bezár
 

film

2022. 11. 23.
Szerdán kezdődik a 20. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szerdán kezdődik a 20. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Budapesten Szerdán kezdődik Budapesten a 20. Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, amelyen 13 egész estés filmet láthat a közönség,   ultrarövid animációkat és programban a legjobb kortárs lengyel és ukrán alkotások is bemutatkoznak.

 A vasárnapig tartó esemény vetítéseinek nagy része új helyszínen, a Toldi moziban lesz, a Francia Intézet a családokat várja, és ismét az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az Animált éjnek, amelyen három teremben lesznek majd éjjeli vetítések.

prae.hu

A legújabb rövidfilmek három blokkban versenyeznek, a gyerekeknek két korosztályra bontott válogatással készülnek a szervezők.

A fesztivál az idén elhunyt Jean-Jacques Sempé francia alkotó René Goscinny A kis Nicolas című ifjúsági sorozatából készült animációsfilmje vetítésével indul. A főszereplő kisfiú mindennapjait játékok, csínytevések és verekedések töltik ki. Ahogy a filmben a kalandjai kibontakoznak, úgy Nicolas belopózik alkotóinak a műhelyébe, és faggatni kezdi őket: Sempé és René Goscinny barátságukról, művészi pályájukról és álmokkal teli gyermekkorukról mesélnek az animációban - olvasható a tájékoztatóban.

Pierre Földes magyar származású francia alkotó Murakami Haruki japán író több novelláját adaptálta animációra. A Vak fűzfa, alvó nő című filmben egy nem túl ambiciózus üzletkötő, frusztrált felesége és egy skizofrén könyvelő próbálja megmenteni Tokiót a földrengéstől és rátalálni életük értelmére.

A formabontó műveiről ismert japán rendező, Maasaki Yuasa új filmje az Inu-Ó címszereplője sajátos külsejét maszkkal és ruhákkal takarja el. Inu-Ó egy nap találkozik a vak lantjátékossal, aki mellett felfedezi nagyszerű tánctudását, majd üzlettársakká és elválaszthatatlan barátokká válnak. Különcségükkel próbálnak túlélni a társadalom peremén, miközben egyre nagyobb hírnévre tesznek szert.

A spanyol abszurd animáció mestere, Alberto Vázquez Háború az egyszarvúak ellen című szatírája sötét humorral elmélkedik az ördög eredetéről. Signe Baumane lett animáció filmes Szerelem házassággal fűszerezve című filmjének főszereplőjét, Zelmát kiskorától fogva arra tanították a mesék, hogy a szerelem majd minden gondját megoldja, csak úgy kell viselkednie, ahogy a társadalom a lányoktól elvárja. Felcseperedve ráébred, hogy minél inkább igyekszik betartani a szabályokat, a teste annál jobban ellenáll.

A három rövidfilmes versenyblokkban a kortárs animációk legjobbjaiból láthat válogatást a közönség a világ minden tájáról. A programban szerepel Turai Balázstól az idei Annecy animációs filmfesztiválon fődíjjal jutalmazott Amok című filmje, melyben a főhős belső törpéje veszi át az irányítást a férfi élete felett. Nikita Diakur orosz származású alkotó legújabb művében, a Hátraszaltóban saját avatarját tanítja a címbeli ugrásra.

A több díjjal jutalmazott Spela Cadez cseh alkotó Steakhouse című animációja az odaégett hús metaforáján keresztül mutatja be a párkapcsolati erőszakot, az észt Sander Joont pedig gyerekkora inspirálta a Sierra című alkotás elkészítésére, amelyben "az apa ráerőlteti az autóversenyzést fiára, aki ettől kocsikerékké változik" - írják a közleményben.

Az Ukrán hangok című válogatásban a háború kitörése előtt és azóta készült ukrán animációk mutatkoznak be. Az O!PLA 2022 című válogatás a 10. O!PLA Animációs Fesztivál díjazottjait, a lengyel animáció legizgalmasabb alkotásait mutatja be.

Mint írják, az Animált éj idén rekordhosszúsággal jelentkezik: szombat este mintegy négy órán keresztül láthatnak a nézők a sötét humor és erotika témáit boncolgató filmeket, de vetítik a 2017-ben indult Athleticus sorozat epizódjait is.     

A fiatalabb korosztályt többek közt Glaser Kati csipkelődő humorú mesegyűjteménye, a Családi legendák várja, de szerepel a programban a Kicsi vámpír és Hol van Anne Frank? című film is.

A 20. Anilogue-ra a korábbiaktól eltérően most kizárólag a fesztivál honlapján (anilogue.com) kaphatók jegyek és bérletek. További részletek az esemény Facebook-oldalán és a mozik hivatalos csatornáin érhetők el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Till Attila: És mi van Tomival?

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
(kult-genocídium)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés