Izgalmas előadását a címválasztásának (Árpád mennybe menetele. A honfoglaló magyarok fejedelmének kései mitológiája és sírjának kutatása) magyarázatával kezdte. Az Árpád mítoszával és mennybemenetelével kapcsolatos kutatások egyik központi eleme a XIX. század végéhez, illetve a XX. század elejéhez kötődik. A cím egy parafrázis, hiszen Jókai Mór egyik utolsó regényében, mely A jövő század regénye címet viseli, a magyar királyt Habsburg Árpádnak hívják. Jókai azzal magyarázta a névválasztást, hogy a tudósok éppen akkortájt lelték meg Árpád sírját, melyet nem csupán megismertek és feltártak, hanem egy hatalmas keresztet is találtak Árpád nyakában, akinek így elkezdődött a szentté avatása, hiszen egyértelműnek tekintették, hogy keresztény volt. Ebből következően a Habsburgok felvették Árpád nevét, és így keletkezett a regény uralkodója. Ahogy Langó fogalmazott: „Jókai egyfajta Habsburg legitimitást próbált kiegyensúlyozni azzal kapcsolatban, hogy Árpád és a korai magyar történelmi hagyomány is beépüljön és harmonikusan simuljon abba a Ferenc József-i világba, mely a XIX. század végi és XX. század eleji boldog békeidőket jelentette.”

A Jókai által is lefestett világ részben a történelmi hagyományokra épült, mégpedig azokra, amelyekben némi információ rendelkezésre állt. Hogy pontosan mi volt ez az információ, megtudható VII. (Bíborbanszületett) Konstantin sokat idézett munkájából, A birodalom kormányzásáról címűből, ez egy (majdnem) kortárs híradás, amely Árpádot is említi és megemlékezik arról, hogy a magyaroknak volt egy politikai vezetője, akit így hívtak, és aki Turkiának, a magyar törzsszövetségnek a vezetője volt. Emellett számos egyéb bizánci forrás van, amely bizonyítja, hogy Árpád politikailag aktív szereplője volt ennek a korszaknak. De a magyar hagyomány (pl. Anonymus Gesta Hungarorumja) is ugyanígy emlékszik vissza rá. A XVIII. századi magyar történetírás pedig előszeretettel nyúlt vissza a magyar tradícióhoz.

Az előadó ezután kitért a magyarok és Habsburgok közti kapcsolatra és annak változásaira az idők során, valamint a magyar politikában jelenlevő kettősségre, melynek hatására felértékelődött a X. századi magyar történelem. A XVIII. században tehát megváltozott a hozzáállás a koratörténethez abban a tekintetben, hogy a hunok szerepe kevesebb jelentőséget kapott, mint korábban. Ekkor előtérbe kerültek a IX. – X. század politikai hősei, Álmos, Árpád (akik kapcsán fontos, hogy választott vezetők) és innen alakult ki a későbbi és az iskolában oktatott fogalomhasználat: innentől fogva említik a dinasztiát Árpádházi megjelöléssel és illetik ezzel a névvel az időszakból származó uralkodókat.

Ennek a XVIII. században kialakult történelmi hagyománynak és képnek van még egy másik magja is, mely ikonográfiai és a XVII. századi időszakra megy vissza. Azon belül is a Nádasdy – Mausoleum (1664) kiadványra, melyben a vezérek, politikai vezetők láthatóak és köztük megtalálható a párducbőrös Árpád is. Tehát az, hogy a korai magyar történelmi viseletet (párducbőr, buzogány) hogyan képzelik el a XIX. században, azt erősen befolyásolta ez az ábrázolás. A több forrásból kialakított, Szent Istvánnal szembeállított Árpád-kép II. József idején felerősödött, mert a magyarság és a korabeli magyar politika kiemelte és központi szereplővé tette Árpád személyét a Habsburgok által erősíteni kívánt szent királyok és katolikus szentek hagyományával szemben. Mindez, és az, hogy Árpádot hogyan lehet ábrázolni, az a XIX. századi reformkorra igen jellemző lesz.

