Ismert történelmi tény, és minden eddigi Sisi-életrajzfilm sarkalatos pontja, hogy a bajor hercegnőből osztrák császárnévá és magyar királynévá koronázott Erzsébet nem illett a császári udvar szigorú rendjébe, mert etikettől eltérő viselkedése az uralkodói szerepkörben nem volt elfogadható. A maga eszközeivel folyton lázadni próbált a túlszabályozott rendszer ellen, amely olyan fullasztó volt számára, mint egy jól meghúzott fűző. Egy túl szoros fűző, amelyet vergődve próbált levetni, miközben tudta, hogy valójában sosem oldhatja ki az őt szorító selyemszálakat. A csontig hatoló befűzöttség az eddigi életrajzfilmekben – olykor még a legjobb szándék ellenére is – inkább külsőség maradt, nem volt képes érzékeltetni egy legendásan izgalmas történelmi személyiség érzéseit, vagy jelképezni élethelyzetét.

Sisi-filmekben egyébként nem bővelkedik a filmtörténet, a császárné élete és személye az elmúlt évtizedben lett újra népszerű filmes téma, mintha újra felfedezték volna. Az elkészült filmek, sorozatok közül ugyanakkor nem egy próbált már a valódi Erzsébettel foglalkozni, ez azonban a legjobban sikerült darabok esetében is csak részlegesen valósult meg. Mostanában a Netflixen lehet látni A császárné című minisorozatot, valamint a közelmúltban vetítették a Sisi című több részes tévéfilmet, melyek szimpatikus, ám továbbra is képeskönyvszerű alkotások. A rajongva szeretett, 1955-57. között készült Sissi-trilógia (Ernst Marischka rendezése), mely híressé tette Romy Schneidert, s melyet Romy Schneider tett ikonikussá, mai napig megtörhetetlen hatású szuperprodukció. Nem véletlenül égett bele a köztudatba, de szükség volt már egy olyan szemléletváltó alkotásra, amely korszerű módon mutatja be a császárné és királyné személyét és mindennapjait, anélkül, hogy bármiben utalna a filmes előzményekre.

Érződik tehát, hogy a Sisi-jelenség megérett egy olyan feldolgozásra, amilyet most Marie Kreutzer szinte ismeretlen osztrák rendezőként, könnyed mozdulattal húzott elő a közép-európai történelem kincsesládájából, s bár a származás önmagában még nem lenne biztosíték, a végeredményt ismerve már mondhatjuk, hogy ebből a szempontból is a legavatottabb szerző vette kezébe a témát. Bár a kortársi érzékenység nem jár együtt a historikus hitelességgel is, de Kreutzer olyan intenzitással rázza fel és teszi aktuálissá a Sisi-jelenséget, és mindebből olyan életteli filmet készít, hogy az anakronizmusok felett ugyanúgy érdemes szemet hunyni, mint minden jól sikerült történelmi film esetében. 

Mert a Fűző az uralkodói szerepbe kényszerült nő és ember valódi mivoltát képes ábrázolni, minden idealizálástól mentesen, a test és a lélek roncsoltságával együtt, ezért is kezdi történetét a negyvenedik életévét 1877 karácsony estéjén betöltő, vagyis a közvélekedés szerint már öregedő Sisivel, aki a korával és minden más furcsaságával együtt sérülékeny és romlandó.

Különleges eszközökkel szemlélteti ezt, pont abból a látványból vesz vissza, amit a korábbi filmes életrajzok erősen hangsúlyoztak, és szívesebben mutat jellegtelen fehérneműt, fekete ruhát, karikás szemet, beesett arcot, kócos vagy rövid frizurát, kisebb és gyér világítású teret, málladozó kastélyfalat, hátsó folyosót. A szépség egy másik, valóságosabb arcát.

Kevésnek tűnik úgy jellemezni ezt a filmet, mint korszerű vagy formabontó, pedig nagyon is az, és egyáltalán nem a korábbi Sisi-értelmezések feljavított verziója, hanem valami egészen más.

