A nagymama születésnapjára gyűlnek össze a nyaralóban a családtagok. A melegségét apja előtt nem vállaló Gábor hozza a barátját is, akiről most kéne a család előtt kiderülnie, hogy nem csak „olyan” barát. Eközben Gábor szüleinek a házassága a zátony felé igyekszik, ahogyan a fiú egyedülálló, adósságot adósságra halmozó nagynénje sem éppen sikerpályát fut. Patrícia azért sem lesz a család kedvence, mert egy roma kislányt tervez örökbe fogadni. Ez kifejezetten a leginkább szélsőjobboldali nézetet valló házaspárt, a tanárként dolgozó, kisbabás Pétert és Dórát zavarja. Péter ráadásul ittas állapotban még agresszív is, a tolószékes, tévét bámuló nagypapának meg elege van az egész semmirekellő családjából, unokástól, mindenestül. Nem mellesleg a szülinapos nagymamát válságos állapota miatt kórházba szállították, mielőtt mindenki megérkezett volna.

Ebből a rövid leírásból is érződik, mennyire sűrű a cselekmény, amelynek feszültségét az is erősíti, hogy tulajdonképpen egy helyszínen, a nyaralóban játszódik. Az összezártság, az egyre nagyobb mennyiségű pálinka előhozza a mélyen megbúvó gondolatokat, az ellen- és rossz érzéseket. Bíró jó tempóban megírt, pergő dialógusai passzolnak színészekhez, olyan érzésem van, hogy a szerző kifejezetten rájuk írta a rendkívül érzékeny módon maira formált figurákat.

Alföldi díszlete retró stílusú bútorokkal és hullámmintás, festett falakkal idézi meg a balatoni ház hangulatát. Ehhez a stílushoz passzolnak Kálmán Eszter a nosztalgia és a modernitás jegyeivel játszó jelmezei. A tér megfelelő tagoltságának köszönhetően jól megfér a színpadon a nappali, a konyha, a kert. Ezeket a helyiségeket csupán egy-egy bútorral jelzi a rendezés, a színészek töltik meg élettel és jelentéssel. Élvezik a szöveget, ez érződik, jó az összhang.

Schmied Zoltán kiegyensúlyozott módon építi fel a fia melegségét nehezen elfogadó, részeges apa, Gyuri figuráját. Jó párost alkot Katával, azaz Pálfi Katával, aki árnyaltan viszi színre Schmied elhanyagolt és túlhajszolt, sok szempontból kiéhezett feleségét. Földes Eszter és Rada Bálint tanárkettőse is remek. Mindketten kellő cinizmussal építik fel az alapvetően a jobb- és szélsőjobboldaltól egyaránt hallott és ismert szlogenekkel dobálózó rokonokat. A cigánygyerekek oktatásban történő integrációja, a „mocskos buzik” jellemzése és a nemzeti érzelmek hangsúlyozása mellett megfér a köztük dúló családi és nagycsaládi konfliktusok sorozata. Földes egyszerre hiteles „nadrágot hordó”, határozott anyaként és férje részeges szeszélyeinek kitett áldozatként. Rada pedig kellő mértékkel egyensúlyoz a saját családjában kissé papucs, a nagycsalád közegében pedig tökös férfi figurája között.

A családi konfliktusok sorozatához kapcsolódik Balsai Mónika Patríciája is. Schmied és Rada figurájának harmadik testvére egyszerre irritáló, lenézett és sajnálatra méltó. Talán a Balsai alakítása a legszínesebb ezen a palettán, az ő karakteréből értheti meg a legtöbb réteget a néző.

Szécsi Bence színész foglalkozású Gáborja is sokrétű. Sem ő, sem sorozatszínészként híressé vált, kedvesét játszó Fehér Tibor nem sztereotipikusan játssza a meleg figurát. Párosukban azonban mindvégig érződik az intimitás és az egymás iránt érzett szenvedély, a két ember kölcsönös szeretete és az (ön)elfogadás iránti vágya kerül előtérbe. Ez abban a jelenetben is érződik, amikor a két fiú színházszakmai kérdéseken megy ölre egészen addig, amíg heves csókkal egymásnak nem esnek. A drámai alapanyag és a rendezés a társadalmi párbeszéd hiányára és a magyar (bel)politika a családokra (is) gyakorolt mérgező hatására élezi ki a fiúkról szóló jeleneteket.

Az Ódor Kristóf megformálta régi családbarát esetében azonban már a rózsaszín, mélyen kigombolt inggel is céloz arra a darab, hogy Andor nemcsak Kata, hanem – mint kiderül – Bence iránt is gyengéd érzelmeket táplál. Ódor gesztusaival a kelleténél jobban rájátszik a meleg figurára, ami nagyon szembetűnő Szécsi és Fehér visszafogott, emberibb alakítása mellett. Andor figurája emiatt – számomra – veszít önmagával nem kibékült, eltévelyedett emberi történetéből, előtérbe inkább a kétféle nem iránti érdeklődése kerül.

Rezonőrként van jelen a színen Papp János morgós, megkeseredett, az egész családban a legegyenesebb és legőszintébb tagként fellépő nagyapa karaktere. Az Istvánt játszó Pappot ismerni lehet már erről a színészi oldaláról, mégis, újra és újra meglep, mennyire autentikus és erős jelenléttel bír a színpadon némán, vagy csupán egy-egyszavas válaszaival. Szabó Éva Ibolyája, Pista testvére képviseli a filozofikus, elvont síkot az előadásban. Ő meséli el az egykor sós, majd sótlanná vált Balaton történetét, megteremtve a párhuzamot az egyre apadó Balaton és az egyre dühösebbé és keseredettebbé váló ország között.

A kiváló színészgárdát alapvetően sem a szöveg, sem a rendezés nem rángatta ki játékbéli komfortzónájából. A nézők egy részét azonban Bíró Bence roppant sűrű és sokszálú szövege ki-kibillenthette egyensúlyából. Az kétségtelen, hogy egy a mai magyar valóságot nagyon is áttekintő, a társadalom morális problémáiból merítő drámaszöveg és ezt kendőzetlenül elénk táró előadás született.

Egy baj van csupán a magyartengerrel. Az, hogy semmi túlzást nem tartalmaz az életre nézve. A családi szülinapon előjött szituációk – a meggyógyult és éppen visszatérő nagymamával – bármikor megtörténhetnek nemcsak a Centrál Színház színpadán, hanem bármelyik hétköznapon, jószerint bármelyik családban. Egyazon magyar tengerben úszunk – de hát „nincs olyan gondolat, amihez nem lehet hozzászokni” – mondja Kata és Patrícia, írja Bíró Bence, rendezi Alföldi Róbert és tapasztalja a (magyar) állampolgár.

Bíró Bence: magyartenger

Szereplők:
Gábor: Szécsi Bence
Örs: Fehér Tibor
Dóra: Földesi Eszter
Péter: Rada Bálint
Kata: Pálfi Kata
Gyuri: Schmied Zoltán
Patrícia: Balsai Mónika
Andor: Ódor Kristóf
István: Papp János
Ibolya: Szabó Éva

Díszlettervező: Alföldi Róbert
Jelmeztervező: Kálmán Eszter
Szcenikus: Barkovics Zoltán
Rendezőasszisztens: Puskás Dávid

Rendező: Alföldi Róbert

Bemutató: 2022. november 5.
Centrál Színház, Kisszínpad

Fotó: Horváth Judit