A szerző ismert szereplője a magyar gyerekirodalomnak: Vízcsepp című meséje 2016-ban jelent meg a Csimota Kiadónál papírszínház formájában. Ez a japán eredetű műfaj különleges élménnyé varázsolja a mesélést: a gyerekek a fakeretben látható csodálatosan megrajzolt képeket nézve hallgathatják a történetet egy mesemondó előadásában. Szintén ebben a formában jelent meg A soknevű macska, amelyben egy cica szemén keresztül mutatja be Tasi Katalin egy bérház lakóinak az életét. A Vízcsepp karácsonya című papírszínházban pedig a két korábbi történet főhőse találkozik az ünnep estéjén. Tavaly megjelent A homoklakó című kötetében a kirekesztés és a bántalmazás témáját járja körül az írónő, aki jogászként sokáig gyerekjogi ügyekkel is foglalkozott. 

A Lányka, tükörben Tasi Katalin első verseskötete. Szövegei egyszerre hordozzák magukban a gyermeki látásmód naiv báját, de ugyanakkor finom iróniával görbe tükröt is tartanak a felnőttvilág elé, ami sokakban idézheti fel az Ami a szívedet nyomja című kötet svéd gyermekverseinek hangulatát. Sok szállal kapcsolódik a kötet Kiss Ottó Csillagszedő Márió (2002) című verseskönyvének világához is. A két mű közötti kapcsolatot egyértelműen jelzi az is, hogy Tasi Katalin a könyvét Kiss Ottó mesehősének, Csillagszedő Máriónak ajánlja, a kötet fülszövegét pedig a költő pályatárs, Kiss Ottó jegyzi.

A Csillagszedő Márió főhőse is egy kislány, a versek az ő szemszögéből mondják el családja széthullásának történetét: a nagyapa halálát, a szülők válását és az új lakóhelyen történő beilleszkedést, ahol egy új barát, Csillagszedő Márió segíti át a kislányt a veszteségek okozta érzelmi traumákon.

Tasi Katalinnál is fontos szerepet kap a nagyszülő (nála nagymama) betegsége és halála, ugyanakkor a veszteség itt egyben egy új élet kezdete is, a kistestvér születése: „Azt hogy hol bujkált Liza eddig, /még most sem tudom pontosan. /De azt sejtem, hogy valahol ott, /ahová a mama elment./ Biztosan felkutatott érte mindent,/ jól leszidta, hogy hol késlekedik, már öt éve,/ aztán meg leküldte az anya hasába”(Liza). 

A vég, mint valami újnak a kezdete, az élet körforgásának gondolata nem csak a fenti párhuzamban jelenik meg. A kötet címe a nyitó- és a záróvers címéből született, és mindkét vers kulcsmotívuma az élet nemzedékeken átívelő folyamata: „Vajon egy végtelen tükörben hány lányt láthatnék,/ ha nagyon sokáig belenéznék?” (Lányka), „Ha a tükörbe nézek, legfőképpen magamat látom,/ és az anyut, mert rá hasonlítok a legjobban./ De azért egy kicsit aput is látom, / ha pedig sokáig nézem magam, előtűnik a mama is.” (Tükör). A két vers akárcsak két egymás felé fordított tükör – amelyek a végtelenségig sokszorozzák a bennük látható képet – kitágítják a horizontot anyák és lányaik generációkon átívelő, örök egymásba kapcsolódásáig.

A nagymama elvesztése és a kistestvér elfogadása mellett az iskolakezdés nehézségei jelentenek még új kihívásokat a főhős számára. De míg a nagymama betegségét, halálát (Galambtoll, Fekete), és a nagyapa gyászát (Fehér), a kislány nagyszülőkhöz fűződő szoros érzelmi viszonyát (Csel, Gyöngy, Kréta, Hinta) és a húg születésének izgalmát (Ajándék,Titok, Liza) valamint az azzal együtt járó féltékenykedést, a szülői szeretet elvesztésétől való félelmet (Szőke) finom, őszinte érzékenységgel és líraisággal párosuló szelíd humorral bontja ki Tasi Katalin ciklusnyi terjedelemben, addig az iskolakezdés, az új közösségbe, életformába való beilleszkedés nehézségeit épp csak felvillantja egy versben (Szív). Hangsúlyos szerepet kap a legjobb baráthoz, Zsombihoz fűződő viszony (Barát, Ripsz-ropsz, Bunki, Napfény), ahogy a gyerekszerelem is felvillan egy vers erejéig (Labda). Végül külön ciklusként megjelenik még a szülőkkel való kapcsolat (Erős, Legszebb, Hely, Pite), de összevetve akár a svéd gyerekversekkel vagy Kiss Ottó kötetével, Tasi Katalinnál ez a viszony nélkülöz mindenfajta konfliktust, problémamentesen, talán kissé túl idealizáltan ábrázolt. Verseire egyaránt jellemző az ironikus hangvétel és líraiság. A legerősebb szövegekben az ironikus látásmód, a szelíd humor kerekedik felül (erre a két főtéma olyan versei szolgáltatnak példát, mint a Csel, Fekete, Ajándék, Liza, Szőke).

Szimonidész Hajnalka festményszerű, önmagukban, külön műalkotásként is megálló illusztrációi jól illeszkednek a versek hangulatához. Tasi Katalinhoz hasonlóan ő is megtalálta az érzékeny líraiság és a gyermeki humor közötti finom egyensúlyt, amivel messze elkerüli a cukormázas érzelmességet. 

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy mindenekelőtt az óvodás, kisiskolás korú lány olvasóközönséget célozza meg a kötet, de bátran ajánlható hasonló korú fiúknak is, hiszen szóba kerül például a nagypapával való focizás, vagy a legjobb fiúbaráttal való játék is. De minden bizonnyal közös, családi olvasmányként nyújt igazán különleges élményt, így leginkább együtt érdemes belepillantani a képeskönyv versekből álló varázstükrébe.

A képek forrása a Pagony kiadó weboldala.