PRAE.HU: A nagy presztízsű Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a legjobb rövidfilm díját nyerte meg az Amok. (A beszélgetés rögzítése óta a film a 28. Szarajevói Filmfesztiválon a legjobb rövidfilmnek járó díját is megnyerte – a szerk.) Számodra mit jelent a siker?

Eddig inkább a sikertelenséget ismertem. A diplomaprojektem – ami egy Mirikal című sorozatterv volt hátrányos helyzetű gyerekekről, akik egy fantáziavilágban szuperhősökké válnak – és első filmem, a Róma bukása is elsikkadt, nem igazán szerették a fesztiválok. Később megjelent a Candide kalandjai sorozat, amely aztán félig-meddig politikai okokból tűnt el. A sikertelenség már-már mintává vált. De próbáltam rájönni, mit csinálok rosszul, mindig igazítani kicsit, a tanulságokat pedig beépíteni a következő filmbe. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy az Amok díjat fog nyerni Annecyban. Arra koncentráltam, hogy én magam milyen filmet szeretnék látni a fesztiválon, nekem, nézőként mi hiányzik a felhozatalból. Ezek szerint az annecyi zsűri is egyetértett velem, ezért kaptam az elismerést. A díj hatására megnőtt az érdeklődés más fesztiválok, a sajtó és a szakmabeliek részéről is. Valakik jóváhagyták, amit csináltam, ezért most mindenki más is jóváhagyja. Definíció szerint tehát nekem ez a siker.

PRAE.HU: Először Brüsszelben tanultál animációs filmkészítést, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem folytattad a tanulmányaidat. Meg tudod jelölni azokat a fordulópontokat az életedben, amelyek közrejátszottak abban, hogy animációs filmkészítő lettél?

Kiskorom óta rajzolok, képregényes szerettem volna lenni. Később grafikus szakra akartam menni a MOME-ra. Egy matematikus barátom – Keszegh Balázs, akinek szenvedélye az animációgyűjtés –, mondta nekem, hogy jelentkezzek inkább animációra, mert az a legjobb médium a világon, és egy animációs filmben bármit meg lehet csinálni. Úgy emlékszem, másodjára vettek fel, közben kijártam a felvételi előkészítőt. Így lettem animációs filmkészítő. Azóta pedig mindig próbálok kicsit jobb filmet csinálni annál, ahogy az előző sikerült. A Candide sorozat elkészítése Bera Nándorral és Kreif Zsuzsival is (Kreif Zsuzsanna animációs filmkészítő, nevéhez kötődik például a Candide, korábban vele és alkotótársával, Zétényi Borbálával a Limbo Limbo Travel kapcsán beszélgettünk) fontos lépcsőfok volt az életemben. Sokkal többet tanultam tőlük az írásról és a rendezésről, mint az egyetemen valaha is.

PRAE.HU: Mennyire befolyásolja a munkádat, hogy Magyarországon élsz?

Nagyon befolyásolja, mivel engem az a típusú alkotás érdekel, amely ugyan nem kifejezetten politikai, azonban reagál a társadalomra és a politikára is. Ezzel Magyarországon azonnal problémás körbe kerülök. Azt vettem észre, hogy Franciaországban például teljesen normális, ha rendszer- és kormánykritikus alkotó vagy: ugyanúgy kapsz állami támogatást, mert attól még úgy tekintenek rád, hogy társadalmilag hasznos dolgot csinálsz. Itthon a két dolog különválik, ha kormánykritikus vagy, akkor már hasznos sem lehet, amit csinálsz. Az új kultúrpolitika többé-kevésbé szó szerint kimondja, hogy csak arról lehet filmet csinálni, ami az alaptörvényben benne foglaltatik. Ha mást szeretnél, mint amit ez a kitétel megenged, nem kapsz támogatást – ilyen egyszerű. Mindez felfűti a munkámat, mert ideges vagyok, és ez az idegesség táplálja a projektjeimet. Nagyon nagy szerencse, hogy találkoztam Gulyás Marciékkal (Gulyás Márton, a Partizán YouTubue-csatorna vezetője – a szerk.), és ezt az idegességet kiadhatom magamból úgy, hogy fizetést is kapok érte, illetve meg is jelenhet valahol a munkám, nemcsak titokban gyűlik.