Langó hosszan értekezett Horvát István történészről, aki a XIX. század elején irodalmi körökben is elfogadott, meghatározó személyként központi szereplője volt ennek az Árpád-képnek a kialakításában. Ő lett a dilettáns őstörténet egyik meghatározó alakja: szélsőséges őstörténeti nézetét már kortársai közül is jópáran kritikával illették, mégis, igen karizmatikus oktató volt, úgy emlékeztek meg róla, mint aki lázba hozta az ifjúságot az egyetemen. A reformkori fiatalok többsége hallgatta és ismerte előadásait, de rajtuk kívül is sokakra nagy hatással volt, mint például Vörösmarty Mihályra. Valamint ő volt az, aki újra divatba hozta az Árpád név használatát, saját fiát is így nevezte el. Horvát fogalmazta meg azt a programot is a magyar irodalomban, hogy írni kell egy hőseposzt a magyar honfoglalásról – ehhez kapcsolódik Vörösmarty Zalán futása is, mely az elvárt ikonográfiát hozza Árpád kapcsán. Árpád sírjának reformkori kutatását is nagyban befolyásolta Horvát, illetve elősegítette ezt propagandájával.

A következőkben az előadó áttért arra a kérdésre, hogy hol kellene keresni Árpád sírját. Úgy hitték, tudják ezt, hiszen van róla adat: Anonymus Gestájának erre vonatkozó megjegyzéséből arra lehetett következtetni, az óbudai Fehéregyházán temették el Árpád vezért. A kutatások el is kezdődtek ezen a területen Vasvári Pál vezetésével. Ezt az expedíciót Érdy János, a kor kiemelkedő régészegyénisége folytatta, majd miután őt lecsukták tiltott ásatások (kincskeresés) vádjával, Nádasdy Ferenc és Thaly Kálmán (nem tudták Érdyt a folytatásban meggyőzni) végeztek ásatásokat Vidats János étteremtulajdonos munkásainak segítségével, de ez balul sült el, a rendőrség egyre nagyobb erőkkel „védekezett”.

Árpád sírjának felkutatásához pénzügyi alapot is próbáltak létrehozni, Langó ehhez kapcsolódóan még további kutatásokat említett, majd végigvezette a hallgatóságot a különböző állomásokon és fejleményeken, mindaddig, amíg a kutatás állami kezdeményezéssé nem vált. Egyre több ötlet merült fel, melyre a pénz is kezdett befolyni, ám továbbra is csak sikertelen próbálkozások zajlottak. Kitért a keresés kicsúcsosodására: az 1907-ben kiadott törvényben belefoglalták, hogy „Árpád vezért is meg kell ezután ünnepelni és létesíteni kell neki egy ilyen külön emlékművet”. Azonban a törvény megjelenése után rögtön el is felejtették, sőt a keresés teljesen feledésbe merült egészen az 1960-as évekig, amikor újra előkerült egy Zemplénben fellelt, jelentős sír kapcsán. Fettich Nándor végezhette a feltárást és írt egy munkát, amiben azonosította a Zemplében talált sírt és az ott talált gazdag leletet Álmossal. Kiszínezett írása nagy port kavart, vitát is szerveztek, melyre nem ment el, így a vitapartnerek leírták a véleményüket, hogy ez nem lehet Álmos sírja és ez meg is jelent. Majd egy oda-vissza válaszolgatás vette kezdetét 1972-ig, amikor is Fettich meghalt, így kézirata változatlanul megjelent és mindenki számára olvashatóvá vált.

Ezt követően a 90-es években bukkant fel egy újabb sír, a banai sír, melyet Langó egykori oktatója, Vékony Gábor Árpád vezér nyughelyének vélt és ezt igyekezett adatokkal is alátámasztani. Ezt is megvétózták és valótlannak titulálták, többek között Révész László régész, a szegedi bölcsészkar oktatója, aki a közönség soraiban ült. Az előadó még további próbálkozásokat és hiteles feltárásokat, leleteket, sírokat (pl. Kuvrat sírja) ismertetett, valamint a velük kapcsolatos vitákat.

Konklúziójában kifejtette, hogy kevés olyan segítség van, ami alapján meg tudnánk határozni, Árpád sírja miképpen nézhetne ki, ha lenne olyan szerencsénk és véletlenül ráakadnánk. Prezentációja végén Jókait idézte, aki leírásában részletezte, milyen lehet egy Attila-sír. Majd kiemelte, hogy már Jókai is látta, tényleges történelmi azonosításra akkor és úgy van lehetőségünk, ha írásos emlék van a sírban, ha viszont ez hiányzik, akkor nehéz megmondani, hogyan és hol lehetett ez az Árpád-sír. Ahogy Langó fogalmazott: „Nehéz megmondani, hogy Árpádot hogyan is kéne megtalálnunk, hol kéne megtalálnunk, mindenesetre (…) ebbe a kérdésbe lehet, még az archeogenetika is beleszólhat.”

Langó Péter érdekes és olykor humoros előadása a későbbiekben a tanszék YouTube-csatornáján megtekinthető lesz.