Az igazsághoz hozzátartozik, hogy míg a színházi emberek jól ismerik a McDonagh-jelenséget, a mai magyar közönség nagyobb részének talán még mindig nem annyira ismertek drámái. Ennek egyik oka, hogy nagyrészt kamaradrámákat ír, kevés szereplővel, amelyek természetszerűen kevesebb nézőhöz jutnak el. Ezért hiába játszották-játsszák sikerrel eddigi összes darabját már magyar színpadon (a teljesség igénye nélkül: a Leenane szépét pár éve a Centrál Színházban, korábban Piszkavas címmel az Örkényben, a Vaknyugatot az Átriumban és Kaposváron, a Kriplit és a Párnaembert a Radnóti Színházban, az Alhangya, avagy Az inishmore-i hadnagy című IRA-groteszket az Ódry Színpadon vagy most Szombathelyen, a Hóhérokat a Katonában, A nagy kézrablást a Tháliában, A nagyon, nagyon, nagyon sötét dolgot nemrég Szegeden), az az érzésem, hogy a magyar közönség tekintélyes része még érintetlen McDonagh-ügyben. Ezért van nagy felelőssége egy olyan elődásnak, amely vélhetően pont egy ilyen közönséget céloz meg.

A Leenane szépe nem kellemes történet: egy hetvenes éveiben járó, önellátásra képtelen anya, Mag, és az őt ápoló negyvenes, egyedülálló lánya, Maureen fojtogató kapcsolata áll a középpontban, életük kilátástalanságát ellenpontozza a tipikus mcdonagh-i sötét és főként nyelvi humor (ez utóbbi Upor László fordításában remekül kijön). Ezt a klausztrofób helyzetet remekül jelzi a B32 nem túl nagy színpadán otthonuk beszűkített tere: a fekete színpadi térben egy fém állványokkal jelzett szegényes, egyszobás lakásba tekintünk be, melynek sivárságát kívánja ellensúlyozni a két falvédő az ágyak előtti függönyön, melyek némi otthonosságot igyekeznek csempészni életükbe. De hasonlóan a falvédők hamis idill-hirdetéséhez, a szereplők minden jobbra törekvő gesztusa kudarcba fullad.

Az előadás tárgyi környezete izgalmasan vegyíti az ír és magyar jellegzetességeket: az eredeti drámában csak egy falvédő (tea towel) lóg a falon, mely sztereotipikusan utal az írekre jellemző groteszk humorra („Légy a mennyben egy órája már, mire az ördög észreveszi, hogy meghaltál”), itt egy másik is szerepel, mely a magyar falvédők giccses otthon-idilljére utal: „Az otthonod ott van, ahol valaki szeretné, hogy tovább maradjál.” Az előadás folyamán a nézőknek is világossá válik, hogy ez a definíció nagyon ironikusan válik csak igazzá: Mag már húsz éve nem hajlandó elengedni az egyetlen lányát a háromból, aki nem ment férjhez, így őt gondozza, és attól való félelmében, hogy idősotthonba kerül, minden kitörési kísérletét meggátolja. Ezért végül Maureen megöli, mégsem tudjuk akár egyiküket is kárhoztatni – a dráma és az előadás végig azzal játszik, hogy a nézőközönség épp kivel érez együtt.  

Az előadás remekül oldja meg azt is, hogy mit emeljen át az inkább csak ír közönségnek érthető utalásokból, mit magyarítson vagy alakítson át, és mit hagyjon el. Az eredeti drámában fontos szerepet játszó hagyományos ír dal, a vak nagymamáját fiatal szerelméért elhagyó ír lány balladája, a „Rokka” (The Spinning Wheel) központi helyét átveszik a vetítések, melyek hatásosan jelzik Mag fiatalkori reményeit vagy Pato Dooley érzelmi állapotait hosszú monológja alatt. A hintaszék helyett egy szocialista időkből itt maradt karosszék Mag (Mucsi Zoltán) „trónja”, otthonkáik is ismerősek, az időseknek szánt Complan tápszerből Vitalin lesz, míg az esetlen és nem túl fényes elméjű Ray Dooley (Katona László) focipólója, Boston Celtics hasitasija és térdzoknija alapján akár egy magyar falusi futballrajongó is lehetne.

