Szemes Botond, a szám szerkesztője a beszélgetést felvezetendő elmondta, milyen sok irányba indultak el a tanulmányok a diagrammatológiai vizsgálatokban. Kiemelte, hogy bár gyakran észre sem vesszük, mégis mindennapi életünk részét képezik a különböző diagrammok, infografikák. A covid-görbe ellaposítása, a forint zuhanása olyan kifejezések, melyeket gyakran használunk, abba azonban mégsem gondolunk bele, hogyan dolgozzuk fel ezeket az információkat. Hogyan hozunk létre ismereteket, milyen befogadói tapasztalat alapján tudjuk értelmezni a minket körülvevő világot? Ezen kérdések megválaszolására is lehetséges utat jelenthet a diagrammatológia. Szemes szerint ez a látásmód segíthet nyelv és kép oppozíciójának meghaladásában, egy hibrid gondolkodásmód létrehozásában.

Smid Róbert, aki a Média- és kultúratudományi kézikönyv diagrammatológia szócikkét írta, Kramer felől közelítene a fogalomhoz, de ami szerinte igazán fontos, az Peirce-től ered, az ő nyelvfogalma ugyanis megenged egy olyan dinamizmust, amit a saussure-i például nem. Elmondta, hogy Kramer nyelvfogalma szűk, amit furcsának talál, mivel véleménye szerint Kramer írta a legjobb tanulmányokat a diagrammokról.

Ezután Bátorfy Attila vette át a szót, aki kiemelte, hogy ő – szemben a beszélgetés többi résztvevőjével – nem az irodalomtudományok területéről érkezik. Szemes hozzá intézett kérdése is éppen erre a tényre reflektált: miben látja másképp a diagrammatológiát, mint az irodalom, és mit gondol, hogyan léphet – ha léphet egyáltalán – párbeszédre a két terület, az irodalom és az infografikák? Bátorfy elmondta, számára az vált érdekessé, mit tud kezdeni ötven-hatvan, esetleg száz megabájt adattal, milyen módszerei lehetnek az adatvizualizációnak. Szerinte itt a diagramm, mint a hatalom reprezentációja válik fontossá. Azok a kérdések, amik bölcseleti szinten a szám tanulmányaiban megjelennek, véleménye szerint mindennapi kérdések is egyben. Elmondta, manapság nem mindegy például, hogy egy-egy grafikon milyen színnel ábrázol különböző csoportokat, nem szokás már például afroamerikaiakat barna, vagy nőket „bugyirózsaszín” színnel jelölni. Sipos Balázs megjegyezte, ő ezt nem látja valós problémának, ám Bátorfy szerint ezek valós, mindennapi problémák. Smid hozzátette, hogy itt performativitásról is beszélhetünk, a vizualizációk nem csak reprezentálnak, de alakítják is a befogadó szemléletmódját. Sipos szerint a diagrammatológia és az adatvizualizáció nem ugyanaz, ebből adódhat a kérdés problematikussága.

Szemes ezután Szlávich Esztert kérdezte arról, szemiotikai szempontból milyen módon tud kapcsolódni a diskurzushoz. A Szlávich által fordított Frederik Stjernfelt tanulmány ugyanis éppen a diagrammok és szemiotika kapcsolatával foglalkozik a Peirce-féle módszer segítségével, ám Szlávich megjegyzi, a szöveg inkább egy rövid, problémafelvető írás, így inkább feltesz kérdéseket, mintsem megválaszolná őket. Elmondta, a tanulmány szerint az ikonikusságot kell kiterjeszteni annyira, hogy az ne pusztán a közvetlen ontológiai hasonlóság, hanem tágabb értelemben, szerkezeti hasonlóságot is magában foglalva legyen értelmezhető. Sipos kérdésére, miszerint megújíthatja-e ez a módszer a magyar nyelv kutatását, Szlávich azt felelte, ez egy kidolgozásra váró nyelvelméleti keret.

Szemes ebből kiindulva az irodalom lehetőségeiről kezdett beszélni. A digitális bölcsészet foglalkozik olyan kérdésekkel, mint mi a szövegek váza, hogyan lehet a szövegből stilisztikán túli következtetéseket levonni, illetve a szerzőségi vizsgálatok és a különböző kvantitatív kutatások is fontos részét képezik ennek a viszonylag új kutatási módszernek. Sipos megjegyezte, nem érti, hogyan kapcsolódik a felvetett témákhoz a diagram, mire Szemes kifejtette, hogy a viszonyba rendezés, a szöveg által ábrázolt világ és a nyelvi elemek szerkezetét értjük itt diagram alatt. Történeti, kultúrtörténeti (ahogy a lapszám egyik írása mutatja: műfaji), de akár társadalmi következtetéseket is le lehet vonni a szövegből, mint például, hogy adott szerző milyen kapcsolatokat részesít előnyben egy mondat létrehozásakor, ezeket a következtetéseket pedig adatvizualizációval meg is lehet jeleníteni.

Smid erre reflektálva megjegyezte, hogy Blumenberg metaforologikája is diagrammatológiának tekinthető ilyen szempontból. Hozzátette, hogy bár tudja, hogy a distant reading elterjedt eljárás napjainkban, és így értelmezhető például emminens diagrammként egy térkép, például, hogy hol játszódik egy regény, merre mennek a szereplők stb., ő mégis úgy gondolja, nem szükséges adatvizualizáció ahhoz, hogy megállapítsuk, miért visszatérő helyszíne Drezda a világháború utáni szövegeknek, vagy hogy miért játszódik a Stephen King regények jelentős része Maine-ben. Kétségesnek tartja, hogy közelebb vinne a szöveg elemzéséhez a diagrammatológia, mint egy klasszikus hermeneutikai elemzés.

A beszélgetés utolsó harmadában ismét Bátorfy vette át a szót, Sipos kérdésére válaszolva elmondta, a vizuális reprezentáció nem tud önmagában vak hiteket áttörni, de valóban van, hogy a diagrammok mellbevágóbbak a befogadónak, mint a szöveges elemzések. Diagramm és térkép összefüggésére is kitért, elmondta, ők az egyik projektjük során a Nyugat világképét próbálták felmérni, azt, meddig terjed, és meddig lehet lokalizálni. Smid szerint ez egy hasznos vállalkozás, ám továbbra is úgy gondolja, hogy Pynchon Amerikája vagy Joyce Dublinja „hermeneutikai kérdés”. Fel lehet mérni diagrammatológiai módszerekkel, hogyan működnek a terek a szövegen belül, de Pynchonhoz szerinte „ember kell”.

A beszélgetés egy kompromisszumos megoldással zárult: Smid felvetésére Bátorfy megjegyezte, az általa említett vizsgálatok akkor végezhetők el jól, ha a két komponens, a gépi és emberi együtt tud dolgozni, ha a vizuális reprezentációt egy Joyce-szakértő irodalomtudományi érvekkel támasztja alá.