PRAE.HU: A Candide sorozatban és a Partizán-csatornán megjelenő Oligarchia kisfilmekben rendkívül erős a kormánykritika. Az Amok viszont személyesebb jellegű, párkapcsolati történet, kevesebb társadalmi áthallással. Miért távolodtál el most a politikai és társadalmi témáktól?

Eredetileg volt az Amokban egy rész, amikor a főhős mögött a tévében világpolitikai utalások jelentek meg, de kivágtam végül, mert rossz helyen volt, nem volt szükség rá. Az előző válaszomra is visszautalva, engem túlirritál a politikai helyzet, ezért oda is politikát teszek, ahova valószínűleg nem kéne. Ez alkalommal sikerült időben kivágni.

PRAE.HU: Az animációs filmeké sok szempontból zárt közeg, a leghíresebb filmeket leszámítva leginkább fesztiválok nézői és más animátorok nézik meg ezeket az alkotásokat. Mennyire fontos számodra, hogy minél nagyobb közönséghez juss el és minél több emberre tudj hatni?

Egyszer olyan filmet szeretnék majd készíteni, amelyik az átlagos tévénéző előtt is megálja a helyét. Egy Rick és Morty-hatású filmre vagy sorozatra gondolok. Viszont van, amit hiányolok a Rick és Morty-féle kommersz sorozatokból. Sokszor nemcsak a közérthető történetmesélés érdekében tesznek engedményeket, hanem kevéssé művésziek abban az értelemben is, hogy az animáció nem igazán szép bennük. Pedig milyen jó, amikor a film stílusa önálló elbeszélőerővel bír, nem pedig pusztán csak eszköz! Van példa a kettő ötvözésére az elmúlt évekből, például a Netflixen bemutatott Éjféli Gospel, bár még ennek esetében is erősebben érvényesül a művészi kivitelezés, mint a cselekményvezetés. De kiemelhetők Masaaki Yuasa, a 2004-es Mind Game rendezőjének sorozatai is (mint pl. Az Ördög bábuja vagy a 2020: Japán vége – a szerk.), amelyekben jól működik együtt a kommersz történetmesélés a művészi hozzáállással.

PRAE.HU: Az Amoknak sajátos és szürreális a stílusa, de közben a dramaturgiai szerkezete és a történetmesélése kifejezetten feszes, könnyen megragadja a nézőt. Ha jól értem, a jó forgatókönyv és dramaturgia hiányzik neked sok művészi ambíciójú animációs filmből?

A fesztiválokon könnyen meg lehet úszni, ha nincs jól kidolgozott története a filmednek. Összedobsz valami szürreálisat, majd azt mondod, hogy nem is akartál érhető történetet mesélni, hiszen ez művészet. Kreif Zsuzsival éppen egy olyan egészestés projekten dolgozunk, amelynek hagyományos történetmesélő filmként is működnie kell. Ha majd évek múlva elkészül ez a film, és azt érzed, hogy mégsem működik, ne hagyd, hogy belemagyarázzuk utólag, ez miért is művészi. Ugyanis ebben az esetben egyszerűen arról lesz szó, hogy nem sikerült a projekt.

PRAE.HU: Érdemes lenne ma például a MOME-n animációt tanuló diáknak forgatókönyvírást is tanulnia?