Az Angliából hazatérő Pat Dooley (Kovács Krisztián) vagány bőrkabátja és kicsit megkopott, de még mindig férfiasan jóképű megjelenése egy másik világ lehetőségét villantja fel Maureennek (Jankovics Anna), aki a dráma központi alakja, azonban sajnos az általam látott előadás leggyengébb pontja volt. Egy négyszereplős kamaradrámánál nagyon nagy teher van minden színészen, hogy egyenként és együtt is meg tudják jeleníteni a McDonagh-dráma legfőbb jellegzetességét: a kis, túlzottan is zárt közösségben fuldokló, egymást túl jól ismerő, ezért szeretve és gyűlölve elviselő karaktereket a néző egyszerre kell, hogy szánja és ne szánja, egyszerre megértve-megérezve, de nem kritika nélkül elfogadva a bennük rejlő, szeretethiányból és kilátástalanságból eredő brutalitást. Ezt ezen az estét leginkább a Pat Dooley-t játszó Kovács Krisztián tudta átadni, mind apró gesztusaiban a párbeszédek alatt, mind hosszú monológjában a közönségnek beszélve, míg az öccsét megjelenítő Katona László az előadás második felére talált rá igazi hangjára.

Mucsi Zoltán Mag szerepében egyszerre jó ötlet és még kijátszandó ötlet: gesztusaiban, megjelenésben tökéletes figura, reakcióiban még lehetne több intenzitás. Sokértelmű a kép, ahogy először meglátjuk profilban, a szocialista karosszékben ülve, borzasztó nejlonotthonkában de elegáns lábtartással és frizurával. Hozzá képest Jankovics Anna Maureenje mind ruháiban, mind viselkedésében végig közönséges figura, nehéz benne meglátni az egykori „Leenane szépét,” aki a falu legszebb lánya volt – ezelőtt húsz évvel. Talán ez az előadás leggyengébb pontja: ha nem látjuk benne rejleni a szépet, nehezen hisszük el, hogy Maureennek tényleg lett volna vagy lenne lehetősége egy másik, jobb életre, ahelyett, hogy kisszerű eszközökkel napi szinten kínozza az anyját (aki ugyanígy, dacból a mosdóba üríti a bilijét). McDonagh alapvető dramaturgiai eszköze, hogy billegteti a dolgokat: Pato, lehet, hogy tényleg szereti Maureent, lehet, hogy csak rövid affért akar (hiszen gyorsan megnősül utána Amerikában), Maureen, lehet, hogy eleve bolond, mint az anyja mondja (hiszen ő hozta ki angliai sikertelen menekülőútja után a bolondokházából), lehet, hogy csak abba bolondul bele, hogy nincs kiút. Egy biztos: a dráma végén úgy ül a fotelben, ugyanolyan üres tekintettel, mint az elején az anyja.

Az előadás érdeme, hogy McDonagh e remek drámáját elhozza egy új közönségnek, jól befogadható és érthető formában, de még kicsit adós marad azzal, hogy a könnyűnek tűnő, de a valóságban nehezen  játszható mcdonagh-i kettősséget, szánalom és brutalitás, erőszak és szeretet különös, fekete humorral kevert elegyét pontosan megmutassa.

Martin McDonagh: Leenane szépe
Fordította: Upor László

Szereplők
Mag: Mucsi Zoltán
Maureen: Jankovics Anna
Pato: Kovács Krisztián
Ray: Katona László

Díszlet: Juhász Nóra
Díszlet kivitelezés: Játéknap Csapat
Jelmez: Pirityi Emese
Zene: Krisztik Csaba
Dramaturg: Gyulay Eszter
Fény: Ilyés Róbert Leó
Asszisztens: Kóti Eszter
A rendező munkatársa: Szőnyi Franciska

Rendező: Kovács Lehel

B32 Galéria és Kultúrtér
2022. november 16.

Fotók: B32