kapcsolódni tudjanak hozzájuk. A kötet öt tematikus ciklusában összesen 25 novella olvasható, amelyből tizenöt kortárs, tíz pedig klasszikus.

A bemutatón Vincze Bence beszélgetett a kötetről és a kortárs magyar próza helyzetéről az alkotókkal. Az beszélgetés első részében az antológia szerkesztőjét, Péczely Dórát, illetve négy szerzőt: Ádám Szilamért, György Alidát, Kovács Bálintot és Puskás Pannit kérdezte.

A kötet kialakításával kapcsolatban Péczely Dóra elmondta, hogy egy évvel ezelőtt, a kizárólag kortárs novellákat tartalmazó Szevasz antológia megjelenésekor még nem sejtették, hogy ilyen gyorsan ki fogják majd adni a sorozat utolsó darabját. A beválogatott novellák korábban már máshol is megjelentek, voltak, amelyeken alig kellett változtatni, illetve olyanok is – jellemzően a régebbi szövegek –, amelyek közlését újra kellett gondolni, Mikszáth novellájához például lábjegyzeteket készítettek.

A következő kérdés a szerzők felé irányult: Ki számukra a meghatározó novellaíró, ki volt rájuk nagy hatással? Puskás Panni és Kovács Bálint Örkényt és Csehovot emelte ki, utóbbit elsősorban abszurd humora miatt, illetve mert az élet árnyas oldalát, a szenvedést is papírra vetette. Felmerült még a kortárs szerzők közül Selyem Zsuzsa neve és Háy János Napra jutni című kötete. György Alidára inkább a klasszikus szerzők hatottak, közülük elsősorban Mikszáth és Csáth Géza; az nyűgözi le leginkább munkásságukban, ahogyan az élet apró pillanatait megragadják. Ádám Szilamérrel a történelmi regények szerettették meg az olvasást, középiskolás korában Kosztolányi Esti Kornélját olvasva fedezte fel a novella műfajának szépségeit, majd az egyetemen Gogol abszurd létélményének segítségével mélyült el azokban. A kortársak közül Bodor Ádámot és Lucia Berlint említette.

A társalgás a kortárs novella irodalmi helyzetének megvitatásával folytatódott. Puskás Panni szerint jelenleg nem megbecsült műfaj a novella, az emberek elsősorban regényeket vásárolnak. Ennek okát abban látja, hogy csak a hosszabb terjedelmű epikus művek adnak lehetőséget rohanó világunkban a valódi elmélyülésre. Kovács Bálint hozzátette, az is nehezíti a kortárs novellaírás helyzetét, hogy kevésbé veszik komolyan azokat a szerzőket, akik novellákat írnak – úgy gondolják, az csupán gyakorlásnak minősül a fő mű, a regény megírása előtt. Novellaíróként a kánon részévé válni is sokkal nehezebb. György Alida optimistább, úgy véli, egyre népszerűbb a műfaj, és pozitívabb a megítélése. Ezt azzal támasztotta alá, hogy idén a FISZ-táborban már több prózaműhely működött, mint lírai. Ádám Szilamér szerint hullámzó tendenciát mutat, hogy egy-egy korszak hogyan viszonyul a novellához. Napjainkban valóban szeretnek hosszú történetekbe belegabalyodni az olvasók, de a novella mellett szól, hogy rövid olvasási ideje miatt könnyebben adhatja a teljesség élményét. 

A beszélgetés második felében Bíró Zsombor Aurél, Gubis Éva, Harag Anita, Moskát Anita és Fehér Boldizsár, valamint Jásdi Juli – a kötet illusztrátora – került kérdések kereszttüzébe. Jásdi Juli elárulta, hogy minden szövegben először a képet keresi. Jelen helyzetben könnyű dolga volt, mivel jól összeválogatott, egymással összeérő, összekapcsolódó alkotásokkal kellett dolgoznia. A mély jelentéstartalmú és a humoros gondolatokba egyaránt bele tudott kapaszkodni.

Vincze Bencze arról kérdezte a jelenlévőket, hogy mennyire értenek egyet azzal a gondolattal, hogy a prózaírásra később érik meg az ember. Bíró Zsombor Aurél véleménye szerint a tendencia alapvetően igaz, sokan csak később kezdenek el prózát írni, a saját korosztályában a legtöbben a líra műfajában alkotnak. Moskát Anita úgy gondolja, ez teljesen alkatfüggő. Véleményét saját személyes példájával illusztrálta, hiszen az első mű, amit 14 évesen elkezdett megalkotni, egy regény volt. Harag Anita szerint a novella sűrítés tekintetében sokkal közelebb áll a vershez, mint a regényhez – talán a regényíráshoz kell megérni. Gondolataival szerzőtársai is egyetértettek. Fehér Boldizsár azzal egészítette ki a korábban elhangzottakat, hogy nem egy bizonyos műfajhoz vagy műnemhez kell megérni, hanem ahhoz, hogy ténylegesen jó szöveget tudjon írni az ember.

Vajon gondolták-e a szerzők korábban az írásaikról, hogy az ifjúsági irodalom kategóriájába sorolhatók? A válaszhoz először is az ifjúság irodalmat kellett definiálni. Fehér Boldizsár amellett érvelt, hogy az ifjúsági irodalom az, amit a serdülők ténylegesen olvasnak, nem pedig az, amit a kiadók annak szánnak, hiszen az utóbbi kategóriába sorolható szövegek sokszor kellemetlenül „fiatalkodó” hatást keltenek, valójában nem is jutnak el célcsoportjukhoz. 

Zárásképpen minden szerző megosztotta a közönséggel a kötetben szereplő novellájának három fő motívumát, amelyet ábrázolhatónak is tart. Kiderült, hogy Jásdi Juli szívéhez azon novellák illusztrálása állt a legközelebb, amelyekben állatok is szerepeltek, mert  olyankor könnyebben el tudott rugaszkodni rajzaiban a valóságtól.

A tavasz folyamán további beszélgetéseket terveznek a Tízig aludni című kötet szerzőivel, ahol alaposabban elmélyednek majd egy-egy novella világában.