A MOME nagyon jól működik, évek óta remek filmek készülnek, de szerintem még mindig óriásiak a képzés hiányosságai. Nem ismerek Magyarországon animációs forgatókönyvírót vagy animációs dramaturgot, pedig az animációs filmnek egészen mások a lehetőségei és az eszközei, más fantáziával kell gondolkodni, mint az élőszereplős filmek esetében. Képezhetne a MOME például animációs forgatókönyvírót, aki egyáltalán nem rajzol, ehelyett ahhoz ért nagyon, hogyan működik jól az animációs film. Nagy szükség lenne erre a szakmára.

PRAE.HU: Te magad is tanítottál korábban: Mennyire tartod fontosnak az intézményes képzést, mennyivel járul hozzá ahhoz, hogy valaki animációs filmkészítő legyen, túl a technikai aspektusok elsajátításán?

Létfontosságúnak tartom az intézményes képzést, de nem elsősorban az intézmény vagy a tanórák miatt. A MOME-n rengeteget tanultam a szaktársaimtól. Bekerülsz egy közegbe, ahol a többieknek ugyanaz a motivációja, mint neked. Csapattá váltok, tanítjátok és erősítitek egymást, mert mindenki megértett már valamit a szakmából, amit a másik nem. Ha véletlenül még egy-két jó tanár is akad emellé, az szinte bónusz.

PRAE.HU: Volt valaha olyan tanárod, vagy bárki az életben, akire mesterként tekintettél?

Voltak mestereim, de kevésbé animációs berekben. A brüsszeli egyetemen voltak művészetelmélet tanáraim, akiknek az óráin azzal foglalkoztunk, hogy megvizsgáltuk, művészetfilozófiai szempontból egyáltalán mit jelent az alkotás. Ezek a tanárok kifejezetten az 1968-as francia lázadó művésztanoncoknak az ideológiai követői voltak. Abban hittek, hogy a művészet lényege és értelme, hogy rendszerkritikus és gondolkodásmegváltó legyen. Ez egyáltalán nem magától értetődő ma, amikor inkább az dominál, hogyan csinálj kellemes, jól fogyasztható művet.

PRAE.HU: Ma egy magyar animációs filmes karrierjében mennyire fontosak a fesztiválszereplések?

A fesztiváloknak mindig van előválogató zsűrije. Ezek a szakemberek rengeteg filmet megnéztek már életükben, most pedig megnézik a tiédet is, hogy megállapítsák, ezt a 14 percet érdemes-e levetíteni a közönségnek. Ugyanakkor, ha nem kerül be a filmed, az nem feltétlen jelenti azt, hogy rossz, hiszen óriási a túljelentkezés a fesztiválokra. Annecyben beszélgettem az előválogatókkal, akik elmondták, hogy sok ezer film érkezett, ráadásul az utolsó héten felezniük kellett a mezőnyt. Nem volt mit tenniük, olyan munkákat is ki kellett dobniuk, amelyeket imádtak. Ilyen értelemben tehát nem mércéje a fesztivál a filmnek, de közben mégis számít, hogy bejut-e. És ami igazán számít, az a nézői reakció.

PRAE.HU: Kicsit megfordítva a kérdést: hat-e ma egy fiatal animációs filmkészítőre, hogy milyen trendek uralkodnak éppen a fesztiválokon?

Mindenkire erős hatással van, hogy miket lát a fesztiválokon. Vannak, akik éppen a kirajzolódó trendhez képest akarnak újat mutatni. Másoknak pedig nagyon megtetszik valaminek a látványvilága, és ráharapnak. A fesztiválokon láthatsz egy csomó olyan filmet is, amelyek ugyan nem tetszenek, de jó ötleteket keltenek benned. Ez az élőszereplős filmeknél is gyakori: látsz filmeket, amelyekben épp csak egy-két dolgot kellett volna megváltoztatni, hogy tetszenek neked. És máris megszületik benned egy új film ötlete. A lényeg, hogy valamilyen viszonyod biztos lesz a trendekkel.

PRAE.HU: Meglátásod szerint létezik sajátosan MOME-s stílus? Néha szó esik róla, de nem biztos, hogy van alapja.

