Ritkán volt olyan, hogy nem Budapesten élő szerző volt a Kötetlenül vendége. Kovács Edward Debrecenből érkezett, ezáltal sok szálon kapcsolódik a debreceni, Debrecen környéki kulturális élethez. Miután az est nyitányaként felolvasta az atmoszférateremtő Meditáció a dolgok hűségéről és Meditáció az önátadásról című, a szigligeti mentorprogram során Géczi Jánossal mentorálásával szerkesztett versét, Horváth Florencia arról faggatta, mikor találkozott először az irodalommal, és mikor kezdett el komolyabban foglalkozni az írással. Bár – főleg a rapzenének köszönhetően – már régen elkezdett érdeklődni a szövegek iránt, Kovács viszonylag későn, a középiskola utolsó éveiben kezdett el írással foglalkozni, amiben nagy segítséget nyújtott irodalomtanára.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy az első versektől milyen mérföldkövek vezettek A másik éj című kötetkézirat létrejöttéig, ennek kapcsán Kovács a debreceni bölcsészkari közeget említette elsőként, ugyanis egy határmenti romániai kisvárosból érkezett Debrecenbe. Emellett fontos volt a hallgatókat összekötő hasonló érdeklődés; a Debreceni Egyetemen elsőként Horváth Imre Olivérnek mutatta meg a verseit, vele kezdett el először komolyabban foglalkozni a szerkesztésükkel. Ekkor, 2014-ben két, az egyetemhez kötődő irodalmi kör működött a városban, itt találkozott Kovács olyan, a későbbiekben számára meghatározó szerzőkkel, mint Áfra János vagy Juhász Tibor, akinek első, kulteres publikációját is köszönheti. Ezt követték a Szkholionban, majd a Zempléni Múzsában megjelent szövegek, „a terjeszkedés regionális ívet írt le” – fogalmazott, kiemelve, hogy a mai napig hálás az említett szerzőknek, és sokat ad a véleményükre.

Horváth Florencia ennek kapcsán a debreceni Versműhelyről kérdezte Kovácsot, valamint arról, mit tud nyújtani neki kötet előtt álló, tapasztalt szerzőként egy írótábor, hiszen ők is a Hajdúböszörményi Írótáborban ismerték meg egymást. Kovács szerint az írótáborok fórumot biztosítanak az azonos érdeklődésű, de más-más fókuszú alkotóknak a tapasztalatok megosztására. Neki valójában a HÍR volt az első írótábora, mely kapcsán kiemelte az ott szerezhető kapcsolati hálót, és a tehetséges, inspiráló fiatalokkal való megismerkedést. Az Áfra János által vezetett Versműhely kapcsán elmondta, hogy nem korhoz vagy tanulmányokhoz kötötten várja az érdeklődőket, ennek köszönhetően sokszor a középiskolás korosztály is megjelenik a műhelyeken. Öt éve működik havi rendszerességgel a Modem Zöld Kilincs kávézójában, és külön érdekessége, hogy Áfra János minden alkalommal felajánl egy kötetet annak a műhelyezőnek, akit erre érdemesnek szavaz meg a többi résztvevő.

Horváth ezután arra volt kíváncsi, milyen inspirációt nyújtott a kisvárosból a pezsgő kulturális élettel rendelkező Debrecenbe költözés. Kovács pozitívumként kiemelte, hogy a város vidékisége révén nem túl zsúfolt, így könnyebben akklimatizálódott, emellett a fent említett emberekkel való találkozások és tanulmányai is inspirálták, és meghatározóvá váltak. Ugyanakkor nem érezte tehernek, hogy a jelentős irodalmi múlttal-hagyománnyal rendelkező városban kezdett írással foglalkozni, a hagyomány meghatározó impulzusokat nyújtott számára a szövegalkotási folyamatokban.

