Huszonkét rövid epizódból áll a Párizs, szeretlek című svájci-német-francia film. A részeket látszólag csak a helyszín tartja össze, de egyben az is választja el őket egymástól, hiszen bár egyaránt Párizsban játszódnak a jelenetek, mindegyik egy új kerületbe kalauzol el, amit az egyes epizódok előtt felirat is jelez. A film utolsó pár pillanatáig úgy tűnik, semmiféle kapcsolat nincs a mini-filmek között: mindegyik önálló történet, saját szereplőkkel. Talán az is túlzás, hogy történet, inkább csak történettöredék, hiszen gyakran és nyilván szándékosan él azzal a trükkel az adott epizódért felelős rendező és operatőr, hogy nyitva hagyja a jelenet végét. Így nem derül ki, hogy az egymás felé induló szerelmesek valóban egymáséi lesznek-e, vagy hogy mi történik a nővel, aki az utcán összeesett, és akit egy férfi az autójába rakva visz el, hogy segítsen rajta. A lezáratlanság kellemes bizonytalanságérzetet eredményez, ezzel megteremti a film alaphangulatát, illetve tökéletesen illik az epizodikus, laza szerkezethez. Éppen ezért ront a hatáson az, ahogy a mozi végén néhány addig külön álló szálat mégis összekapcsolnak, a nyitva hagyottakat pedig lezárják - közhelyesen.

Nagy kár ez amiatt is, mert a film másik erénye sokáig éppen a közhelyek és az elvárt, megszokott fordulatok elkerülése. Így képes meglepetéseket szerezni nézőjének: olykor azt sem lehet tudni, mi is a bemutatott szituáció, megfelelő kameraállások és képkivágások, illetve kihagyásos mondatszerkezetek segítségével tolják ki a rendezők a nézői felismerés pillanatát a jelenet legvégére. Ezen az elven működik például az az epizód, amelyben egy fiatal lány beszélget egy ismeretlen férfival egy bizonyos Gastonról, aki ráadásul béklyóban tartotta őt. Nyilvánvaló, hogy valamiféle szerelmi háromszögről lehet szó! A várakozásra azonban rácáfol a jelenet vége: az ismeretlen férfi a lány apja, Gaston pedig a kisfia, és az egész beszélgetés arról szólt, hogy a nagypapa fog vigyázni a gyerekre.

Bizonyos részekre a giccs esztétikája jellemző, helyenként szándékolt túlzással, néhol a szürrealitás határát is súrolva, ilyen például a lovas cowboy megjelenése a párizsi utcán. Sőt, parodisztikus jelenetet is találhatunk: a vámpír film zsáner elemeit idézi és teszi idézőjelbe az egyik epizód.

Az epizódok sora egyben hangulati kavalkád is. A film alapvető könnyedséggel jeleníti meg az élet keserű pillanatait és fordulóit is, a szomorúságot rendszerint humorral oldja fel. Kiemelendő a Juliette Binoche által játszott anya jelenete: a kisfiát gyászolja zokogva, mikor az apa így szól: "Életed végéig akarod gyászolni? Már egy hete meghalt." Vagy a világtalan fiú esete, aki a késésben lévő lányt sprintben vezeti el a rövidebb úton a megfelelő helyre. Megérinti a nézőt középkorú házaspár története, amelyben a férfi épp szakítani készül. Belső monológjából kiderül, hogy idegei pattanásig feszültek, nejének még a lélegzetvétele is idegesíti - a monológot egyébként angyali mosoly kíséri. Ekkor megtudja, hogy felesége leukémiás. Ettől kezdve, mintha mi sem lenne természetesebb, ápolja őt a végsőkig, azon igyekezve, hogy a lehető legszebbé tegye a nő hátralévő napjait.

A kamerával és a képpel is folyamatos játék folyik, szemszögváltások, változások, vélemények jutnak ezáltal kifejezésre. Jól érvényesül ez abban a részben, amelyben a síró gyermekét nyugtatgató, neki éneklő anya ránéz a kisbabára, majd elmegy babysittelni, ahol ugyanez történik, azzal a különbséggel, hogy az idegen gyermeket a nő csak homályosan látja. Igaz, a hatást kiegészíti a nő hozzáállása is: a sajátjának mosolyogva, teljes beleéléssel énekel, a másiknak csak mintegy kötelességtudatból, némi unottsággal. Ugyanez az eszköz máskor a játékosságot segíti, gondoljunk csak a bohóc házaspár történetére, amelyben a bohócok lábfeje elmosódott, és úgy siklanak a képen, mintha elemelkednének a földtől.

Ami Párizs bemutatását illeti, a teljes látképekből természetesen mindig kimagaslik az Eiffel-torony, feltűnik az adott kerület néhány főbb jellegzetessége, megjelennek a különböző társadalmi rétegek, nemzetiségek, és a sztereotípiák - ezen a téren a film nem nevezhető korszakalkotónak. Hogy Párizs a szerelem városa? Igen, ezt is kimondják a filmben, és valóban, a történetek többsége a szerelem körül forog. Mégsem az epizódokat összekötő fő szál vagy az elméleti háttér, hanem a megvalósítás részletei, az egyes epizódokban érvényesülő képi és nyelvi (!) humor teszi elbűvölővé és üdítővé a filmet.

Párizs, szeretlek!
Paris, je t'aime
Színes, feliratos svájci-német-francia rövidfilm összeállítás, 2006.
Hossz: 120 perc
Rendezők: Olivier Assayas, Frédéric Auburtin, Emmanuel Benbihy, Gurinder Chadha, Sylvain Chomet, Ethan Coen, Joel Coen, Isabel Coixet, Wes Craven, Alfonso Cuarón, Gérard Depardieu, Christopher Doyle, Richard LaGravenese, Vincenzo Natali, Alexander Payne, Bruno Podalydes, Walter Salles, Oliver Schmitz, Nobuhiro Suwa, Daniela Thomas, Tom Tykwer, Gus Van Sant
Szereplők: Florence Muller, Willem Dafoe, Nick Nolte, Maggie Gyllenhaal, Joana Preiss, Bob Hoskins, Elijah Wood, Alexander Payne, Rufus Sewell, Natalie Portman, Gérard Depardieu