A színpadkép egy hűvös, rendezetlen tér, ami leginkább építési területhez hasonlítható deszkákkal, létrákkal, fémoszlopokkal, homokos zsákokkal, fóliákkal tűzdelve. Ebben a térben kezdenek rá a  Szeptember végén közös dalolására a színészek a nyitójelenetben. Ehhez még hozzáad egy metronóm ütemes, rideg kattogása, ami az erősen töredezett jeleneteket hivatott átkötni. Régies, tűpontos, mégis koszos térbe érkezünk, melyben kezdetben Petőfi felesége, Szendrey Júlia ad melegséget. Naplójának részleteiből ismerhetjük meg életének szemelvényeit, melyek információszerzésnek tökéletesek, de beleélni nem igazán tudjuk magunkat a rövid, szenvtelen jelenetek miatt. De éppen ez a lényeg. Nincs szükség beleélésre, ha a cselekmény nem akar mesélni, hanem az csak eszközként szolgál valami máshoz.

Kordrámát láthatunk, mely Szendrey Júlia méltatlanul elfeledett életét mutatja be. Továbbá azt, hogy létezése nemcsak addig tartott, amíg Petőfi Sándoré, hanem még jóval tovább. Hiába vált mindenki számára a nemzet özvegyévé húszéves korában, ezután még keserves új életet kezdett második férjével Horvát Árpáddal. Ez olyan elfeledett és alulértékelt időszak, ami költészetének is fontos állomása volt. Erről a korszakról láthatunk naplóbejegyzéseket, amikor az asszony fiatalkorának és második házasságának stációi mutatkoznak meg. Így ez egyben mondható történelmi drámának és egy női életút bemutatásának is.

Lépésről lépésre újabb és újabb rétegek kerülnek felszínre, ahogy előrehaladunk a történetben. Több saját értelmezés is felmerülhet a nézőben. Lehet akár feminista kordráma, ami a női erőt, függetlenséget és kitartást helyezi középpontjába. Aztán ezt elvetjük, mert nem érezzük annyira kiforrottnak és erőteljesnek ezt a szálat. Aztán észreveszünk benne aktuálpolitikai utalásokat. Már-már elkezdjük Haynaut Orbánhoz hasonlítani erőteljes kijelentései, és a néhol parodisztikusra sikerült kiskirályoskodása miatt. Ha itt járunk, akkor a magyarok megfeleltethetők a mostani ellenzékieknek, a németek pedig a kormánypártiaknak is. Ám minden bizonnyal nem ezek azok az irányvonalak, melyeken el kell indulnunk, hanem a címhez kell visszakanyarodnunk.

A dagerrotípia ugyanis az az új fotóeljárás ebben a korban, amely „megőrzi az arc minden tónusát, karaktervonását, megörökíti a legapróbb pörsenést is” - mondja ezt Petőfi barátja, Egressy Gábor is, aki a híres képet készíti róla. Ebből a pontos valóságábrázolásból indul ki a rendező is, mivel a darab nem más, mint az igazság minél pontosabb átadása. Egy ilyen képet láthatunk ebben a két órában is. Olyat, ami nem festve van, nincsenek benne szépítések, torzítások, nincs kiszínezve és műviséget sem tartalmaz. Mert egy festménynél eljátszhatod, hogy te vagy a daliás lovag vagy épp a kackiás költő, a vidám poéta, a bátor hazafi, de egy dagerrotípián csak a teljes valóságot fogod látni, a színtiszta tényeket. Éppen erről szól ez a történet is: tiszta tényekről és a történelemhamisítás (kiszínezés) elítéléséről. És persze, ha történelemről beszélünk, akkor nem ismerhetjük a motivációkat, és azt sem tudjuk, hogyan érezhették magukat a szereplők. Éppen ezért nincsenek erős érzelmek megjelenítve a darabban sem. Hiányzik belőle a katarzis, nincsenek benne nagy nevetések, sírások, csak a múlt előásott szemelvényei. Ezáltal ez erős társadalomkritika, elítél mindent, ami mű, módosított, túlszerkesztett, elrugaszkodó.

Az is hozzásegít a tényszerűség megtartásához, hogy két Júlia van a darabban (Homonnai Katalin és Pallagi Melitta formálják meg), így nincs egy olyan főszereplő, akivel tudnánk azonosulni. A két női karakter még jó eséllyel hozzá is adta saját megéléseit és tapasztalatait, mivel egy független fiatal nőről van szó. Vajon mi célja volt Fodor Tamás rendezőnek a huszonéves Szendrey Júlia bemutatásával? Azt akarta, hogy még egy írófeleség története be legyen mutatva? Egy kevésbé ismerté? Fel akarta forgatni a történelem egy kevéssé ismert szeletét és új irányból megmutatni? Nem tudom, de azt viszont igen, hogy tudatosan reflektál női problémákra, és az 1800-as évek közepéhez képest egy nagyon erős, szabad női karaktert mutat be, ami még a mai világban is helytálló lenne. Felvet női reproduktív munkával kapcsolatos kritikákat is, miszerint a nő csak akkor tud írni, mikor végzett minden házimunkával, ellátta a gyerekeket, és ekkor is megkérdőjelezve önmagát, hiszen egy nőnek „nem ez a dolga”. Emellett megjeleníti azt, hogy a nő dohányzik, alkoholt iszik, egyedül akar Törökországba utazni, kiáll magáért. Bár nem teljesen individuális alakként jelenik meg, mivel mindezt egy férfiért teszi és a cím is első férje köré épül. Hiába ő a főszereplő, mégis nagy jelentősége marad benne a férfiaknak. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy be lett mutatva az élete, hiszen költőfeleségek közül talán csak Gyarmati Fanninak van nagyobb kultusza. A költőnők és további női alkotók gyakran háttérbe szorultak a történelem folyamán, így minden egyes bemutatott személy élete nagyon fontossá válik.

Egyszerűségében és céltudatosságában érdemes értelmezni ezt az előadást, nagy társadalomkritikai felhanggal. Olyan visszafogottan kritizálja a hamisat, a valótlant, ezzel talán a kapitalista élvhajhász rendszert is, hogy az egész megkérdőjelezhetetlenné válik. Ami pedig ilyen szilárd alapokra épült, emberi léptéket meghaladó gazdasági struktúránál elég nagy szó.

Színlap
Szendrey Júlia titkos naplója és korabeli hiteles és képzelt beszámolók nyomán írta: Szeredás András és Fodor TamásKarakterek (szerepösszevonások, kettőzések):
P.né Szendrey Júlia, Vachotné, Egressy Etelke: Pallagi Melitta
Horvátné Sz. Júlia, „ferencjóska”: Homonnai Katalin
Szendrey Ignác, Haynau, Orlay Petrich Soma: Spilák Lajos
Horvát Árpád, Heydte parancsnok, Jókai: Vicei Zsolt m.v.
Petőfi árnya, Tóth József titkár: Samudovszky Adrian
Liechtenstein, Egressy Gábor, Gyulai Pál, Doktor: Lovas Dániel
valamint: papok, katonák, polgárok
Díszlet: Bagossy Levente
Báb és jelmez: Németh Ilona
Fény: Berta Ninett
Zene: Spilák Lajos
Rendezőasszisztens: Mátyás Viktória
Rendező: Fodor Tamás
Bemutató: 2022. október 24. 19:30