A Fohászok; Kettő; Négy; Öt; Egy szál krizantémhoz és A krizantémok ősszel nyílnak című versek felolvasása után Kovácsnak reflektált azon kulcsszavakra, amelyekkel Horváth jellemezte a verseit, ennek kapcsán megemlítette, hogy doktori disszertációjában a mítosz újrateremtésével foglalkozik a kortárs magyar irodalomban, valamint beszélt arról, milyen erős hatást gyakorol a zsidó-keresztény hagyomány a szövegek szemléletére, ugyanis kötetében többek között ezt tematizálja. A kötet elgondolása szerint a megnevezhetetlen és a végesség nevesítési kísérleteit tartalmazza. A megnevezhetetlenségben ugyanis benne foglaltatik a körülírhatóság potenciálja, a szerző így körbebeszéli a végességet. Ezt Kovács a mítoszokhoz köti, azok ugyanis az abszolút eredetet nélkülöző kulturális képződmények, amelyek csak körbebeszélik az eredetet. Ez a kötetben szerkezeti megfontolásként csapódik le: a ciklusok elején alanyibb szövegek kapnak helyet, amelyek a saját és a másik halálát tematizálják, a ciklusok végén pedig feljegyzésszerű szövegek olvasztanák egybe az esszészerű beszédmódot a poétikusabb nyelvezettel, a lehető legjobban eltávolodva a beszédtárgytól.

Ezután a képzőművészeti vonalra áttérve Tóth Kinga Írmag című kiállítására készült, Som Balázs fotóssal közös performanszról kérdezett Horváth. Kovács Edward kifejtette, hogy a performansz nem távolodott el a kiállítástól, főleg az elembertelenedést, kiüresedést, szeméttel való túltelítődést jelenítették meg. Ennek kapcsán Kovács azt a mozzanatot emelte ki, mely során Som a zörgő műanyagzacskókon fekve felolvasó költőn taposott végig.

A 417 435 Székelyhíd, Petőfi Sándor utca 60.; Félbehagyott vers a bizonyosságról és az Őr című versek elhangzása után Horváth arra kérte a szerzőt, meséljen a Szkholion folyóirat szerkesztéséről, az ott szerzett tapasztalatokról. Kovács elmondta, hogy hiába a szerkesztői munka, saját verseit ritkán szerkeszti meg annyira, mint másokét, semmiképp nem tud szerkesztőként viszonyulni saját szövegeihez, hiszen nem tudja őket olyan távolról nézni, mint másokét. Ellenben segítségére van, hogy kikéri a korábban már említett szerzők véleményét, már csak azért is, mert eltérő perspektívából látják a verseket. Kiemelte, hogy fontos tudatosítani, milyen előfeltevés-rendszerrel viszonyulunk egy szöveghez, mit kérünk számon rajta, valamint nem szabad az egyéni ízlésesztétikai előfeltevéseket számonkérni. Ugyanakkor megemlítette, hogy a Szkholion főként a debreceni egyetemistákra fókuszál, publikációs lehetőséget kínál nekik. Kovács többek között ezért is jár versműhelyekre és írótáborokba: felkutatni a tehetséges fiatalokat, hogy aztán közös munka során végül eljussanak a publikációkig.

Ezután Horváth a szigligeti alkotótáborról faggatta Kovácsot, aki ennek kapcsán kiemelte, hogy a tábor egyik legfontosabb része a másik kilenc szeretetreméltó táborozó megismerése volt. Mentora, Géczi János elkapta a koronavírust, így telefonon tartották a kapcsolatot, ami főként napi hat órányi szövegekkel való foglalkozást jelentett. Kovács méltatta a közös munka metódusát, mely egy első, ismerkedési fázisból állt, ahol általánosabb dolgokkal foglalkoztak, illetve a második fázisban a konkrét szövegekkel való munkából. Géczivel közösen kerestek a leendő kötethez előképeket különböző műfajtörténeti tradíciókból, ezáltal Kovács hagyományokhoz való hozzáállása is nagyban változott.

A jövőbeli tervekre vonatkozó záró kérdésre felelve Kovács a doktori disszertáció befejezését említtette, de legfőképpen egy erős kötet kiadását tűzte ki célul. Az év utolsó Kötetlenülje az Orfeusz tekintete; Amikor átlépem a vámot; A szemhunyásról és az Elógium Thanatoszhoz című versek felolvasása után hosszú tapssal zárult.

A beszélgetést a Kis Présház Facebook-oldalán lehet visszanézni.

Fotó: Mariia Kashtanova