Merészsége jóval több ennél, mert nem elégszik meg annyival, hogy némileg korrigál a kedvelt Sisi-képen, hanem egy új Sisit alkot, aki nem kecsegtet azzal, hogy reprodukálja a történelmi személyt, de közelebb visz hozzá az intenzív, már-már tolakodó személyesség által. A Fantomszállal nemzetközileg híressé vált Vicky Krieps, akit a Cannes-i Filmfesztiválon ebben az évben legjobb színésznőként díjaztak a Fűzőért, rendkívül érzékeny módon formálja meg az újszerű Sisit, tündököl még azokban a pillanatokban is, amikor a fáradt és életunt. A film szemtelensége határtalan, mert a császárné idealizált képét megtörő tulajdonságokat is felvonultatja, melyek közül némelyiknek van valóságalapja, és soknak nincs, de segít emberibbé, elképzelhetőbbé tenni a karaktert.

A dohányzó, káromkodó, önkielégítő, heroinozó, pofákat vágó uralkodónő történetéhez mégsem lehetett volna nagyobb tisztelettel és lágysággal hozzányúlni, mint ahogy azt Kreutzer tette. Az emberi közelséget ő már nemcsak ígéri, hanem különlegesen személyes módszerével és minden jelenetével alátámasztja. Úgy forgat a császárnéról filmet, mintha valóban beengedték volna kameráját a történelmi Erzsébet személyes terébe, és csak lefilmezné mindennapjait, majd kordokumentum helyett mégis fikciós filmmé rendezné össze a felvett anyagot.

Kreutzer filmje nem feltétlenül kronologikus, és a hitelessége sem a történeti hűségében érhető tetten, inkább olyan kevésbé ismert valós és elképzelt elemek szabad láncolata, melyekben ezt a (sokszor intim) közelséget meg lehet mutatni, ki lehet bontakoztatni.

A Fűző történetében Marie Kreutzer – 1877 karácsonyi és születésnapi ünnepségétől indulva – Sisi egy évét mutatja be, keverve a valós és hozzáképzelt történéseket, kollázsszerűen, mégis természetes áradással. Burkolt célja Sisi személyét és életét újra nemzetközi, de legalábbis európai léptékűvé tenni, ezért fontosak benne Sisi európai és nagy-britanniai utazási élményei, és ezért keveri az ausztriai német nyelvet az arisztokrácia nyelveként ismert franciával, a magyar királyné által rendszeresen használt magyarral és a brit földön tett látogatás alkalmával használt angollal.

A magyarság szívét mindig is megmelengette Sisi királyné, ez itt sincs másképp, Kreutzer ezt az érzést ezúttal sem veszi el tőlünk, és nemcsak bravúros, hanem érzelmileg is felemelő élmény hallani, ahogy Vicky Krieps magyarul beszél (sőt, mesél is kislányának), vagy látni, ahogy Lengyel Tamás felbukkan a vacsoraasztalnál, megjelenítve a Sisi rejtélyes viszonyairól szóló pletykák gyakori szereplőjét, Andrássy Gyula grófot.

A Fűző az a típusú film, amely olyannyira folyamatos történésben, sodrásban van, hogy az utolsó pillanatig nem ereszt, és még a stáblista alatt is tart, vetíti tovább Sisit, aki átlényegülve adja át magát a pillanatnak. Talán most fűző nélkül.

Fűző (Corsage) – osztrák-francia-német-luxemburgi életrajzi dráma, történelmi film, 113 perc, 2022. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott! Rendező-forgatókönyvíró: Marie Kreutzer. Producer: Alexander Glehr, Johanna Scherz. Operatőr: Judith Kaufmann. Jelmeztervező: Monika Buttinger. Vágó: Ulrike Kofler. Szereplők: Vicky Krieps, Florian Teichtmeister, Katharina Lorenz, Manuel Rubey, Aaron Friesz, Colin Morgan, Finnegan Oldfield, Alma Hasun, Jeanne Werner, Lengyel Tamás. Bemutató dátuma: 2022. október 20. Forgalmazó: Cirko Film

Képek forrása: Cirko Film / FILM AG, Robert Brandstaetter