Szerintem stílus nincsen, van viszont MOME-s lendület, közösség és befolyás. A híres párizsi Gobelins animációs iskolában (Gobelins, l'école de l'image – a szerk.) régebben kötelező volt ugyanabban az animációs stílusban alkotni, de az utóbbi időkben rájöttek, hogy ez hülyeség. És azóta elkezdtek szárnyalni a diákok. A MOME-n nincs ilyen iskolai stílus, bár irányzatok és iskolák azért megfigyelhetők. Mégis, az egyetem erősségének tartom, hogy a MOME-n hagyják a diákokat kísérletezni a saját elképzeléseikkel. Ha az elmúlt évtizedben külföldi filmkészítőkkel beszélgettél a különböző fesztiválokon, azok mind egyetértettek abban, hogy kirajzolódik egy jó magyar, MOME-s animációs trend. Tehát valami működik.

PRAE.HU: Mi az, amit el szeretnél érni az életben?

Most nagyon szabadnak érzem magam, mert végre befejeztem az Amokot. Négy évig készült, ezért négy évig minden nap erre a filmre kellett gondolnom. Jelenleg egy gyerekeknek szóló klasszikus mesekönyvön dolgozom. Emellett gondolkozom a következő rövidfilmtervemen is, valamint Kreif Zsuzsival éppen előkészítjük az első egészestés sci-fi animációs filmünket, amelyet korábban már említettem, és amelynek tervével részt vettünk Annecyben egy három hónapos Residency-programon. Nem kis kihívás elkészíteni ezt az egész estés filmet. Az egyetlen esélyünk, hogy francia producert találunk.

PRAE.HU: Mi határozza meg, hogy milyen animátorokkal dolgozol? Ti válogatjátok őket össze, vagy például a producernek is van ebben döntése?

Szerencsére Magyarországon ilyen szempontból nagyon jó a szakmai közösség, mindenki ismer mindenkit, és számontartjuk egymás animációs stílusát. Ott van például Koska Zoltán, aki úgy animál, mint ahogy egy jó színész játszik. Belerak kis extra gesztusokat és életteliséget a karakterekbe, mint például egy apró fejmozdulatot, amit rendezőként visszanézni csodálatos élmény. Hasonló a helyzet Juhász Márkkal, aki háttereket és vizuális effekteket készít filmekhez. Olyan vizuális világokat tud létrehozni, amilyeneket én elképzelni sem tudok. Én csak utalni tudok rá, ő pedig teremt valami nagyszerűt.

PRAE.HU: Laikusként azt hittem, hogy az animáció magányos munka, az ember egyedül, otthon dolgozik. Ma már tudom, hogy ugyanolyan csapatmunka, akár az élőszereplős filmkészítés.

Ez így van, bár mostanában, főleg a vírusjárvány óta, a csapat már általában nem ül egy térben. Mindenki otthon animál, és átküldik egymásnak az anyagot. Nekünk szerencsére van egy közös stúdiónk, de ott sem egy közös projekten dolgozunk, hanem inkább párhuzamosan alkotunk. Csodálatos egyébként kifülelni, hogy az animációsoknak milyen technikai problémái tudnak lenni. Rendszeres kétségbeesés tárgya, hogy mondjuk az animációs filmkészítő, aki már tizenöt éve a szakmában van, nem tud járást rajzolni. Ezért aztán megkér valakit – mondjuk a Koska Zolit, aki nagyon jól tud járást animálni –, hogy segítsen. Én például nem tudok kezeket rajzolni. Szóval mindenkinek vannak olyan gyengeségei, amelyeket megpróbál elrejteni a készülő filmben.

Fotó: Mariia Kashtanova, prae.hu művészeti portál

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Turai Balázs tapasztalata, miszerint nem mércéje a fesztivál a filmnek, miközben mégis számít azért, hogy bejut-e. Végsősoron ami igazán számít, az a nézői reakció.